Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Új munkahelyeket teremt a kórházi beruházás

Kapuvár - A kapuvári kórház angiológiai osztályának fejlesztése több munkahelyet is teremt a városban. A beruházáson dolgozhatnak kapuvári alvállalkozók is.
A több mint nyolcszázmilliós projektről szóló közmeghallgatáson szerény volt az érdeklődés.

A kivitelezésben részt vehetnek a kapuvári vállalkozók is, valamint több munkahelyet is teremt a kapuvári kórház angiológiai osztályának fejlesztése. A több mint nyolcszázmillió forintos beruházásról szóló pénteki közmeghallgatásnak ezek voltak a leglényegesebb elemei, ám a kapuváriak részéről meglehetősen mérsékelt érdeklődés kísérte a város utóbbi évekbeli legnagyobb beruházásának tájékoztatóját.

A közmeghallgatást Száraz Lajos, a beruházás kommunikációjáért felelős cég képviselője nyitotta meg, majd Hámori György polgármester adott tájékoztatást az érdeklődőknek. Mint mondta, a város vezetése nem mondott le teljesen a 2007-ben megszűnt aktív ellátásról, ám annak visszaállításához elengedhetetlen a kórház anyagi helyzetének stabilizálása és esetleges nyereségessé tétele. – Ehhez jó alapot ad a jelenlegi angiológiai fejlesztés – mondta a polgármester. Hozzátette azonban, egy sebészeti és belgyógyászati aktív ellátás biztosítása például több mint százhúszmillió forint lenne évente, ám ezek megléte szükséges lenne a fejlesztett angiológiai ellátás minél magasabb szintű biztosításához. Hámori György hangsúlyozta, a beruházás több orvosi és ápolói munkahelyet is teremt a kapuvári kórházban.

Tóth György helyi vállalkozó érdeklődött a kapuváriak lehetőségeiről a kivitelezési munkákban.
Tóth György helyi vállalkozó érdeklődött a kapuváriak lehetőségeiről a kivitelezési munkákban.

Az érbeteg-rehabilitáció szakmai hátteréről dr. Ballagi Farkas előző kórházigazgató adott tájékoztatást, majd Molnár Gábor, a kivitelező cég igazgatója beszélt a beruházás építészeti részleteiről. Mint mondta, szeptemberre szerkezetkész lesz a kapuvári kórház új angiológiai épülete.

A tájékoztatók után több helyi vállalkozó is rákérdezett: kapuváriak bedolgozhatnak-e a több mint nyolcszázmillió forintos beruházásba? Molnár Gábor hangsúlyozta, ennek semmi akadálya, ám azt is hozzátette, véleménye szerint az eddigi jelentkezőkkel nem tudtak az árakban megegyezni. A beruházó cég igazgatója elmondta, jelenleg az új épület alapjai vannak készen, valamint a kórház B és C épületében végeznek felújítási munkálatokat.

Olvasóink írták

  • 1. Reális 2009. július 13. 12:31
    „Szép-szép!De ha valami baleset történik,ne adj Isten a gyerekekkel történik valami,lehet Sopronba futni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az apa után a fiú is díszpolgár lett

Tárnokréti - Az orvosi rendelő, a ravatalozó és a templom felújítását tervezik Tárnokrétiben. Az… Tovább olvasom