Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Új eszközök a csornai kórházban

Sikeres pályázatnak köszönhetően a közeli hetekben új eszközökhöz jut a csornai Margit Kórház.
A csornai Margit Kórházban sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az intézmény sikeresen vett részt az Egészségügyi Minisztérium pályázatán. Így hamarosan három új eszközzel – köztük egy altatógéppel – gyarapodik a Kórház.

Korábban többször beszámoltunk róla, hogy a csornai Margit Kórház vezetői gyűjtést kezdeményeztek, hogy lecserélhessék az elöregedett altatógépet. Most a szükség és a lehetőség szerencsés találkozása folytán az összegyűlt pénzt más eszköz vásárlására fordíthatják.

Ingyenes használatra csaknem ezer készülék

Papp József polgármester elmondta: 8,5 milliárd forint értékben majdnem ezer különböző készüléket vásárolt az egészségügyi tárca, melyeket az intézmények ingyenes használatra kapnak meg. Tehát ezekért a berendezésekért nem kell fizetni, ezért a támogatóktól az altatógépre kapott pénzt más fontos célra tudják fordítani.

Végre lecserélhetik

Dr. Krizmanich Mária igazgató főorvos közölte: az egyik szerzemény egy közepes tudásszintű, magas technológiájú altatógép, melynek segítségével a legkiszolgáltatottabb betegek szervezetében – akiket altatnak – a műtét során nemcsak a gázokat mérhetik az altatóorvosok, de a gyógyszereket is testsúlyra kiszámítva tudják adagolni. Az altatógépen kívül egy műtői monitor és egy multifunkcionális monitor gyarapítja a Kórház eszközállományát. Ez utóbbi a koronáriaőrzőbe kerül.

Megkérdezik a támogatókat

„ Azt tapasztaljuk, hogy a lakosság szívesen támogatja az alapítványunkat és a Kórházat, amikor konkrét célt tűzünk ki."
– Arra gondoltunk, hogy megkérdezzük támogatóinkat, mire költsük az összegyűlt pénzt, hisz igény lenne több műszer beszerzésére – mondta az igazgató. – Például cserére szorul a laparoszkópos eszköz a nőgyógyászaton vagy a légzésfunkciós készülék a tüdőosztályon.
Az új eszközöket az elkövetkező hetekben helyezik üzembe a csornai Kórházban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén negyvenmillió jut aszfaltozásra

Kapuvár képviselő-testülete elfogadta a város idei útfejlesztési tervét. Öt év után sorra kerül végre a Táncsics utca vége, de nem szavazták meg az Ady utca rekonstrukcióját. A város negyvenmilliót költ a tervezésre és a munkákra. Kapuvár képviselő-testülete legutóbbi ülésén tizenhárom igen és négy ellenszavazattal fogadta el Kapuvár idei útfelújítási és -építési koncepcióját. Tovább olvasom