Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Terítéken a költségvetés Kapuváron - 30 millió útfelújításra

Elfogadta a kapuvári képviselő-testület a város 2011-es költségvetését kedden. Közel 99 millió forintos működési hiánnyal számolnak a városban, amelyről többen úgy nyilatkoztak, hogy leküzdhető.

Rendkívüli önkormányzati ülésen fogadta el kedden a kapuvári képviselő-testület a város 2011-es költségvetését. Hámori György polgármester bevezetőjében elmondta, másfél hónapos előkészítő munka után került a testület elé a rendelet, amelyet végül valamennyi képviselő megszavazott.

A költségvetés priotitásai

A város 2011-es költségvetésében három prioritás szerepel:

1. a város és intézményeinek (alap) működése,

2. az EU-s projektek folyatatása és/vagy befejezése,

3. helyi, lokális fejlesztések: utak, járdák, csapadékvíz-elvezetés.
A városvezető hangsúlyozta, a 2011-es költségvetés legfőbb célja "biztosítani a város működését és fejlődését, ennek érdekében a realitások alapján terveztünk a bevételi és kiadási oldalon."

2010-re építve

Hámori György kiemelte, nem kerülhet a város ismét adósságspirálba: ennek első lépése az volt, hogy 2010-ben már nem vett fel a város hitelt a működéshez. "2011-ben is törekedni kell a biztonságos működésre" - fogalmazott.

A 2010-es számokról azt is megtudtuk, hogy a város a tavalyi évet 157 milliós hiánnyal kezdte: ezt év végére sikerült ledolgozni.

A sarokszámok

2011-ben a város bevétele valamivel több mint 6 milliárd forint. Kiadási oldalon 6 milliárd 101 millió forint áll. Mindez azt jelenti, hogy Kapuvár működési hiánya közel 99 millió forint.

Az intézmények működésére 2011-ben 273 millió 793 ezer forint jut (plusz az állami normatíva), ami azt jelenti, hogy az első körben tervezett 305 milliós tárgyalási alap 32 millió forinttal lett kevesebb. Jó hír viszont, hogy a város ugyanannyi normatívára számíthat, mint 2010-ben.

A konkrét számokról még elhangzott, 30 millió forint jut útfelújításra, amely mellé a város pályázati pénzekből tenne.

A számokról részletesen hamarosan.

Ezt mondták a képviselők

Hámori György: "Fontos a bevételek növelése, a kiadások csökkentése." (...) "Fejlesztésekre a bevételek függvényében lesz lehetőségünk."

Kóczán Zoltán: "Bevételeink tükrében kezdhetjük meg a felújításokat."

Puhl Imre: "Ha ezek a számok realizálódnak, akkor a város túléli az évet, és még fejlődik is."

Dukai Miklós: "Bízok abban, hogy a hiány eltűnik az év végére."

Németh Csóka Gábor: "Az önkormányzat mozgástere szűkült, így még fontosabb a hiány eltüntetése. Kezdődhet a nyugodt, építkező munka."






Olvasóink írták

  • 3. Laza 2011. február 16. 21:27
    „A közterületek eléggé elhanyagoltak, a tisztán tartásuk talán nem is igényel nagy kiadást,<moderálva> Nap mint nap lehet látni őket támaszkodni a szerszámnyél végén. Nem kellene silány minőségű teljes útfelújításokat csinálni,(pár évig) hanem a gyorsan szaporodó kátyúkat normálisan kijavítani. Az ipartelepi utat pár éve újították föl, ehhez képest elég ócskán néz ki. Aztán a polgármesteri hivatalban is lehet találni néhány dologtalan álláshalmozót, akik nemhogy gyorsítanák az ügyintézést, a fontoskodásukkal az őrületbe kergetik a hétköznapi embereket. -30 milla és még a város is szép tiszta lenne! (Sajna tudom, hogy nem ilyen eccerü) :))”
  • 2. alfi120 2011. február 16. 17:37
    „Ez rengeteg pénz. Remélem ebből már fog jutni egy normális, rendezett, tiszta nyilvános WC-re is... 21.század”
  • 1. profi10 2011. február 16. 17:10
    „Valamit kezdhetnének az ipartelepi útcsonkkal is, mert a parasztok lassan "elszántják".”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb aranyérmek – Horváth Zsolt sikere Nürnbergben

Nemrégiben rendezték Nürnbergben a HOGA-szakkiállítást, a szálloda- és vendéglátóipar szakvásárát. Tovább olvasom