Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Templomfelújítás adományokból

Győrsövényház - Több mint száz család két és fél millió forintot adott a győrsövényházi templom belső felújítására. A munkálatok háromnegyed év alatt fejeződtek be.
„Életünk állandó úton levés, s közben időnként megállunk, hogy hálát adjunk a jó Istennek" – e gondolatokat Gőgh Tibor plébános osztotta meg a győrsövényházi hívekkel vasárnap. Nem véletlenül: a hálaadó szentmisét annak örömére mutatta be, hogy befejeződött a templom februárban elkezdett belső felújítása.

A munkálatok példás összefogás eredményeként valósultak meg. Adományokból 2 millió 544 ezer forint gyűlt össze: 95 győrsövényházi család 1 millió 764 ezer, 38 elszármazott 580 ezer forintot adakozott, míg Szalánczi Ernő mosonszentmiklósi vállalkozó – aki tavaly a földmunkákat is térítésmentesen végezte el a templomkertben – 200 ezer forinttal járult hozzá a beruházáshoz. A költségek meghaladták a 3,2 millió forintot. A különbözetet a megspórolt perselypénzből és az egyházadóból pótolták. Ennek révén megújultak a padok, a padozat, a karzatra vezető lépcső, a vakolat, a világítás, az elektromos hálózat, kicserélték az ablakokat és új szőnyegeket vettek. A kiadások csaknem felét a villanyszerelés és a nyílászárók tették ki.

A hálaadó szentmisén Gőgh Tibor plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a templom felújítását.

Gőgh Tibor a szentmisén megköszönte Hokstok Imre polgármester és az önkormányzati dolgozók segítségét, a német kisebbségi önkormányzat, valamint az összes adományozó támogatását. Külön kiemelte: evangélikus családok is adtak pénzt a templomfelújításra. „Nekik is szól a harang délben" – jegyezte meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költözik a kórház

Csorna - Várhatóan tíz nap múlva befejeződik az aktív ellátás egy épületbe költöztetése a csornai… Tovább olvasom