Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tragikus halál a 85-ös főút mentén

Egy fiatal hölgy meghalt, a vele utazó két gyermek viszont nem sérült meg abban a személyautóban, amelyik szombaton késő délután egy fának ütközött a 85-ös főút mentén, Rábatamási térségében.
Szombaton délután négy óra tájban egy bordó Peugeot 307 típusú személygépkocsi közlekedett a 85-ös főúton Kapuvár felől Csorna irányába. Haladása közben a rábatamási kereszteződéstől mintegy négyszáz méterre az úton megcsúszott, majd a jobb oldali árokba sodródott és az eredeti menetirányával szembefordulva a bal oldalával egy fának ütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi vezetője, egy fiatal hölgy életét vesztette. A hátsó ülésen utazó két gyermek – akik biztonsági ülésbe voltak rögzítve – nem sérültek meg.
A Csornai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai a baleset körülményeinek tisztázása érdekében keresik annak a Fiat Regattának a vezetőjét, aki a balesetet követően a helyszínen megállt, de a rendőrség kiérkezése előtt már távozott onnan. Továbbá várják mindazoknak a tanúknak a jelentkezését is, akik látták a balesetet. Ugyanebben az időben a 8611-es, Beledet Kapuvárral összekötő úton, a mihályi kereszteződésben egy Suzuki típusú személygépkocsi a hirtelen fékezés következtében a síkos úttesten megcsúszott és az árokban a tetejére fordult. Az autóban utazó három személy közül az egyik súlyos sérülést szenvedett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs kukájuk, mégis fizetniük kell

A történet ismerős: nincs kukájuk, de a szemétszállítási díjat fizetniük kellene. Ezúttal a… Tovább olvasom