Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Új tanszakok Csornán

A csornai önkormányzat képviselő-testülete helyt adott a Kerényi György Állami Zeneiskola igazgatói kérelmének és engedélyezte, hogy a következő tanévtől újabb tanszakokat indítsanak az iskolában.
(illusztráció)
Emiatt legutóbbi ülésükön a képviselők módosították az iskola alapító okiratát. A szervezeti és működési szabályzat módosítását az intézmény a nyár folyamán végzi el, melyet a tanév első képviselő-testületi ülésére beterjesztenek.

A klarinét- és ütőstanszakok indítását a fúvószenekari munka megkezdése és az iskolahasználói igények indokolják. A változtatás nem jár a pedagógusi létszám növelésével, hiszen az oktatást a meglévő álláshelyek átcsoportosításával oldják meg, a rézfúvós- és gitártanszakok terhére. A módosítással így a zeneiskola már tizenegy tanszakon biztosítja a képzést.
Az oktatás megkezdéséhez a hangszerek is rendelkezésre állnak. Az intézmény klarinétjait eddig a megyei zeneiskolák használták, melyeket most visszakapnak a csornaiak. Az ütőhangszereket viszont a megyei zenedéktől kérték kölcsön, de az idei eszközpályázat keretében bővíteni szeretnék a hangszerparkot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselők kontra szakemberek

Hamarosan megváltozik Csorna belvárosának forgalmi rendje. Talán a legfontosabb, hogy a jelzőlámpás… Tovább olvasom