Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Templomszentelés püspöki szentmisével Győrsövényházon

Dr. Pápai Lajos megyés püspök szentelte fel a kívül-belül megújult győrsövényházi templomot vasárnap ünnepi szentmisén.

Elöljáróban Hokstok Imre polgármester, az egyházközség világi elnöke köszöntötte a főpásztort, és azt mondta: Isten segítsége nélkül nem sikerülhetett volna véghezvinni a nagy munkát.

Dr. Pápai Lajos szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a kőből épült templom – mint Istenre mutató jel – az egyház élő közösségére figyelmeztet, és Jézus Krisztusra emlékeztet bennünket. „Csak értelemmel nem tudunk közelebb jutni Krisztushoz" – mondta, megjegyezve annak szükségességét, hogy a keresztény emberek Isten templomai legyenek. „Aki hisz Jézus Krisztusban, tudja, honnan jön, hogy küldetése van és hogy valaki várja" – szögezte le.

A győrsövényházi templom rekonstrukciója az elmúlt négy évben valósult meg. Az egyházközség 2007-ben adományokból, valamint megspórolt perselypénzből és egyházadóból tatarozta az épület belsejét. Akkor 3,2 millió forintból megújultak a padok, a padozat, a karzatra vezető lépcső, a vakolat, a világítás, az elektromos hálózat, emellett kicserélték az ablakokat és új szőnyegeket vettek.

Gőgh Tibor plébános és dr. Pápai Lajos megyés püspök a hívek egy csoportjával a templomkertben a szentmisét követően.
Gőgh Tibor plébános és dr. Pápai Lajos megyés püspök a hívek egy csoportjával a templomkertben a szentmisét követően.


A teljes külső felújításra tavaly került sor. A 20 millió forintos beruházás költségeit az európai uniós LEADER-pályázaton elnyert támogatás fedezte. Az egyházközség ezenkívül saját erőből rendbe tette a kerítést és díszburkolattal kirakott járdát épített.


Olvasóink írták

  • 1. ogre 2011. július 05. 19:22
    „Isten éltesse a képen szereplőket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetés és nyugdíj

A csornai polgármesteri hivatalban ünnepséget tartottak a köztisztviselők napja alkalmából. Tovább olvasom