Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Unatkoztak, szétzúzták az iskola ablakait

Kapuvár - Három tizenhat éves fiatal zúzta be tavaly novemberben a kapuvári Széchenyi-iskola több mint negyven ablaktábláját. A fiatalok közül egy beismerő vallomást tett. Az indok: unatkoztak.
Két kapuvári és egy osli fiatal törte be tavaly novemberben a Kapuvári Térségi Általános Iskola (KTI) Széchenyi-tagiskolájának több mint negyven ablaktábláját. A tizenhat éves elkövetőket a minap fogták el a kapuvári nyomozók.

Tavaly november közepén a Széchenyi-iskola osztálytermeiben tíz, a tornacsarnokban tizenhat, a két öltözőben hat üvegtáblát és a hátsó bejárati ajtón két vastag üveget tettek tönkre akkor ismeretlen tettesek. A kár több százezer forint volt. A rongáláshoz a közel háromszáz méterre lévő bevásárlóközpont parkolójának térköveit használták. Az intézmény vezetője, Horváth László a Kisalföldnek akkor kijelentette: véleménye szerint az elkövetők régi sérelmeiket akarták megtorolni a rongálással.

A tagintézményvezetőnek azonban nem lett igaza. A Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozói nemrégiben elfogták az elkövetőket, akikről kiderült, semmi kapcsolódásuk nincs a Széchenyi-iskolához. A tizenhat éves kamaszok egyszerűen jó „bulinak" tartották, hogy térköveket zúdítsanak az ablaktáblára. A nyomozás részleteiről Varga Krisztián őrnagy, a Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője tájékoztatta a Kisalföldet.

A fiatalok térkövekkel dobtak be több mint negyven ablaktáblát az iskolában. Fotó: Kisalföld-archívum
A fiatalok térkövekkel dobtak be több mint negyven ablaktáblát az iskolában. Fotó: Kisalföld-archívum

A két kapuvári fiú, Sz. A. és K. I. osli társukkal, S. A.-val szombat este kikapcsolódni indultak az egyik helyi szórakozóhelyre. Az ottani program vélhetően nem nyerte el tetszésüket, mert az éjszakai órákban úgy döntöttek, izgalmasabb feladat után néznek. Ekkor jött a mentő ötlet: „dobáljuk be az iskola ablakait". A fiatalok a kerítésen bemászva észlelték, hogy ott nincs alkalmas méretű tárgy, ezért döntöttek a közeli parkoló térkövei mellett. Az első „fuvarral" odaszállított mennyiséget gyorsan felhasználták, majd visszamentek „munícióért". A második dobálás után tettek egy kört, úgymond megnézni, van-e rendőr a környéken. Miután nem láttak éppen egyenruhást, egy harmadik körre is beszálltak.

– A kihallgatás során elhangzott, a bejárati ajtók nyolc milliméteres ablakai „szóltak a legjobban" – mondta a százados. Ezt követően, a „jól végzett munka örömével" a fiatalok hazamentek, „mert csak éjfélig voltunk elengedve" – mondták. Később osli barátjukért is megjöttek a szülei, és mindenki álomra hajthatta a fejét.

A rendőröknek tettüket nem tudták megindokolni. Biztosan unatkoztak...

Elfogták

A kapuvári rendőrség tájékoztatása szerint Siklóson elfogták a „szélkerekesként" ismert férfit. Az ötvenkilenc éves R. F. több megyénkbeli, így csornai, kapuvári és soproni panziót is meglátogatott, ahol valamilyen mesével és fiktív adatokkal jelentkezett be. Beszámoltunk róla, hogy Kapuváron például szélerőmű park szervezőjének adta ki magát. Az általában öt-hat napos ottlét után jobbára fizetés nélkül távozott, több tízezres számlákat hagyva maga után.

Olvasóink írták

  • 6. vanessa 2010. november 25. 10:26
    „szép napot!azért a magyar gyerekekt se kell félteni a rombolás oldalárol,láttam egy elit iskolában amit müveltek frissen felujitott iskolában szeptember eljén már berugták a az ajtokat, betömték a mosdocsapokat és és kinyitották a csapokat reggelre uszott ott minden,nézzétek meg hogy mit csinálnak a parkokban törnek zuznak és ha szolnak nekik akkor trágárul váalszolnak, ugy hogy nem kéne általánositani,”
  • 5. k 2009. április 07. 14:54
    „A szülők meg unalomból fizethetnek.”
  • 4. jirzi 2009. április 06. 13:08
    „Gondolom a szülőkön behajtják.?”
  • 3. antistar 2009. április 06. 13:05
    „varpeter, rosszul gondolod, de azért a kezeiket le kéne vágni !!!”
  • 2. varpeter 2009. április 05. 16:41
    „Sz. A. - gondolom Sztojká Áládár
    K. I. - gondolom Kálámpár Iván
    S. A. - gondolom Sárközi Áládár...”
  • 1. aquila 2009. április 04. 19:44
    „Gratulálok rendőreinknek az újabb eredményes nyomozáshoz.
    Remélem az ifjak tanulnak az esetből, és a továbbiakban más szórakozási módot találnak maguknak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Daloló Rábaköz – könyvbemutató

Csorna - Dr. Barsi Ernő Daloló Rábaköz című könyvének harmadik kiadását mutatják be a Városi… Tovább olvasom