Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Ünnepel a város: elszármazott művészek után Garabonciás

Gálaműsorral folytatódott Csorna jubileumi rendezvénysorozata. Nyáron – egészen augusztusig – a település várossá avatására emlékeznek a helyiek.
Legutóbb a Csornáról elszármazott művészek léptek színpadra, nagy sikerrel. A Pántlika néptáncegyüttes a Vannak vidékek című produkciót mutatta be.

Színvonalas műsort adtak a program résztvevői. Az elszármazott művészek a tőlük megszokott alapossággal köszöntötték ünneplő városukat, s felléptek a helyi gyerekcsoportok is. is. Csáky Anna költő, a Győri antológia szerkesztője saját versét mondta el. Hernicz Albert tánccal örvendeztette meg földijeit. Ő a Varidance táncegyüttes alapítója, a „Budapesten csornai vagyok, Csornán pedig pesti" című formációt mutatta be. Krasznai Tamás operettdalokat énekelt. Légrády Péter és Libis Attila, a Varnyú Country zenekar alapítói a country világába kalauzolták el az érdeklődőket.

Libis Attila és Légrády Péter a country világába vitték a nézőket.
Libis Attila és Légrády Péter a country világába vitték a nézőket.


Légrády Péter tagja a 100 Folk Celsius zenekarnak is. Lengyel Melinda és Riba Gábor néptáncainkból adtak ízelítőt, és fellépett Lengyel Szabolcs, a tatabányai Bányász táncegyüttes vezetője, koreográfus is. T. Horváth József, a Szélkiáltó zenekar volt tagja megzenésített versekkel szerepelt.

Lengyel Szabolcs és társai a színpadon.
Lengyel Szabolcs és társai a színpadon.


A várossá nyilvánítás évfordulóján koncertet adott a helyi Rubato fúvószenekar és a Vannak vidékek című előadást mutatta be a Pántlika néptáncegyüttes.

Jövő héten a Garabonciás együttesé lesz a főszerep. A zenekar idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Városi Művelődési Központban adnak jubileumi koncertet.

Riba Gábor és Lengyel Melinda néptánccal öregbítik Csorna hírnevét. Fotók: Molnár László
Riba Gábor és Lengyel Melinda néptánccal öregbítik Csorna hírnevét. Fotók: Molnár László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Paddy and the Rats - Patkányok Kapuváron

Paddy and the Rats zenekar koncertezik Kapuváron péntek este 9 órakor. A fellépés után Insomnia… Tovább olvasom