Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Új lehetőség: kerékpáros turizmusát fejlesztené Kapuvár

Kapuvárnak van fürdője, néhány esztendeje megújított múzeuma, számos más látványossága, a kerékpároscentrum húsz embert befogadni képes szállójának férőhelyeit pedig éveken belül meg kívánják duplázni.
Jelentős mértékben fejlesztené kerékpáros turizmusát, elsősorban bicikliútjait a következő években Kapuvár - közölte Hámori Györgypolgármester (Fidesz-KDNP) az MTI-vel.

"A 2007 és 2013 közötti uniós ciklusban csaknem két és fél milliárd forintnyi fejlesztésre nyertünk el támogatást pályázaton, ami szép eredmény egy tízezres város esetében" - mondta a településvezető, hozzátéve: sikerük egyik záloga az volt, hogy számos, határon átnyúló projektben vettek részt.

Emlékeztetett rá, hogy a tavaly elkészült kapuvári inkubátorházra szlovák, az idén májusban avatott kerékpárútra és a hozzá kapcsolódó hídra osztrák partnerrel közös pályázaton nyertek el uniós forrást.

Hámori György elmondta: a helyi idegenforgalom fellendítésének legfontosabb eszköze az volna, ha a közeli Fertő tó magyarországi szakasza is biztonságosan körbekerekezhetővé válna, ehhez azonban több mint húsz kilométeres szakasznak kellene megépülnie.

Így viszont többnapos turisztikai programok egyik elemévé válhatna Kapuvár, miközben néhány további kerékpárút-beruházással a teljes Rábaköz látogathatóvá válik a kerekezők számára - jegyezte meg a polgármester.

Hozzátette: a városnak van fürdője, néhány esztendeje megújított múzeuma, számos más látványossága, kerékpároscentrumuk húsz embert befogadni képes szállójának férőhelyeit pedig éveken belül meg kívánják duplázni.

Nemrég a wellnessrészleg kiépítésére pályázott a városüzemeltetési társaság kezelésében lévő kerékpároscentrum. A következő évek turisztikai fejlesztéseihez szükséges, milliárdos nagyságrendű összeget a térség önkormányzataival együttműködve, uniós forrásból tervezi előteremteni Kapuvár - közölte a városvezető.

Hámori György azt mondta, arra törekszik az önkormányzat, hogy korábbi projektpartnereiket is bevonják az építkezésbe.

A polgármester jelezte: ausztriai településekkel hangolnák össze turisztikai kínálatukat, az inkubátorház-építésben együttműködő szlovákiai Nagymegyerrel (Velky Meder) pedig úgy működnének együtt, hogy a két település egy-egy napos túrát szervez a hosszabb ideig náluk nyaralóknak a másik városba.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wass Albert megemlékezés Kapuváron

2014. január 5-én (vasárnap) 15.00-kor megemlékezést tart a kapuvári Jobbik a Wass Albert… Tovább olvasom