Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Uborkaparti színes programokkal

Az Együtt Markotabödögéért Egyesület és a helyi önkormányzat szeptember elsején, szombaton rendezi meg a tizennegyedik Uborkapartit.
A program reggel fél hétkor zenés ébresztővel kezdődik. Délelőtt fél tizenegykor a sportpályán Horváth Sándor polgármester nyitja meg ünnepélyesen a rendezvényt, majd szakmai előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Szó lesz a konzervuborka-fajtákról, a nemesítőházakról és bemutatkoznak a forgalmazók is. A szakmai program után az Együtt Markotabödögéért Egyesület tagjai által uborkából készített ételeket kóstolhatja meg a közönség, és megválasztják az Uborkaparti legügyesebb háziasszonyát, illetve értékelik a télire eltett savanyúságokat.

A tizenegyedik Uborkapartit szombaton tartják Markotabödögén. Képünk a tavalyi rendezvényen készült.
A tizenegyedik Uborkapartit szombaton tartják Markotabödögén. Képünk a tavalyi rendezvényen készült.

Délután fél kettőkor a helyi Őszirózsa és a lúcsi nyugdíjasklub tagjai szerepelnek, két órakor adják át a „Markotabödöge községért" díjat.
A kulturális és szórakoztató műsorban fellép a sobori Verbunkos és Ifjúsági Néptánc Egyesület, Boldog Péter bűvész, mulatós dalokkal Bohém Nagy Zsoló. Fél ötkor kezdődik Lorán Barnabás „Trabarna" című előadása, őt Karsai Klára és Elek Zsolt, a Győri Nemzeti Színház művészei követik zenés műsorukkal. Hat óra után nem sokkal Trabanton szállni élvezet… mottóval Sipos F. Tamást hallhatja a közönség. Este hét óra után tartják a tombolasorsolást, majd hastáncshow, tűzzsong-
lőr, és este bál zárja a markotabödögei Uborkapartit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Citerástábor Zalában, megyebeli ifjú muzsikusokkal

Citeraszótól volt hangos a közelmúltban a Zala megyei Kustánszeg község. Megyénkbeli ifjú muzsikusok… Tovább olvasom