Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Új igazgató a katolikus iskola élén

Az idei tanévtől Fodor Gyuláné személyében új igazgató vezeti a kapuvári Páli Szent Vince katolikus iskolát.
 Az új vezető egy Miskolc melletti településről költözött a Kisalföldre. Több újító elképzelése is van, melyeket már idén szeretne megvalósítani.

Fodor Gyuláné Ormosbányán született, az általános és középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd a nyíregyházi tanárképzőben matematika–fizika szakon szerzett tanári diplomát.
Miskolcon kezdett tanítani, majd Mályiba került, ahol egy évig igazgatóként, aztán igazgatóhelyettesként dolgozott. Idén sikerrel pályázott a kapuvári katolikus általános iskola igazgatói posztjára.
A Kisalföld kérdésére elmondta: a feladat szépsége és nehézsége mellett az is inspirálta a pályázat megírására, hogy gyermekei ebben a régióban képzelik el jövőjüket.

– Huszonhét éves tanári pályám során rájöttem, hogy évről évre nehezebb a gyerekekkel. Egyre több türelem és kitartás kell hozzájuk. Láttam fantáziát abban, hogy a pszichológia vívmányait is felhasználjam a munkám során, hiszen mindig nagyon felbosszant, amikor egy szülő arról panaszkodik, hogy nem tud mit kezdeni a gyerekével. Ebben szeretnék segíteni, hiszen mi, tanárok csak bővíthetjük azt a „keretet", amit a szülő kialakít a gyermeke köré.

A katolikus iskola életébe szeretném becsempészni huszonhét éves tanári munkám tapasztalatait, melyek segíthetnek a gyerekek lelki fejlődésében. Az iskolai hagyományokra támaszkodva szeretném megújítani az intézmény életét – nyilatkozta lapunknak az igazgató asszony.

Fodor Gyuláné és munkatársai nyáron nagyon sokat dolgoztak a tanoda hangulatának megváltoztatásán, próbáltak a régi dekoráció helyett – a hagyományok megtartása mellett – valami újat hozni. Egy év múlva az igazgatónő elégedett lenne, ha egy újabb tanulócsoportot alakíthatna ki, s az idei tanévben induló programjait az iskola sikerrel megvalósítaná.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonhat széltorony épül

Ahogy azt már megírtuk Kapuvár északi részén szélerőműpark létesítésére adott be kérelmet két befektető cég. Az engedélyezési eljárások és a hatástanulmányok elkészülte után az egyik ausztriai befektető tanulmányútra hívta a későbbi szélpark tulajdonosait és a város vezetőit. A földtulajdonosok a napokban nézték meg a széltornyokat. Tovább olvasom