Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Új épületrészt és parkolókat építenek a kapuvári kórházban

Befejeződtek a kapuvári kórház nagyprojektjei, ám az intézmény saját erőből folytatja a fejlesztést. Új épületrésszel, parkolókkal, műszerekkel és biztonsági rendszerrel bővül a Lumniczer-kórház.

A kapuvári kórház két nagyprojektjének építészeti munkálatai napjainkra befejeződtek az intézményben. A kistérségi járóbeteg-központ épületében már zavartalan és teljes a szolgáltatás, az angiológiai központban pedig a műszerbeszerzések folynak (a szénsavködös kezelés még a régi épületben zajlik). A több mint másfél milliárdos beruházást követően az intézmény saját forrásokból fejleszt tovább. Új épületrész és parkolók létesülnek, számos osztály újabb gépekkel gyarapodik és nagyobb figyelmet fordítanak a biztonságra is.

– Az angiológiai épület mellett kész az új konyha és az étterem, ennek folytatásaként – mintegy hatmillió forintból – megvalósítottuk az úgynevezett egyéni tálcás étkeztetési rendszert – mondta dr. Benedek Zoltán főigazgató. Az angiológiához kapcsolódva bevezettek egy új, számítógép alapú recepciós rendszert, melyben a háromhetes kezelésre érkező betegek már az első napokban órára lebontott időrendet kapnak.
Az angiológia új épülete mögött – a megnövekedett betegforgalom kiszolgálására – 16 férőhelyes parkolót és fedett kerékpártárolót alakítottak ki az intézmény területén.

A kistérségi járóbeteg-központ infrastruktúrája kész, a betegellátás napjainkra zavartalan a kibővített épületben. Ez utóbbi új első emeletén az igazgatóság irodái, műszaki helyiségek és öltözők kaptak helyet. A járóbeteg-ellátással kapcsolatban Benedek főigazgató megjegyezte, számos új szolgáltatás engedélyezése van folyamatban, így az úgynevezett nappali kórház és az otthoni szakápolás.

épbeszerzések – Dr. Kiss Zsuzsanna kardiológus főorvos a 35 milliós szívultrahang-készülékkel.
Gépbeszerzések – Dr. Kiss Zsuzsanna kardiológus főorvos a 35 milliós szívultrahang-készülékkel.


A nagyprojektek mellett a kórház saját erős fejlesztései közé tartozik az egynapos sebészet kórtermeinek komfortosabbá tétele, a szobákhoz kapcsolódó vizesblokkok kiépítése is. Az egykori labor területén informatikai szoba és öltözők létesültek. – A nagyberuházásból kimaradt „B" épület teljes felújítását is elkezdtük, itt egy új épületrésszel kiegészítve bővül a krónikus belgyógyászat – mondta dr. Benedek Zoltán.
Hozzátette, a fejlesztésekből a dénesfai pszichiátriai osztály sem maradt ki, az egykori Cziráky-kastély épületében tizenkétmilliós villamos felújítást végeztek el, emellett mintegy hatvanmilliós beruházás kezdődött el a szennyvíz feldolgozására.

A látogatók, a dolgozók és a betegek számára az egyik leglátványosabb változást az új biztonságtechnikai és beléptető rendszer jelzi. A rendszer a munkatársak munkaidejének nyilvántartásán túl a beérkező autók és vendégek szűrését is végzi. – Be kellett vezetnünk az intézményen belüli, 300 forintos parkolási díjat, mert piacnapokon a mentő is alig tudott bejárni az udvarra, a parkoló „civilek" miatt – mondta a főigazgató. Ám az első fél óra ingyenes, így aki rokonát, beteget hoz és utána kijár az udvarról, annak nem kell fizetnie. A rendszert egyelőre tesztelik, bevezetése augusztustól várható.

Olvasóink írták

  • 3. CSIRIBIRI 2011. július 25. 18:18
    „---2. quaestor 2011.07.23. 21:30
    1. CSIRIBIRI 2011.07.21. 16:18
    Ez itt nem a reklám helye!"---

    Ezek csupán tájékoztatók arról , hogy nemcsak a kapuvári biznisz a spanyolviaszban a "pecsét" !

    """A CO2 Doctor eszköz az érrendszeri megbetegedések, érszűkület kezelésére, gyógyítására Már az ókorban is felismerték a mofetták vagy CO2 tartalmú gázok gyógyító hatását. A savanyú vizek évszázadok óta gyógyítanak Székelyföldön és a Felvidéken természetes körülmények között. A mai gyakorlatban alkalmazott mofettás "szárazfürdo" vagy szénsavfürdő ismeretes. A mintegy 1000 m mélyről feltörő nagy CO2 tartalmú gyógyhatású gázt, vulkáni kigőzölgést használják fel gyógyításra.
    A szénsavfürdőt alkalmazzák Kapuváron, Balatonfüreden, itt a közvetítő közeg a fürdővíz, ezen keresztül kerül a CO2 a test felületéhez. A CO2 Doctor magyar szabadalomnak az óriási jelentősége, hogy nem helyhez kötött, bárki, kezelőorvosa javaslatára, egyénileg, bárhol használhatja. Speciálisan kialakított térdig, combig érő harisnya, valamint a derékig érő nadrág vízhatlan, gázhatlan anyaga biztosítja, hogy a gáz a kezelés ideje alatt biztonságosan körbeveszi a testrészt. A bőrön át diffundáló gáz a szövetekbe kerül és értágító hatást gyakorol. Ez a hatás kiterjed a bőr, és a bőr alatti kötőszövetekre és a belső szervekre is, valamint nem csak a perifériás ellenállás megváltoztatása által hat az egész vérkeringésre, hanem a szívmuködés befolyásolása útján is.
    Használat >> CO2 DoctorA CO2 Doctorral folytatott kezelés legfontosabb hatásai a szervezetre:
    A felszívódó gáz hatására a bőr erei kitágulnak, a bőr homérséklete emelkedik, a verejtékmirigyek kiválasztása fokozódik.
    A vénás visszafolyás megnő.
    A szíverek kitágulnak, a pulzusszám és a vérnyomás csökken.
    A veseartéria kitágul, a vizeletkiválasztás nő.
    Mélyül a légzés, fokozódik a keringés teljesítménye.
    Javul a véreloszlás a végtagok felé.
    Az agy vérkeringése fokozódik.

    Javasolt alkalmazás:
    verőérbetegségekben ( különböző eredetű és súlyosságú alsó végtagú érszűkület­ek )
    szív és általános keringési betegségek
    magas vérnyomás
    cukorbetegség érszövődményei
    különféle reumaikus betegségek
    súlyos érrendszeri érintettséggel járó autoimmunbetegségek
    köszvény
    csontritkulás
    egyes nőgyógyászati betegsége, meddőség
    impotencia vegetatív idegrendszeri eredetű belgyógyászati panaszok kezelése.
    Használat előtt kérje ki kezelőorvosa, gyógyszerésze véleményét!

    Ellenjavallat:
    Cardinális elégtelenség
    Magas vérnyomás (200/100 Hgmm felett)
    Súlyos légzési elégtelenség
    Vese elégtelenség
    Acidózissal járó anyagcserezavar
    Súlyos cerebrovascularis ischaemia tünete esetén
    Thromoembóliás állapotok
    Gyulladásos betegségek
    Rosszindulatú daganatos betegségek
    Hyperhyreosis
    Gyakori eszméletvesztéssel járó állapotok
    TBC
    Mestruáció, terhesség
    Psychopátiás személyiségzavar
    Alkoholizmus
    Akut gastrointestinális fekélyek
    18 év alatti kor
    Epilepsia

    Ajánlás:
    A csomag tartalma: 1 db zsák, 40 db CO patron, 1db fejegység a patronokhoz.
    40 db patron 20 kezelésre elegendő.
    Ajánlatos a kezeléseket kúraszerűen végezni. Egy kezelés javasolt periódusa 20 kezelés.
    A patronok utánrendelhetők:
    10db-os kiszerelés 3000.-Ft
    40db-os kiszerelés 10000.-Ft

    Az érszűkület nagyobb bajt jelezhet
    Az alsóvégtagi érszűkület felkutatása és kezelése egyben a szív és agyi érbetegségek megelőzésének eszköze lehet.
    Az alsóvégtagi érszűkület előfordulása az összlakosságban kb. 5%. Az életkor növekedésével azonban ez a szám jelentősen megnő. A betegség maga ugyanaz az érelmeszesedés, mint a koszorúserek, vagy az agyi erek hasonló betegsége. Az ugyanis globális betegség, az egész érrendszert érinti, bárhol jelenjenek is meg először a betegség klinikai tünetei.
    A klinikai manifesztációtól függően természetesen a tünetek némileg különbözőek. A koszorúserek betegsége pl. előbb terheléskor majd nyugalomban jelentkező mellkasi fájdalmat okoz, amit angina pectorisnak nevezünk, legsúlyosabb formájában, az infarktusban pedig szövetelhalás mutatkozik. Az alsóvégtagok betegsége hasonló tüneteket okoz: előbb terheléskor, majd nyugalomban lép fel lábfájdalom, súlyosabb formájában pedig szövetelhalás, gangraena alakul ki a lábakon. A patomechanizmus azonos, a klinikai tünetek pedig - a lokalizáció figyelembevételével - hasonlóak!
    Az alsóvégtagok érszűkülete 4 stadiumra osztható. Legenyhébb formájában panaszok, tünetek nincsenek, legfeljebb műszeres vizsgálatokkal lehet a betegséget kimutatni. Ultrahang /doppler/ vizsgálattal megmérhetjük a lábfeji artériákban a vérnyomást és megmérhetjük a felkari vérnyomást is. Egészséges, fekvő helyzetben lévő emberben a két érték azonos: ugyanaz a vérnyomás a lábakon, és a karokon. Érszűkület esetében azonban a lábakon mért nyomás alacsonyabb, mint a karokon mért vérnyomás, a különbség /gradiens/ pedig arányos az érszűkület súlyosságával.
    A betegség folyamatának második stádiumában terheléskor, járáskor jelentkezik a lábikrában fájdalom, ami a beteget megállásra kényszeríti. Rövid, 1-2 perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. Természetesen egy bizonyos távolság megtétele után újabb fájdalom mutatkozik, és a történet ismétlődik, amit intermittáló sántitásnak" /claudicatio intermittens/ nevez a szakirodalom.
    A harmadik stádiumban már nyugalomban főleg fekvő helyzetben, éjszaka lép fel lábfájdalom, ami a lábak lelógatására, vagy felkelés során szűnik. Az ok világos: a végtag vízszintes helyzetében kevesebb vér áramlik a szövetekhez, mint függőleges helyzetben, hiszen a vér is folyadék, mely lefelé nagyobb nyomással és könnyebben áramlik.
    Nekrózis, gangraena alakul ki az utolsó, negyedik stádiumban, jelezve a szövetelhalást. E stadiumban a végtag komoly veszélyben van!
    Egy néhány évvel ezelőtt, 65 év feletti, érszűkületben szenvedő betegekben végzett vizsgálatban azt kutatták, vajon az obliteratív érbetegségben szenvedők között gyakoribb-e az infarktus és a stroke előfordulása, mint a kontroll csoportban, ahol érszűkület nem volt. Kiderült, hogy már a legenyhébb fokú, klinikai tünetekkel nem járó, 1. stádiumú betegekben is szignifikánsan /2-3-szor/ több infarktus és stroke fordult elő. Szignifikánsan nagyobb volt e betegek között a halálozás is.
    E vizsgálat eredményeiből két gondolat következik. Egyrészt az, hogy az alsóvégtagok érszűkülete rossz prognózisú betegség, de elsősorban nem a lábak sorsa miatt, hanem a szív és az agyi erek betegsége ill. ezek következményei miatt. A lábak prognózisa ugyanis relatíve jó: 10-20 év alatt gyakran alig változnak a panaszok, és szerencsére csak egészen kis százalékban kerül sor amputációra. A rossz prognózist tehát a globális érbetegség egyéb megjelenési formái, a szív- és az agyi erek megbetegedése okozza.
    Ugyanebből a felismerésből következik az is, hogy az alsóvégtagi érszűkület felkutatása jó mutatója az egyéb régiók megbetegedésének, felhívja az orvos figyelmét arra, hogy keresse a teljes érrendszert érintő globális betegség egyéb prognózist meghatározó - manifesztációit. Így válhat az érszűkület és annak korszerű kezelése a prevenció - azaz a szív és agyi érbetegségek megelőzésének - fontos eszközévé.

    Mofetta
    A geológusok mofettának nevezik a szén-dioxidot tartalmazó, viszonylag alacsony hőfokú vulkáni kigőzölést.A természetgyógyászatban régóta alkalmazzák, elsősorban az érszűkületttel járó megbetegedések kezelésére.Kúraszerű alkalmazása esetén fejti ki a hatását. A széndioxiddal történő mofetta kezelés egyfajta kiegészítő terápia, melyet általában más alapkezelések mellett alkalmaznak. A mofetta elsősorban az érszűkülettel járó betegségeknél rendkívül eredményes. Alkalmazása után jelentkezhet kiprulás, erőteljes szívkontrakció, a légzés mélyülése, kellemes fáradtságérzet és álmosság. A gáz a bőrön át a szervezetbe jut, és olyan értágító hatást gyakorol, ami eljut a bőrbe, a kötőszövetekbe és a belső szervekbe is. Ajánlott kezelés időtartalma 25-30 perc. Szív-és perifériás érbetegségben szenvedőknek, magas vérnyomású betegeknek, cukorbetegeknek, csontritkulásban szenvedőknek, illetve pikkelysömör és gombás fertőzésekben szenvedőknek ajánlott. Aki súlyos szívritmuszavarban, veseelégtelenségben, légzési elégtelenségben, pajzsmirigy-túlműködésben,tbc-s megbetegedésben, nagyfokú vérszegénységben, gyulladásos és daganatos betegségben szenved, akkor nem ajánlatos a mofetta használata.
    Hazánkban egyedül Mátraderecskén található egy természetes körülmények között működő mofetta.
    Nagyon sok természetes körülmények között létrejött mofettát találhatunk Erdélyben, melyekről sok anyagot találunk az interneten.
    A CO2 Doktor legnagyobb előnye, hogy az eszközt otthonában időtől függetlenül tudja mindenki használni. Nem kell elutazni és fedezni az ezzel együtt járó kiadásokat. Az otthoni körülmények között végzett kezelés alkalmanként 500.-Ft-ba kerül, amennyiben nem számoljuk az egyszeri befektetésként megvásárolt speciális zsákot és belövő pisztolyt”
  • 2. quaestor 2011. július 23. 21:30
    „Megjegyezném igen tisztelt főigazgató úrnak, hogy a parkolás a kórház környékén egyáltalán nem megoldott hosszú távon. Akár a soproni kórházat, akár a győrit veszem alapul, ott nem probléma a parkolás, mert ingyenes, nincs időhöz kötve. Eklatáns példa: anyuka a kisgyerekkel szeretne bejutni a sebészetre. Hol a bánatba parkoljon, mert fél óra alatt nem fog végezni, az tuti. Gyerkőcnek meg a lábával van a gond, tehát kézben kell kivinni a kórházból. Jó lenne ha kicsit gyakorlatiasabban gondolkodnának. Kőkorszaki a parkolási lehetőség itt komolyan mondom.

    1. CSIRIBIRI 2011.07.21. 16:18
    Ez itt nem a reklám helye!”
  • 1. CSIRIBIRI 2011. július 21. 16:18
    „Csak így tovább a beteg emberek egészségéért mindenhol a országban.

    Ereink karbantartása
    BIO - BAD
    Hordozható, szénsavas fürdőt előállító készülék

    (az érrendszer karbantartója)

    A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát!

    A szénsavfürdő kezelés nem új, azt már a római fürdőkultúra is ismerte és használta az I. században. Erdélyben a XIV. századtól a népi gyógyászat rühesség, fenés sebek, csúz kezelésére alkalmazta.

    A szénsavas fürdő, mint a szívbetegek gyógykezelésének specifikus eszköze, Beneke 1870-ben megjelent tanulmánya óta elfogadott, kiegészítő gyógykezelés a kardiovaszkuláris betegségek rehabilitációjában, a fizioterápiás kezeléseknél és eredményesen használt balneoterápiás eljárássá, a hazai fürdőkultúra részévé vált.

    A hazai gyógyászat több évtizede alkalmazza rendszerszerűen a szénsavfürdőt, elsősorban a perifériás érbetegségek rehabilitációs kezelésében, valamint az infarktus utáni állapotok kezelése során, de azt csak helyhez kötött, nagy szaturátorral tudta és tudja mind a mai napig előállítani.

    Ez a technológia viszont nem teszi lehetővé a szénsavfürdő széleskörű, jelentősebb költségráfordítás nélküli, bárhol történő alkalmazását.

    A Török József találmányának megvalósításával létrehoztuk azt az elektromos berendezést nem tartalmazó kicsi, egyszerű, gyorsan és szinte beruházásmentesen (a szaturációs rendszer bekerülési költségének töredékéért) azonnal üzembe helyezhető hordozható készüléket, amely lehetővé teszi a szénsavfürdő elkészítését bárhol, ahol rendelkezésre áll egy normál fürdőkád és van / kézi / zuhanyozási lehetőség.

    A hévízi, SZENT ANDRÁS ÁLLAMI REUMATOLÓGIAI ÉS REHABILITÁCIÓS kórház szakorvosi kutatási eredménye bizonyította, hogy a BIO - BAD készülékkel előállított szénsavas fürdő minősége azonos a hagyományos, központi elosztású (szaturációs) technológiával készített fürdőével.

    Ez a klinikai bizonyítás tette lehetővé, hogy az ORKI engedélyezze a készülék forgalmazását, a készülék felügyelet melletti otthoni és egészségügyi használatát.

    A készülék lényegében nem igényli az ORKI engedélyt, hiszen a készülék fittness-wellness jellegű.

    A gyógyításban, a megelőzésben a szénsavfürdőnek van szerepe, azt pedig az orvostudomány régen elismerte és bizonyította, de a folyamatos kutatásokat még mindig folytatja.

    A szénsavas kezelés legfontosabb hatásai a szervezetre:

    - A felszívódó gáz hatására a bőr erei kitágulnak, a bőr hőmérséklete emelkedik, a verejtékmirigyek kiválasztása fokozódik, a vénás visszafolyás megnő.

    - A szíverek kitágulnak, a pulzusszám és a vérnyomás csökken.

    - A veseartéria kitágul, a vizelet-kiválasztás nő.

    - Mélyül a légzés, fokozódik a keringés teljesítménye.

    - Javul a véreloszlás a végtagok felé.

    - Az agy vérkeringése fokozódik.

    ELLENJAVALLAT:
    - Szív kis és nagyvérköri elégtelenség,
    - Súlyos szívritmus-zavar,
    - Akkut szívinfarktus,
    - 200/100 feletti vérnyomás,
    - Súlyos vese és szemfenéki elváltozás,
    - Visszérgyulladás,
    - Pajzsmirigy túlműködés,
    - Gyakori eszméletvesztéssel járó betegségek,
    - Rosszindulatú daganatok,
    - Végtagi kiterjedt gangréna,
    - Terhesség és menstruációs időszak alatt.

    A szénsavas fürdő alkalmas az elfáradt, elcsigázott egészséges ember felüdítésére, a jó közérzetének visszaállítására és egyben egy megelőző, preventív kezelést - amely ma kormányprogram - is nyújt a magas vérnyomás, a szív,- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás valamint a keringési zavarok (pl. érszűkület) kialakulásának megelőzésére.

    A szénsavfürdő kiváló hatással van a törések utáni gyógyulás elősegítésében, illetve minden olyan betegség kezelésnél, ahol a keringés fokozása kedvezően hathat a gyógyulásra. A szénsavfürdő a csontritkulás megelőzésének és kezelésének is kiváló kiegészítője.

    A rehabilitációs alkalmazások közül kiemelendő a szakorvosi kontroll alatt lévő magasvérnyomásos-, szív és érrendszeri beteg otthoni, kiegészítő kezelése, az isiász, a krónikus ideggyulladás, a törések utáni rehabilitáció.

    A szénsavas fürdő, a vérkeringést fokozó hatása miatt különösen előnyös lehet a különféle alsóvégtagi és deréktáji sportsérülések - ficamok, rándulások, törések és izomsérülések - kezelésénél, a gyógyulás meggyorsításánál, de célszerű kihasználni (nem csak) a sportolók részére a kezelés légzésmélyítő, tüdőkapacitás növelő hatását is.
    Egyre több orvosi szakterület - pld. bőrgyógyászat, nőgyógyászat stb. - figyel fel a szénsavfürdő mobil használhatóságára, és keresik a szénsavfürdő szakterületükhöz kötődő hasznosítási lehetőségeit. E kör további bővülése annál is inkább remélhető, mivel a BIO-BAD készülékkel a kezelés helyben megoldható és nem kell a beteget más, sokszor távoli gyógyfürdőbe küldeni.

    A készülék működtetéséhez szükséges 150 grammos széndioxid nagypatronban a gáz egészségügyi minőségű (erre azért van szükség, mert a széndioxid egy része a bőrön keresztül felszívódik), a VII. Magyar Gyógyszerkönyv hivatalos gyógyszerjegyzékében szerepel, tisztasága kielégíti a VII. Magyar Gyógyszerkönyv / PH. HG. VII. /, a Német Gyógyszerkönyv / DAB 10 / és az Európai Gyógyszerkönyv / PH EUR / követelményeit.

    Nem ijesztgetés, de tény, hogy a hazai elhalálozások több mint 50%-át a szív,- és érrendszeri valamint magas vérnyomásos betegségek okozzák!

    Néhány terület - saját otthonunkon kívül -, ahol a BIO - BAD készülék hasznosítható:

    ***Kórházak, szanatóriumok, szociális gondozók, nyugdíjas otthonok, szállodák-, gyógyszállók-, gyógyfürdők-, gyógyászatai (a Club Tihany Rt. gyógyászatán több mint 800 kezelést végeztek a készülék segítségével) fürdők, üdülők, üzemorvosi rendelők, házi orvosi rendelők, munka-egészségügy, sportorvoslás, házi betegápolás, stb.

    A találmány NSZO-jelzetei: A61H 33/02, B61F 5/00, B61 F 5/02
    Lajstromszám: 220 349”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rábapatona: több mint 20 millió forintos támogatást nyert

Fontos pillanat Rábapatona életében, hogy a régóta inkább csak a múltjára emlékeztető művelődési… Tovább olvasom