Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Tíz percig élvezték a zsákmányt

Kapuvár - Tíz perc alatt elkapták a tolvajokat a kapuvári rendőrök. A hét végén fakaróval fejbe vágtak egy helybeli férfit.
Már többször foglalkoztunk az úgynevezett trükkös, besurranó tolvajokkal és az esetek kapcsán a rendőrség számos alkalommal hívta fel a lakosság figyelmét az elővigyázatosságra.

– A legutóbbi, kapuvári eset akár példaértékű is lehet mindenki számára abban, hogyan viselkedjünk – kezdte egy hétfői eset ismertetését Varga Krisztián százados. A Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: hétfő délután két órakor két ismeretlen férfi tért be a kapuvári temető melletti virágboltba, ahol egyikük a növényekről kezdett érdeklődni az eladónál. Társa ezalatt a boltból ellopta az eladó pénztárcáját, majd „angolosan" távoztak.

Az eladónak gyanús lett a hirtelen távozás és felírták a férfiak autójának rendszámát, valamint jól megfigyelték őket.

Szóltak a nyomozóknak, akik azonnal a helyszínre siettek. A közrendvédelmi osztály munkatársai a rádión leadott rendszám alapján – már Rábakecölben – állították meg a két férfit, akiket a kapuvári rendőrségen hallgattak ki a bűnügyesek. A lopással okozott kár huszonötezer forint, az eljárás egy 29 és egy 43 éves székesfehérvári férfi ellen folyamatban van.

Nem csak a trükkös tolvajok adtak munkát a kapuvári rendőröknek. Még az elmúlt szombat éjjel két negyven év körüli férfi keveredett szóváltásba az egyik házhelyi kocsmánál. A szóváltást követően egyikük egy közel kétméteres fakarót ragadva fejbe vágta vitapartnerét, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt folytat eljárást a fakaróval verekedő ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magukra maradtak a csatornaprogrammal

Barbacs - Barbacson a tavalyihoz képest tisztult a kép, hisz az iskola ügye megoldódott. Jelenleg… Tovább olvasom