Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Utcai rablás fényes nappal Jobaházán

Krimibe illő jelenet játszódott le hétfőn Jobaházán. A részletekről a Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője tájékoztatta a Kisalföldet.

Ököllel ütötte a földön

Világos István alezredes elmondta, hogy fél kettő körül egy hatvanéves hölgy a háza előtt parkoló gépkocsijába akart beszállni. Ám eközben egy símaszkot viselő személy hátulról megtámadta. Földre rántotta, ököllel többször arcon ütötte, majd elvette a táskáját és elfutott.

Az autósnak gyanús lett

Közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után a sértett egyik utcabelije autóval igyekezett hazafelé és észlelte, hogy vele szemben egy férfi fut a kezében táskával, a fejéről pedig egy símaszkot próbál levenni. Furcsának tartotta a látványt, ezért a menekülő után indult, akit rövid üldözést követően megállított és a rendőrök megérkezéséig visszatartott.

430 ezer forintért

Mint kiderült, a hölgy – aki nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett – nyugdíj mellett biztosítási ügynökként is dolgozott, ezért a táskájában nagyobb összeget tartott személyes iratai, tárgyai mellett. Miként az is, hogy az elkövető egy harmincéves csornai fiatalember, és a vállalkozásának nehéz anyagi helyzetbe kerülésével magyarázta a bűncselekmény elkövetését. Ráadásul ők ketten korábban munkakapcsolatban voltak egymással. Az elrabolt összeg mintegy 430 ezer forint.

A rendőrség az elkövető őrizetbe vétele mellett folytatja a vizsgálatot, ellene rablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új eszközök a csornai kórházban

A szükség és a lehetőség szerencsés találkozásának, na meg a sikeres pályázatnak köszönhetően a közeli hetekben új eszközökhöz jut a Margit Kórház. Papp József polgármester elmondta: 8,5 milliárd forint értékben majdnem ezer különböző készüléket vásárolt az egészségügyi tárca, melyeket az intézmények ingyenes használatra kapnak meg. Tovább olvasom