Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Tavaszi virágosztás Kapuváron

A Kapuvári Kertészet vezetője, Szűcs Kálmán és a város összefogásának eredményeként idén is virágdíszbe öltözik a rábaközi kisváros.
– A virágos, gondozott környezet önmagában nem vonz turistákat, ám minden, idegenforgalmáról nevezetes település törekszik arra, hogy szemet és lelket gyönyörködtető köztereivel, virágágyásaival is emléket hagyjon vendégeiben – vallja Szűcs Kálmán, a Kapuvári Kertészet vezetője.

Ezért is támogatta a Kapukom kft. arra irányuló kezdeményezését, hogy helyben termelt virágokkal díszítsék a városi balkonokat, ablakokat.

Tízezer virág vásárolható

Április 21-én, szombaton 9 órától összesen tízezer tő egynyári palántát vásárolhatnak a Hany Istók Kerékpároscentrum szomszédságában a kapuváriak. A kis palántákat tízes, a nagyobb növényeket hatdarabos csomagban.
"Remélem, a tavalyinál is több portát sikerül így kicsinosítanunk" – mondta Németh D. László ötletgazda, a városüzemeltető cég vezetője.

Hozzátette: különös értéke számára az akciónak, hogy kapuvári kertészetből kapuvári ablakokba kerülnek az egynyáriak.

"A gondozott környezet, szép parkok iránti igény mindannyiunkban megvan, csak gyakran a pénz kevés hozzá" – hangsúlyozta Hámori György polgármester. – A helyi összefogás erejét bizonyítja, hogy a virágosztáshoz szükséges palántákat jóval a piaci ár alatt, önköltségen tudjuk továbbadni a városlakóknak. Cserébe azt kérjük, házaik, lakásaik ablakaiban mutassák meg, milyen gondos virágkertészek a helyiek – tette hozzá.

Az akció tavalyi sikere mellett az igényeknek megfelelően idén már nemcsak egyféle virágot osztanak, hanem válogathatnak különféle muskátlik, petúniák között a virágot kedvelők.


Tavaszi virágvásár Kapuváron

Sőt, a Kapuvári Kertészet idén speciális, a rábaközi klímára szabott, tápanyagokban dús virágföldet is kikever erre az alkalomra, ami egyben garanciája annak, hogy a növények késő őszig díszei legyenek a városnak.

A Szép Kert Szép Környezet mozgalom vezetője a rábaközi kisvárosban Csapó András, a Kapukom főkertésze. "A palántákat helyben nevelték, ha úgy tetszik, ők is "kapuváriak", tehát ismerik a helyi klímát.

Évről évre többen nevezik be virágos portájukat a versenyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változatok a költségvetésre

A kapuvári jobbikos képviselőnek több elképzelése is van a bevételek növelésére. Tovább olvasom