Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Több mint százan még futnak a pénzük után

A több mint két éve vitatott körülmények között leállt kapuvári húsgyár több mint száz dolgozója napjainkban is fut jogos járandósága után. Van, aki perel, de olyan is, aki nyert.

– A jelenlegi „gaztermelés" helyett még a lassú leépítés is jobb lett volna – jegyezte meg minapi cikkünk kapcsán a kapuvári húsgyár egykori dolgozója. Ahogy a Kisalföld megírta, immár a nyolcadik eladási pályázat is eredménytelen volt, miközben a gyár egykor patikatisztaságú üzemcsarnokait lassan felveri a gaz. Az Esterházy-féle épületben beomlott tetővel, átázott plafonnal, lógó kábelekkel és az épületek lassú „halálával" találkozott a minap Pászli Tibor, a gyár egykori szakszervezeti vezetője.

– Számos súlyos kérdés a mai napig nem tiszta előttünk, a dolgozói juttatások elmaradásától kezdve a bezárás vitatott körülményeiig – mondta. Szerinte érdekes, hogy a gyulai, pápai üzemek sokkal nehezebb helyzetben voltak és vannak most is, mint a hirtelen egyik napról a másikra bezárt kapuvári üzem, mégis működnek napjainkban is. Például Pápán is több száz embernek adnak még munkát, a tartozásokat pedig komoly állami segítséggel rendezték.

Húsgyár – Az üzem több mint száz egykori dolgozója még ma is a pénzét várja.
Húsgyár – Az üzem több mint száz egykori dolgozója még ma is a pénzét várja.


– Miért nem lehetett ezt Kapuváron is megcsinálni? – kérdezte a gyár egykori munkatársa. A ki nem fizetett járandóságokról szólva elmondta: több mint százan – éppen a hosszabb ideje ott dolgozó munkatársak – a munka törvénykönyvében szabályozott járandóságukat a mai napig nem kapták meg, ez emberenként néhány százezres összegtől akár milliós nagyságrendig terjedhet és nem a gyár egykori vezetőiről van szó. Pászli Tibor kijelentette: további érdekesség, hogy a Bajnai-féle Hajdú-Bét-ügyben érintett dolgozókat szintén kisegítette az állam.
A gyár egykori munkatársai nem győznek panaszkodni.

– Tizenöt év munkaviszony után egyszer csak jött egy külsősöket foglalkoztató cég úgymond átvenni bennünket. Csak éppen a szerződésben négyórás foglalkoztatást vállaltak, a bér többi részét „zsebbe" szánva – kezdte kálváriáját az agyagosszergényi Góczen Roland. A fiatalember nem fogadta el az ilyen munkaszerződést, erre munkáltatói – a bíróság előtt is bizonyítottan hamis vádak alapján – egyszerűen kirúgták.

– Hasonló cipőben járt egy kollégám is, akivel azonnal pereltük a munkáltató céget (ez nem a Kapuvári Hús Zrt. volt, hanem kiszervezett dolgozókat foglalkoztató kft.), hosszas bírósági eljárás után végül megnyertük a pert, ám a megítélt pénzből csak az állami béralapra vonatkozót kaptuk meg, a foglalkoztató cégtől azóta sem láttunk egy fillért sem – mondta Góczen Roland.

Ugyancsak fut közel egymilliója után a kapuvári Kiss Ildikó, aki 33 évet „húzott le" a kapuvári üzemben.

– Szinte már szégyen ezt a pénzt emlegetni, de csakis az elmaradt törlesztéseimre kellene fordítanom, úgy tűnik azonban, hiába várok erre is – fogalmazott a hölgy lapunknak. Kiemelte: sokáig volt munka nélkül, ám némi továbbképzés után napjainkra elhelyezkedett.
Ugyancsak a Góczen Roland által emlegetett cég „áldozata" a kapuvári Varga Zoltán.

– Diákként is ott dolgoztam, öt év után, amikor elkezdték nem fizetni a béreket, otthagytam a munkáltatót, ám azóta sem jutok jogos fizetésemhez – mondta a fiatalember, aki számos alkalommal volt szervezője a kapuvári gyárért tartott összejöveteleknek.

– Még annyit érdemes megjegyezni, a gyárat nem a termékei tették tönkre, ugyanis nem egy esetben piacvezető árukkal álltunk elő, még az utolsó években is – jelentette ki Pászli Tibor. Véleményét alátámasztja, hogy ezen termékeket sikeresen „átvették" konkurens üzemek.

– A környéken agyonvágták a cukorgyártást és a húsipart. Nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy észrevegyük, az elvándorlást vissza lehetne forgatni egy döntéssel, olyan gyors határozattal, amilyen gyorsan leállítottak bennünket – fogalmazott Pászli Tibor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együttműködnek a megyei könyvtárral

Fejlesztették, felújították a helyi könyvtárat Kónyban. A faluházban található intézménybe sok… Tovább olvasom