Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Több mint százan tettek állampolgársági esküt Dénesfán

Az elmúlt szombaton több mint száz, Harasztkerékről és környékéről származó erdélyi magyar tette le az állampolgári esküt.
A dél-rábaközi községben gyakorlatilag több külhoni volt, mint a minden segítséget megadó helybéliek. A szombati ünnepségen szem nem maradt szárazon. 

Dénesfa testvértelepüléséről, Harasztkerékről és környékéről származó hazánk fiai Takács Lajos és az erdélyi segítők jóvoltából tehették le esküjüket a község hétvégi falunapján rendezett eseményen, ahol a magasztos eskütételi ünnepségen kevés résztvevőnek maradt a szeme szárazon.

A magasztos eskütételi ünnepségen kevés résztvevőnek maradt a szeme szárazon.
A magasztos eskütételi ünnepségen kevés résztvevőnek maradt a szeme szárazon.

A dénesfai polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, kötelességünk életben tartani azt a lángot, melyet a 2001-es találkozón az erdélyi és anyaországi magyarok éreztek. – Már nemcsak ott tartunk, hogy több alkalommal látogatunk Harasztkerékre vagy a környező településekre (melyek közt Beled testvértelepülése is ott van – a szerk.), napjainkra az erdélyiek és a dénesfaiak napi baráti kapcsolatokat ápolnak egymással – mondta a dél-rábaközi község polgármestere. Hangsúlyozta: a két település közti több száz kilométeres távolság nem akadálya a baráti összejövetelek megszervezésének. – Ez már nemcsak testvéri kapcsolat a két település közt, hanem egyfajta zarándoklat egymáshoz mindkét részről – jegyezte meg Takács Lajos.

A bensőséges, megható ünnepségen felszólalt Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke is, aki a közös európai jövő képét vetítette az ünnepség vendégei elé, ám igazán szívhez szóló köszöntőt Osváth Csaba, Ákosfalva-Harasztkerék polgármestere mondott. A politikai áthallásokkal is bőven megtűzdelt beszédében az erdélyi polgármester – sok esetben könnyeivel küszködve – hangsúlyozta, az állampolgárságot az erdélyiek nem követelték, de véleményük szerint megérdemelték. – Erdélyiek vagyunk és magyarok, otthonról jöttünk és hazaérkeztünk – kezdte beszédét a külhoni politikus. Beszédében hangsúlyozta, az erdélyi magyarok véleménye szerint mihamarabb tisztázódjanak azok a kérdések, melyek a hazai vezetők és az erdélyi politikusok között még fennállnak. – Függetlenül attól, hogy a magyar politika milyen érdekeket képvisel Erdélyben, mi „csak" magyarok vagyunk, nekünk csak egy érdekünk lehet és ezt ideje lenne az anyaországban is észrevenni – fogalmazott Osváth Csaba. Beszédét hatalmas ováció kísérte Dénesfán, véleményét a Rábaközben időző erdélyi politikusok is osztották.

Takács Lajos polgármester adta át az állampolgári oklevelet – itt Veres Gáspárnak és feleségének.
Takács Lajos polgármester adta át az állampolgári oklevelet – itt Veres Gáspárnak és feleségének.

Az ünnepség keretében Osváth Csaba egy székely zászlót adományozott a dénesfai önkormányzatnak, melyet a határon túli és hazai politikusok együtt fűztek fel a rábaközi zászlórúdra.

Az erdélyi magyar érdekek és a hazai politika mielőbbi egyeztetésére szólított fel Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke is. Dénesfai beszédében kiemelte: évtizedek óta a külhoni magyarság azért küzdött, hogy helyben maradjon, helyben őrizze meg identitását. – Dénesfa most szombaton e törekvés egyik szimbóluma is lett – fogalmazott az RMDSZ politikusa.

Az ünnepségen a több mint száz állampolgári esküt tett erdélyi mellett többen érkeztek Európa számos országából leróni tiszteletüket. A Svédországból, Németországból érkezett magyarok is aláhúzták, a nemzet csak az összefogás mentén maradhat meg Európában. Többen a nyelv, a kultúra és a hagyományok megőrzése mentén tudják csak elképzelni a Kárpát-medencei magyarság megmaradását.

Osváth Csaba erdélyi polgármester (jobbról) ajándékát, egy székely zászlót Takács Lajos (b) polgármester, Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő és Brassai Zsombor erdélyi politikus fűzte fel az ünnep
Osváth Csaba erdélyi polgármester (jobbról) ajándékát, egy székely zászlót Takács Lajos (b) polgármester, Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő és Brassai Zsombor erdélyi politikus fűzte fel az ünnep

A dénesfai ünnepség szónokai szinte kivétel nélkül könnyeikkel küszködve mondták el beszédeiket, emellett többen, így Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke is személyes élményeit állította példaképnek az ünnepség résztvevői elé.

Az erdélyi vendégek is sokat készültek az ünnepségre, Veres Gáspár harasztkeréki lakos a Kisalföldnek elmondta, ennél fontosabb ünnepet évtizedek óta nem várt otthon. – Akkor, amikor Erdélyben még a számlákon, még a gyógyszereken is csak román nyelven beszélnek velünk, felemelő, hogy az anyaországiak ennyire szívükön viselik sorsunkat – mondta a dénesfai ünnepről az idős erdélyi férfi, aki hozzátette, a kapcsolatokat magyarországi telekvásárlással is erősíti. – Nyáron itt, télen Erdélyben töltenénk időnket – mondta lapunknak Veres Gáspár.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. nagytibi 2013. augusztus 14. 08:20
    „Szocialista kormányok idején a hivatalos kormánypropaganda szintjén is megjelent az a képtelen állítás, hogy a külhoni magyarok tulajdonképpen magyarul beszélő románok/szlovákok/szerbek...
    A baloldalon ma is népszerű ez az aljas duma.

    Ha más haszna nem lesz annak, hogy a külhoniak szavazhatnak, mint hogy azok a <moderálva>, akik ilyen állításokkal tévesztik meg a közvéleményt, örökre eltűnnek a magyar közéletből, akkor már megérte.”
  • 21. sopron32+1 2013. augusztus 14. 07:54
    „Nemzet? Az micsoda? Ha lenne, akkor összefogás is lenne. Vagyis magyarra fordítva nincsen. Vagy talán össze kéne fogni akár az aktuális politika ellen is. Nem csak nézni hogyan süllyedünk és mutogatni egymásra. De ez nincs mo-n vagyis nincs nemzet sem. Ebböl kifolyólag a határon túli " nemzet" még kevésbé érdekel.”
  • 20. k2968 2013. augusztus 13. 19:45
    „Háát.Szégyenlem magam pár hozzászóló helyett.A Magyar ember az Magyar ember bárhol éljen is.Ennek semmi köze a napi politikához.Nem tudom jelent még ezeknek az "embereknek" a nemzet szó valamit?”
  • 19. sopron32+1 2013. augusztus 13. 18:39
    „Miért kell a román "magyarok" <moderálva> folyton? Nincs elég lakosa az országnak amit el kellene tartani? Rohadt egy politika van manapság porondon!”
  • 18. sopron32+1 2013. augusztus 13. 18:37
    „Az ilyesmihez lehet hozzászólni, de a soproni hírekhez nem. Szégyen !!!!!!”
  • 17. 1120 2013. augusztus 13. 16:24
    „Ég a pofámról a bőr egy-két bitang bejegyzése miatt... Hát emberek vagytok ti?! Magyarok vagytok ti?! Az egyik (11.) odáig merészkedik, hogy "bozgorozza" őket... Ezzel a szóval, ami annyit jelent kb. hogy "hazátlan", erdélyi nemzettestvéreinket naponta illetik a románok odaát... Erre jön itt egy (csak biológiai értelemben véve) ember és ezzel "köszönti" őket. "Kedves" "captain_blood"! Éppen ÖN az, akinek nincsen hazája! Ebben az országban az ilyeneknek, mint ön, legfeljebb csak lakcímük van...
    Hiába, no: 2004. december 5-nek a szelleme tovább él ezekben a beteg lelkű nyomorultakban. Drága Nemzettársaink! Higgyétek el, hogy ők vannak jóval kevesebben! Higgyétek el, hogy minden jóérzésű magyar örömmel köszönt Benneteket az Anyaországban! Isten hozott Benneteket!”
  • 16. kormik 2013. augusztus 13. 06:12
    „A Magyarságtudatot nem a politikával kellene összekeverni még ha fáj is néhány vörös szekfűs honfitársunknak itt.”
  • 15. vonLichthofen 2013. augusztus 13. 02:42
    „öthathétnyóckilenc,
    utaljak korábbi bejegyzésemre, hogy néhányan itt talán Tel Aviv-ban végezték az általánost, mert álláspontjuk annyira hajaz az ottani tantervre. T.i.: hogy elvtelenül és biza undorító módon ellenezzenek mindent ami az általános Magyar érdekeket szolgálja,tiltakozzanak minden ellen ami előbbre vinné a Magyar Nemzet ügyét vagy szóval-tettel rombolják azt.
    Még az a jó, hogy a puncherok, véresszájú kapitányok és oxanak mellett vannak Pretoriánusok,oslakók,Axik és takácslajosok akik tudják, hogy mi a dolguk ezekben a nehéz időkben.
    Tisztelt Polgármester Úr!
    Az Ön kiállása, emberi tartása példaértékű - minta kell, hogy legyen minden a Magyar Nemzetért aggódó Magyar Ember számára.”
  • 14. oslako 2013. augusztus 12. 22:18
    „13, 11, 9, 7 stb.: a primitív, kicsinyes, irigy hozzáállásotok, a megalapozatlan bunkó hozzászólásaitok nem mást, titeket minősítenek. Gusztustalan hogy van képetek egyáltalán ilyen kijelentéseket tenni. Látszik hogy az elemi, általános műveltség mellett az emberi együttérzés és összetartozás fogalma is hiányzik belőletek. Szánlak titeket de inkább azokat akik nap mint nap el kell hogy viseljék ezt tőletek.”
  • 13. captain_blood 2013. augusztus 12. 18:31
    „12#

    Menj ki hozzájuk!!!
    A mentejegyed egyutra szóljon!!”
  • 12. Axi 2013. augusztus 12. 18:12
    „Gratulálok a Polgármester Úrnak és Mindenkinek, akinek munkája benne volt ebben! Erdélyi testvéreinket pedig isten hozta Itthon!”
  • 11. captain_blood 2013. augusztus 12. 18:10
    „Hogy oda ne rohanjak........

    Kíváncsian várom a választási eredményeket......
    Bozgorok!!!!”
  • 10. takacslajos 2013. augusztus 12. 17:34
    „2013. augusztus 10-én a szálló vendékönyvébe ezt írták harasztkereki barátaink (102 aláírással):

    "Ez a nap úgy az emlékünkben, mint a történelemben, örökre pirosbetűs lesz.
    Mint ahogy az ember nem tehet arról, hogy a világ mely részén születik, az anyanyelve sem az ő érdeme.
    Arról már mi tehetünk, hogy a sors ahová rendelt, ott milyen emberek vagyunk, és hogyan álljuk meg helyünket.
    Bár legtöbb jelenlévő dolgozott már több, kevesebb ideig a szülőföldtől távol, a honvágy mindig hazahozta, hiszen
    "ismerünk itt minden követ, tudjuk a fák nevét,
    ismerjük a hosszú őszek lombsúgarú melegét."
    Nekünk nagyszüleink éltek már magyar állampolgárként.
    Nem várunk anyagi előrehaladást, de lélekben megnyugtat, hogy annak az országnak, melynek nyelvét beszéljük, befogad és hivatalosan is elismer. Mi szülőföldünkön szeretnénk maradni, - az országhatárok azok költözhetnek - és országunk teljes értékű állampolgára lenni. Hogy testvérfelunkban tettünk fogadalmat az azt bizonyítja, hogy évekkel ezelőtt bennük igazi testvérekre találtunk.
    Ezzel az esküvel szeretnénk megerősíteni, hogy bár még határ választ el, lélekben együvé tartozunk, Wass Albertet idézve ,,együtt erő vagyunk, szanaszét gyöngeség."
    Örömmel fogadunk mi is minden dénesfait és kisalföldit és azt szeretnénk, ha ők is hozzánk haza jönnének.
    Ajtónk és szívünk nyitva áll."

    Üdvözlettel: Takács Lajos dénesfai polgármester”
  • 9. öröksoproni 2013. augusztus 12. 17:31
    „Most mindjárt telezokogok száz papírzsepit!”
  • 8. alekínyó 2013. augusztus 12. 17:12
    „4. vonLichthofen 2013.08.12. 14:53
    miről beszélsz teeee?”
  • 7. tati 2013. augusztus 12. 16:39
    „jön 2014,és... nagy szükség lesz rájuk.”
  • 6. captain_blood 2013. augusztus 12. 16:38
    „Világítóudvar!

    Gyere haza öcsi és itthon élj, ne külföldről osszad azt ami neked nincsen!”
  • 5. oxana 2013. augusztus 12. 15:00
    „A szavazás joga nélkül is megtették volna ezt?”
  • 4. vonLichthofen 2013. augusztus 12. 14:53
    „kettő és három, mindkettőtök törhetetlen hazaszeretetről és nemzetben gondolkodásról tettetek ékes tanúbizonyságot.
    Hol tanultatok tartást és hazaszeretetet?
    Tel Aviv-ban?”
  • 3. dödike 2013. augusztus 12. 14:42
    „Bocsáss meg nekik Uram,nem tudják mit cselekszenek.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autót kaptak a farádi tűzoltók

Új, több feladat ellátására is alkalmas autót vehetett át a minap Szalai Zoltán farádi polgármester,… Tovább olvasom