Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Tizenhat év után polgármesterváltás

A szanyi választópolgárok új embert állítottak a polgármesteri posztra. Az új vezetője szeretné túlszárnyalni az eddigi eredményeket.

Elképzelésekből nincs hiány

Szanyban 493 szavazattal – 47,77 százalék – Németh Gergely 42 éves mezőgazdasági vállalkozót választották polgármesternek. A dél-rábaközi település új vezetője a siker titkát abban látja, hogy a szanyiak változást akartak. Amellett pedig értékelték, hogy eddig is rendszeresen tevékenykedett a köz érdekében. Például a vadásztársaság elnökeként vagy a megyei vadászkamara alelnökeként végzett közfeladatot. Szerinte ezért is tüntették ki bizalmukkal a szanyiak.

Németh Gergely elismeri az eddigi eredményeket, s egyben jelezte, hogy túl akarja szárnyalni azokat. Nagy hangsúlyt kíván fektetni a pályázati lehetőségek kihasználására. A megoldandó feladatok között említette az esővíz-elvezetést, járdaépítést, egy központi játszótér kialakítását és a templomtér rendbetételét. Mint fogalmazott, elképzelésekből nincs hiány, kérdés, mire futja az anyagiakból. Németh Gergely elmondta, nem főállásban látja el a polgármesteri teendőket.

Jelentős feladatokat sikerült megoldani

Szanyban tizenhat év után Tóth Károly – aki 289 szavazattal 28 százalékot ért el a választáson – búcsúzni kényszerült. Mint mondta, örül annak, hogy tizenhat évig polgármester lehetett Szanyban. Úgy véli, jelentős feladatokat sikerült megoldania, szép sikereket értek el a faluval együtt.

– Miben látja a sikertelenség okát? – kérdeztük a távozó faluvezetőt.

– Vélhetően a győztes jelölt jobb programot ajánlott.

– Kívülről úgy tűnt, hogy Szany sokat fejlődött az elmúlt tizenhat esztendő során.

– Ezt senki sem tagadja. Ám bizonyára annál is nagyobb fejlődést szeretnének a falubeliek, mint amit elértünk.

– Hogyan tekint vissza az elmúlt több mint másfél évtizedre?

– Örülök annak, hogy tizenhat évig polgármester lehettem Szanyban. Jelentős feladatokat sikerült megoldani, megítélésem szerint szép sikereket értünk el a faluval együtt, minden téren előreléptünk. Kiépült a telefon-, a gázhálózat, a szennyvízcsatorna. Elkészült az új sportcsarnok, bővítettük a sportöltözőt, az orvosi rendelőt, az óvodát, felújítottuk az összes utat, a kultúrházat, a kastélyt, járdákat építettünk, korszerűsítettük a közvilágítást.

– Időközben nem érezte, hogy megcsappant a bizalom önnel szemben?

– Vegyes volt a kép, de hát nem maradtam voksok nélkül.

– Hogyan tovább?

– Mindazt megpróbálom pótolni, ami elmaradt a tizenhat év alatt. Ötvenhárom évesen vállalkozásba nem szeretnék belevágni. A közeljövőben eldől, hogy mit teszek ezután. Mindenesetre gratulálok az utódomnak, hasonló sikereket kívánok a munkájához. S a közös tevékenységünk befejeztével elköszönök a szanyiaktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csorna kétharmada a változásra szavazott

"Mindenekelőtt megköszönöm a csornaiaknak, hogy sokan vettek részt a választáson és ilyen nagyarányú győzelemhez juttatták a jobboldalt. A kopogtatócédulák alapján bíztam abban, hogy polgármesterré választanak, de arra nem gondoltam, hogy ilyen arányú lesz a győzelem. Attól meg kifejezetten tartottam, hogy nem leszünk többségben a képviselő-testületben. Ez igen megnehezítette volna a munkát." Tovább olvasom