Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Tűzoltószertár-felújítás összefogással

Farád - A helyiek összefogásának köszönhetően sikerült a farádi tűzoltószertár tetőzetét felújítani. A beruházás 300 ezer forintba került, egy részét pályázaton nyerte az önkéntes egyesület.
Közösségi összefogással lett új tetőzete a farádi tűzoltószertárnak. A beruházáshoz persze jól jött az a nyolcvanezer forint is, amit a megyei önkormányzat pályázatán nyertek. Az önkéntes egyesület terve az, hogy a szervezet alakulásának 125. évfordulójára, jövőre kívül-belül megszépítik az épületet.

Tálos Kálmán, a farádi önkéntes tűzoltók parancsnoka büszkén mondta el, hogy munkájukat az egész falu támogatta.


Tálos Kálmán parancsnok szerint jövőre folytatják a szertár felújítását.

– Régi épület már a szertár, egyik felében valamikor rendőrőrs működött – újságolta Tálos Kálmán. – Szerencsés az elhelyezése, hiszen a templom tövében áll, így a tűzőr a toronyból figyelhette a rendet. A farádi tűzoltóegylet jövőre lesz 125 éves, az épület sem sokkal fiatalabb. A tetőzet már beázott, hibás volt, ráfért a csere. A megyei önkormányzat pályázatán nyolcvanezer forintot nyertünk, amihez hozzátettük a saját részt, így közel háromszázezer forintot fordítottunk a felújításra. Ennek nagy részét kérésünkre a községbeliek adták össze. Ki kell emelni a mesterek önzetlenségét is, akik szintén ingyen tették a dolgukat. Azaz tulajdonképpen csak az anyagköltség terhelte meg az egyesületet.

A farádi parancsnok elmondta: nagyon sokan társadalmi munkában vettek részt a felújításban. Amint Tálos Kálmán fogalmazott, nekik mindenképpen köszönet jár, hiszen első szóra segítettek. Ugyanígy a helybeliek is a „zsebükbe nyúltak" és a családok pénzadományokkal járultak hozzá a szertár rendbetételéhez. Terveik szerint jövőre kívül-belül tatarozzák az épületet. Erre egyelőre nincs pénzük, de bíznak a pályázati lehetőségekben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepváró mívestalálkozó

Rábakecöl - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Luca-napi mívestalálkozót a településen. Első… Tovább olvasom