Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Vágányzár Szombathely és Csorna között

Szeptember 16-án, hétfőn nulla órától csütörtök éjfélig pályaépítési munkálatok miatt vágányzár lesz a Szombathely-Csorna vasútvonalon, ezért a személyszállító vonatok menetrendje is módosul - közölte a GYSEV Zrt. szóvivője csütörtökön.

Rázó László tájékoztatása szerint a Szombathely-Csorna irányában közlekedő Intercity vonatok a menetrendtől eltérően, Sopron állomáson keresztül, kerülő útvonalon közlekednek. Emiatt a Szombathely és Sopron között közlekedő vonatok módosított menetrend szerint járnak.
A Szombathelyről Budapestre közlekedő intercity vonatok utasait Répcelakról vonatpótló autóbuszokkal Kapuvárra szállítja a GYSEV Zrt. A Budapest felől érkezőket pedig szintén autóbuszokkal szállítja Kapuvárról Répcelakra a vasúttársaság - közölte.

Rázó László elmondta: Szombathely és Szentgotthárd között a vonatok menetrendje nem változik, kivétel a 917-es számú intercity, amely 8 óra 11 perc helyett 7 óra 54 perckor indul Szentgotthárdról, valamint a 916-os számú intercity, amely 19 óra 12 perc helyett 19 óra 40 perckor indul Szombathelyről.

A vágányzár ideje alatt a személyvonatok közlekedése Szombathely és Répcelak között vonattal, Répcelak és Csorna között szintén vonatpótló autóbusszal történik. A vonatok és a vonatpótló buszok minden esetben bevárják egymást.

Rázó László felhívta a figyelmet arra, hogy az utazók bővebb tájékoztatást a jegypénztáraknál, az állomásokon elhelyezett plakátokról, valamint a www.gysev.hu oldalról kaphatnak. Hozzátette: a GYSEV Zrt. a vágányzár idejére az utasok megértését és türelmét kéri.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári közvilágítás: 15–20 százalékos csökkenést remélnek

Tovább olvasom