Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Tizenegy utcát újítanak fel

A kapuvári önkormányzat idén 50 millió forintot költ útfelújításra. Az ipari parkra 180 millió jut.
„A kedvező árajánlatok jöhetnek szóba, de nem szorulhat háttérbe a minőség sem. A polgármesteri hivatal munkatársai, valamint megbízott műszaki szakértő ellenőrzi. Mindenképpen első osztályú
munkát várunk el."
Kóczán Zoltán
A kapuvári önkormányzat idén 50 millió forintot költ útfelújításra. Az ipari parkra 180 millió jut, amiből az infrastruktúra fejlődik, illetve utak, járdák, parkolók épülhetnek.

A kapuvári önkormányzat idén ötvenmillió forintot költ útjaira. Testületi ülésen hoztak döntést a felújításokról, amikor a sorrendet is megállapították. A városatyák legutóbbi tanácskozásukon a nyílt ajánlati pályázat megindításáról is határoztak. Idén tizenegy utca „fért bele a keretbe".

Vertetics István, a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetője a testületi ülésen elmondta: az idei útfelújítási program inkább mennyiségi, mint minőségi szempontok szerint készült el. „Természetesen van egy elvárt szint, amit a nyertes vállalkozásoknak garantálniuk kell" – jegyezte meg az irodavezető.

– A szűkös anyagi helyzetben sajnos meg kell gondolnunk, hogy milyen döntést hozunk az útfelújításokkal kapcsolatban is – indokolta a határozatot Kóczán Zoltán, a városfejlesztési bizottság elnöke.

A sorrendiségről szólva a bizottsági elnök kifejtette:
– Minden évben odafigyelünk a belváros arculatának megfelelő alakítására is. Tavaly indítottunk az Esterházy Pál sétánnyal, most úgy gondoltuk, hogy a keleti részt gondozzuk. Elkészül az új áruház melletti parkoló és az Erzsébet királyné utca egyes szakaszai, a Kossuth utcától a garázssorig, a garázsok közti szakasz, illetve onnan a Gesztenye sorig.
Vannak a városban olyan utcák, amelyek régóta várnak felújításra. Ilyen például a Pacsirta utca, erre a részre többször is pályázott az önkormányzat. Megújul még rajta kívül  a Szent Katalin, a Liget, a Táncsics, a Patak és a Gyümölcsös utca, valamint a Soproni utca Szent István király utcától Nádasdy utcáig terjedő szakasza.
– A terveket is elkészítettük régebben, pályázataink sajnos sikertelenek voltak, de most eltökélt szándékunk, hogy rendbe tesszük. Nem hanyagoljuk el a házhelyi városrészt, így a határátkelő felé vezető úttal kötjük össze, egyszerűbbé téve a megközelítését – közölte Kóczán Zoltán.

Kapuvár idén jelentős összeget fordít az ipari park fejlesztésére. Korábban pályázaton nyert a város 135 millió forintot erre a célra, az önrésszel kiegészítve így 180 millió forint jut a területre.
– Nagy siker volt ez a pályázat, amiből jelentős beruházásokat tudunk végrehajtani. Az ipari parkban két útszakaszt újítunk fel, megoldódik a közvilágítás kérdése, az infrastruktúra fejlesztése, és járdákat, parkolókat építhetünk. Ebbe egyébként bevonjuk az ott működő vállalkozásokat, van erre fogadókészség részükről. Ez azt jelenti, hogy hozzájárulnak anyagilag a kivitelezéshez – tájékoztatott Kóczán Zoltán.
Az ipari parki fejlesztésekkel várhatóan 2006 nyarára végeznek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítják a százéves parkot

A beledi Árpád-kert már százkilenc éves. Napjainkra megérett a felújításra. Több elképzelés is… Tovább olvasom