Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Új vonósnégyes a Rábaközben

Az idén májusban alakult kapuvári Haydn vonósnégyes ifjú tagjai új zenélési formákat szeretnének meghonosítani a városban. Bemutatkozó koncertjük a napokban sikeres volt.
Ez év májusában alakult a kapuvári Haydn vonósnégyes. Az együtt muzsikálás gondolata a tanítónőként dolgozó Köő Líviától származik. Rangidősként ő a zenekar vezetője is.

A nagyközönségnek első alkalommal a múlt hét végén mutatkoztak be a kapuvári Sarlós Boldogasszony-templomban. A zenekar vezetője elmondta, a bemutatkozó koncert előtt heti négy-öt alkalommal próbáltak, sokszor naponta öt órát. Véleményük szerint mindenképpen megérte, a koncert jól sikerült, szeretnének egyre többször fellépni, nemcsak Kapuváron, de a környező városokban is. A felkészülés során sok segítséget kaptak volt tanáruktól, Buza Bélánétól és Kiss Máriától. Próbatermük még nincs, a koncertre a házhelyi templomban és egyikük lakásán készültek fel.

Ahogy azt Hoffer Károly megjegyezte, az iskola kezdetével megnőnek gondjaik is, de a próbákra mindenképpen szakítanak időt, hiszen hosszú távú terveik vannak együtt. Az elmúlt fél évben is nagyon sokat gyakoroltak azért, hogy a négyes játéka összecsiszolódjék. Eddig a kapuvári zeneiskola zenekarában játszottak, a vonósnégyes formáció még számukra is újdonság. Bális Rita – aki a vonósnégyes legfiatalabb tagja – szerint helyben is van igény a komolyzenei koncertekre, amit a visszajelzések is bizonyítanak. A negyedik tag, Kovács Katalin jelenleg Budapesten a Continuo Konzervatóriumban tanul. Elmondása szerint induláskor egy Kapuváron még ismeretlen zenélési formát szerettek volna megvalósítani. Muzsikájukkal a házasságkötések pillanatait teszik még meghittebbé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi programok - Rábaköz

Tovább olvasom