Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Többet ért a tavalyi tej

Mezőgazdaság - Ha tartósan hetven forint alatt marad a tej felvásárlási ára, az a tehénállomány drasztikus csökkenéséhez vezethet. A termelők szerint az olaszok vonultak ki a magyar piacról, ezért tartanak most itt.
Csökkenő felvásárlási ár, bizonytalanság és borúlátó gazdák – így lehet jellemezni manapság a tejpiac termelői oldalát. A Kisalföld által megkérdezett gazda szerint a tehénállomány drasztikus csökkenése várható. Molnár Balázs úgy véli, a kisebb termelők abbahagyják, és a nagyobbak közül is többen csődbe mennek.

Szabó László rábcakapi tejtermelő arról beszélt, hogy a feldolgozó új szerződést köt a gazdákkal. Hogy abban mi lesz, még nem tudják, de a felvásárlási ár most visszaesett. Egyelőre mindössze két forinttal, ám havi szinten ez a pénz is nagyon hiányzik majd.

– Az biztos, hogy több tejre nem lesz szükség a közeljövőben. Sőt, egyes hírek szerint annak is örülnünk kell, ha a mostani mennyiséget megveszik tőlünk – sorolta a gondokat Szabó László. Ő az a gazda, akinek tavaly novemberben 7,5 millió forintos kárt okozva telephelyéről ellopták a traktorját és a bálázógépét. A két masina, illetve tolvajuk azóta sem került elő.

Jelenleg 68 forintot adnak a tej literjéért, de az új szerződésben már csak 66 forintot ígérnek érte.

Mi 1600–1700 litert adunk le naponta, így havi szinten tetemes kiesést jelent az árcsökkenés. Ha meg azt számoljuk, hogy egy évvel ezelőtt még 92 forint volt egy liter tej, még nagyobb. Ha valami közbejönne és nem tudnánk első osztályú tejet produkálni, csak másodosztályút, az 50 forintos literenkénti árral még nagyobb bajban lennénk. A költségek persze ebben az ágazatban is jelentősen emelkednek. A takarmány, az energia mind drágább azóta.


Szabó László úgy hallotta, a külföldről behozott tej is „töri le" az árakat. Szerinte tudatosabb vásárlói szokásokra lenne szükség. – Magyar ember vásárolja a magyar gazdák által előállított termékeket. Sajnos azonban egyelőre inkább a néhány forinttal olcsóbbat választják, még ha minőségben az el is marad a miénktől.

Molnár Balázs a nagyobb termelők közé tartozik. Családi gazdaságuk csánigi telepén 360 tehenet fejnek, 6–8000 litert adnak el naponta. Sok jóval ő sem tudja gazdatársait biztatni. Úgy látja, az olasz felvásárlók vonultak ki a magyar piacról, ezért csökkennek az árak.

– 2007 végén még hiány volt tejből, egész jól vették a termelőktől is, közel száz forintért – elemezte a helyzetet Molnár Balázs. – 2008 elején volt az első megtorpanás és azóta folyamatosan csökkent a felvásárlási ár. Drasztikus visszaesés ért el bennünket tavaly az utolsó hónapokban. Az ár hetven forint alá esett, a kisebb gazdaságok, amelyek kiszolgáltatottabbak, még kevesebb pénzt kapnak.

A csánigi gazdálkodó a kialakult helyzet fő okát abban látja, hogy az olasz kereskedők kiléptek a piacról. Amíg 2007-ben az olaszok az „utolsó csepp" tejet is megvették volna, addig 2008 tavaszán egyik pillanatról a másikra eltűntek.

– Az okát csak találgatni tudjuk – magyarázta Molnár Balázs. – A következmény itthon a tejfelesleg lett, aminek az elhelyezése gondot okozott. Átmenetileg persze orvosolták a bajt a feldolgozók, de hosszú távon a helyzet nem tartható. Az árak ezért csökkennek. Ráadásul a válság miatt a feldolgozók kevesebb értékesítéssel számolnak, így kevesebb nyersanyagra is lesz szükségük. Az is gondot okoz, hogy a fogyasztók a válság miatt megint csak nem nézik, mit esznek, mit isznak. Az olcsó termékek egyre népszerűbbek, azok persze külföldről érkeznek, és a tejhez semmi közük.

Molnár Balázs szerint hetvenöt forint literenként lenne az az ár, ami ugyan nyereséget nem hozna, de az életben maradáshoz elég lenne. – Én a következő félévben további drasztikus állománycsökkenésre számítok. Részben azért, mert a kisebbek feladják, részben pedig azért, mert a nagyok közül is többen csődbe mennek.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. lolita 2009. január 19. 13:05
    „Austriaban a tejtermeket emelik most halottam a radioban!”
  • 24. Georg 2009. január 18. 19:22
    „pancser kevered a dolgokat!!! A maszájok nem a tejtől élnek hosszú életet hanem...idézem:-

    "A kutatók hosszú idő után végre megtalálták az okát, hogyan képesek az afrikai maszáj törzs tagjai elkerülni a szív- és érrendszeri betegségeket, miközben az étrendjükben jelentős arányban fordul elő állati zsír. A Karolinska Institutet tudósai szerint a sok GYALOGLÁS!!! állhat a rejtély hátterében."

    te elolvasod amit ezelött írtam?? vagy csak úgy visszaírsz valamit?A TEJBEN VAN!! KÁLCIUM CSAK KEVÉS !!!!!
    ellemben van benne egy csomó ZSÍÍÍÍR!! a bolti tejben aztis DISZNÓZSÍRBÓL PÓTOLJÁK!mert a tejét máshoz használják!!!

    Természetesen igyon tejet aki szereti!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 23. ogre 2009. január 18. 18:52
    „Tehéntejről addig beszélhetünk amíg a gazda fejőgépében van, attól kezdve tej ízű ital. Pasztőrözzük , szűrjük, zsírtalanítjuk, vízzel hígítjuk. A tej magyar ember számára nélkülönözhetetlen élelmiszer alapanyag.”
  • 22. pancser 2009. január 18. 17:50
    „Georg! Vannak olyan népek, amelyek felnőtt korban nagy számban nem tudják megemészteni a tejet pl: a japánok. Ez a jelenség az európai népességben is előfordul de kisebb számban, ez nem vitatéma közöttünk. Azonban tévedsz, hogy a tejben nincsen Ca. Van, attól fehér a színe. Emellett létfontosságú vitaminokat, ásványi sókat is tartalmaz. Különösen egészségesek az erjesztett készítmények, a tejsav jó hatású az emésztőrendszerre. Abbháziában a juhtenyésztéssel foglakozó pásztorok egyoldalúan táplálkoznak, mert szinte a tejen és tejtermékeken kívül alig esznek valamit. Ott van a legtöbb 100 éves. Hozhatom Afrika legéletrevalóbb népét a maszájokat. Szinte kizárólag tejet és tehénvért fogyasztanak, ők a leghíresebb harcosok Kelet-Afrikában és a Föld egyik legszebb népe. Érvek pro és kontra, de ne beszéljük le az embereket a tej és a tejtermék fogyasztásáról!”
  • 21. Georg 2009. január 18. 15:14
    „Egy kis adalék huzzáértőtől :S talán lőn világosság:-))

    "Az ember csecsemőkorban iszik tejet, amikor nincsenek fogai és emésztő rendszere nem képes még szilárd táplálékot feldogozni. Ekkor olyan enzimek működnek amelyek az emberi anyatejet fel tudják dolgozni. Később ezen enzimek működése megszűnik, ez okozza pl. sokaknál a laktóz érzékenységet, a hasmenést, amit a tej vált ki.

    Tej a csecsemők tápláléka, nem a felnőtt embereké!

    Népegészségügyi okból a tejet régóta kívánatosnak tartják, ugyanis élemiszerhiány idején ez volt az egyetlen könnyen és olcsón elérhető vitamin és ásványi anyag forrás.

    Ma azonban a minőség romlása (műtrágyázás, környezetszennyezés okán) és az ipari feldolgozás a tej minőségét teljesen lerontotta, bár még eredeti állapotában sem igen lenne alkamas. Ezt persze nem fogja reklámozni a tejipar és manapság is sokaknak jobb tápanyagforrás, mint a semmi!

    Ma a tej egy tejporból visszahigított ital, amely egy állat tejéből készül, annak emésztőrendszeréhez méretezve, tele az ember számára nem kívánatos allergénekkel és felnőtt ember számára alkalmatlan összetétellel"”
  • 20. Georg 2009. január 18. 14:54
    „14 bunda
    Felnőtt emberekről beszéltem,csecsemőről hoool voooolt szóóóóóóóóó?????????!!!!!!!!(Értőolvasás nem megy???)VEGYÉL VISSZA KICSIK O.K.!!!!
    A Gyerekek nálunk ANYATEJET kaptak,mert az való a csecsemőnek!!!!!!!!Különben VIZET kell inni, nem cólát!!!!

    Az állatvilágban mutass egy KIFEJLETT egyedet amelyik tejet fogyaszt a természetben!!!!!!!ez teljesen természetellenes!!!!!!

    Pancser segítsük a gazdákat,de ne vezessünk félre senki a tejben kevés a kálcium ahhoz hogy csontritkulást megelőzze,de több a semminél az biztos!

    Ekkora badarságot meg rég hallottam hogy más országokban azért magasabb az átlagéletkor,mert tejet isznak????!!!!! hi hi hi hi !”
  • 19. fortuna54 2009. január 18. 13:16
    „Pancserral egy véleménnyen vagyok.Vannak emberek,akik még önmagukat is gyülölik.Kár az energiáért.”
  • 18. pancser 2009. január 18. 09:20
    „A tejben kalcium van, aki rendszeresen fogyasztja, annak nem kell csontritkulástól tartania. Igaz manapság mindenféle marhaságok, tévhitek vannak divatban. Az biztosnak látszik, hogy azok a nemzetek, amelyek több tejet fogyasztanak egészségesebbek, tovább élnek, akkor is ha a tejet a szupermarketekből veszik, USA, Svájc, Ausztria, Hollandia, Francaiország stb. Mi kevés tejet iszunk és korán halunk. Tehát több tej és tejtermék fogyasztása által tovább élhetünk, egészségesebbek leszünk, ráadásul a gazdákon is segítünk!”
  • 17. matriné 2009. január 18. 09:05
    „No, pancser nem mondhatod, hogy nincs sikerélményed! Tudod nem az a lényeg,hogy ,hogy mit írsz, hanem, hogy ki írta!”
  • 16. pancser 2009. január 18. 08:55
    „15! Egy ember van, akinek fogalma sincs mit hord össze-vissza ez "matriné". Még a kutyaugatásnak is van jelentése, harag, düh, fájdalom stb. A te megnyilvánulásaidnak egyetlen jelentése van, beteg vagy, nagyon. Kár a sárga házért, ott gyógyították az efféléket. Ostoba voltam eddig, hogy egy beteg emberrel leálltam szóváltásra, olyannal aki azt képzeli minden sarokból ellenség fenekedik rá. Mondhatnám, hogy tartsál kecskét, igazi magyar kecskét, amit ha jól megdugsz matrinéfejű kiskecskék születése mellett igazi tejet is ad, ha rángatod a csecsét, na nem azt ami az álla alatt van, hanem a lába között. Ennyit végezetül és örökre vége a párbeszédünknek, illetve gyógyulásod után folytathatjuk!”
  • 15. matriné 2009. január 18. 08:31
    „Kedves "bunda" olvasótársam. Egyetértve az írásával és mivel még senki nem tette fel azt,hogy némely állatnak több az ösztöne mint másnak a józan esze. Az viszont kérdés, hogy melyik állat adna magának "pancser" nevet?”
  • 14. bunda 2009. január 18. 00:17
    „"Georg 11"
    Nálatok a csecsemőket is Tesco-ligh Colá-val etettétek??
    Miért nem egészséges a tej? Persze az igazi tejről beszélek?
    Az állatvilág a kicsinyeit miért tejjel neveli, miért nem a mocsárból isznak a kicsik?”
  • 13. bunda 2009. január 18. 00:09
    „Ha jól olvastam, akkor eddig Ők az olaszoknak adták el a tejet. Miért?
    Miért nem itthon értékesítették? Én szívesen vennék friss hazai , igazi tejet, de sajnos a környékünkön egyik kisboltban sincs. Csak a Metro-s vagy a Tesco-s tejjellegú valami kapható.”
  • 12. pancser 2009. január 17. 20:48
    „Tényleg nem ihat mindenki tejet, van aki érzékeny a tejfehérjére, tejcukorra. Ez az allergia kiterjed minden tejet tartalmazó élelmiszerre. A többség számára azonban élet, erő egészség! Kissé eltúlozták nálunk a tej ügyét, tényleg nem nagyon lehet termelői tejet kapni. ehhez az kéne, hogy legyenek szigorúan ellenőrzött termelők, egészséges tehenek. A megyében úgy tudom van olyan tejtermelő aki megfelelő színvonalon natúr tejet árul. Azt tudom tanácsolni, csak olyantól vegyünk nyers tejet aki megbízható. Sokféle betegséget hordozhat a tej, például elvetélhetnek tőle a terhes nők. Ezért ha nem bízunk 100%-ban a termelőben, akkor inkább igyunk bolti tejet, amely lehet, hogy nem olyan tápláló mint az eredeti, de betegséget sem kapunk tőle!”
  • 11. Georg 2009. január 17. 19:38
    „Én úgy tudom a tej nem egészen egészséges dolog,mert rengeteg alergént is tartalmaz meg nem erre van beállva egy egészséges ember emésztése.
    A háború után a népegészségügy találta megfelelőnek a tejet kálcium pótló forrásnak .Akkor még nem vették ki a tej értékes összetevőit,de ma már erre a feladatra alkalmatlan a tej!Aki azt hiszi hogy tejfogyasztással a csontozatát regenerálni tudja az téved!”
  • 10. 13.István 2009. január 17. 17:55
    „De azt monja meg valaki hogyan lesz a 68 Ft-os tejből mire a vásárlóhoz kerül a boltokban
    149- től akár 230 Ft persze a zsírtartalomtól függően.De lehet ,hogy több fényesebb helyen.
    A gazdáktól nyáron naponta reggel télen meg este szállitják ,ha nem teves az infóm.
    Szerencsetlen gazda max +4c fokon tárolja 24 órán át. Ha megnő a csiraszám máris leértékelik a portékát.
    Jó kivan ez csinálva. Ebbe tényleg bele lehet dögleni.
    Már bocsásanak meg ha valami nem stimmel.”
  • 9. tatira 2009. január 17. 17:12
    „: ))))))))))) uhh ilyen jót rég röhögtem,látom vihar van az akváriumban: ))) ti ketten nem birjátok egymást: )))))”
  • 8. matriné 2009. január 17. 16:39
    „A pancser az már csak tudja, hisz bennfentes. Ép, olyan pancser mint a magyar bűnüldözés!”
  • 7. pancser 2009. január 17. 13:45
    „Matriné! Már a tejben is ellenséges buborékok lapulnak, nemde? A klaviatúra amelyen a hülyeségeidet pötyögteted ott is az ellenség lapul, hiszen ócska távolkeleti készülék. A programot ami fut a gépeden, alávaló amerikai fickók készítették. Szörnyű hát nem matriné, mindenhol idegen érdekek bújnak meg. A gatya ahol a tökeidet tartod az génkezelt brazil gyapotból készült. Hallatlan, mondta Latabár az egyik, borzasztó mondta a másik. Hallatlan, borzasztó ez a világ matriné! Neked!”
  • 6. matriné 2009. január 17. 11:53
    „Szerintem már már minden normális ember tisztában van azzal, hogy a kereskedelmi maffia és az alantas politika irányítja az országot! Naná, hogy moslékkal etetik az országunk betongettóba lakótelepekbe tömörített részét!
    Igaza van a "pancsernak",hisz Ő már csak tudja, hogy mi kell e birkatürelmű népnek. Szép színes papír4ba csomagolt és bugyuta reklámozott szemét! Aztán észre sem veszik,hogy az "olcsó" a drága! Persze aki a sületlenségeket elhiszi azok még azt is, hogy igencsak" le vagyunk maradva" ! Szerintem pedi el van nyomva szándékosan a magyar termék és annak forgalmazása.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Taroltak a fatolvajok

Kapuvár - Közel kétszázezer forint értékű fát loptak a Hanság miklósmajori térségéből. A tettesek… Tovább olvasom