Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Tartalékolják az államfő millióit

Huszonötmillió forintba kerülne a maglócai templom felújítása. Az egyházközség pályázott, de nem kap támogatást, így egyelőre várniuk kell. A tetőzetet azért szeretnék megjavíttatni.

Régóta készül temploma felújítására a maglócai egyházközség. Forrást azonban eddig nem sikerült szerezni a rekonstrukcióhoz és legutóbbi pályázatukat is elutasították – noha törekvéseiket a köztársasági elnök támogatta, tavaly kétmillió forintot utalt földijeinek. Áder János ugyanis maglócai származású, gyerekkorában sok időt töltött a faluban nagyszüleinél.

A templom felújításának szervezését a községből Csornára származott Farkas András vállalta magára. A Kisalföldnek elmondta: az elnöki mil- liókat egyelőre tartalékolják.

– A templom építéséről semmilyen dokumentációval nem rendelkezünk, ezért gyakorlatilag újra kellett terveztetni az épületet – fogalmazott Farkas András. – Ez megtörtént, aztán elkészültek a felújítás tervei is, illetve a különböző hivataloktól is beszereztük a szükséges papírokat. Elvégeztük a falfeltárást, mellyel a megfelelő szigetelési eljárást lehet kiválasztani. Kiderült, hogy a korábbi felújítások során, például a második világháború előtt, nem mindig végeztek szakszerű munkát a templomon. Így jártunk a tetőzettel is. A szentély fölött a gerendázat cseréje nem volt tökéletes, részben ez okozta a falak repedéseit és megszállását is.
Farkas András hozzátette: tavaly egy megfelelő pályázati kiírásra benyújtották igényüket. A napokban viszont forráshiány miatt elutasították kérésüket. Huszonötmillió forintra lenne szükségük.

Andorka Margit és a falubeliek bíznak benne, hogy mielőbb sikerül támogatást szerezni a rekonstrukcióhoz.
Andorka Margit és a falubeliek bíznak benne, hogy mielőbb sikerül támogatást szerezni a rekonstrukcióhoz.

– Az előkészítés eddig egymillióba került. Hatszázezer forintot kaptunk a püspökségtől, kétszázezret a maglócai önkormányzattól, ugyanannyit biztosít az egyházközség is. A köztársasági elnök kétmillió forintját tartalékoljuk. Kaptunk adományokat is hívektől és elszármazottaktól, illetve a továbbiakban is számítunk a segítségükre – jegyezte meg a szervező.

Farkas András kifejtette: úgy tudja, egyelőre nem számíthatnak pályázati kiírásra. Ezért gondolkodnak rajta, hogy a legsürgősebb beavatkozást, a tető javítását végeztetik el.

A helybeliek természetesen azt remélik, mielőbb megújul templomuk. Andorka Margit például elmondta: mindenki tudja Maglócán, hogy szervezik a rekonstrukciót és hogy a köztársasági elnök is adott segítséget.

– Kevesen is vagyunk, idős is a falu. Amit lehet azonban, megteszünk, ki-ki a maga lehetőségeihez mérten biztosan támogatja a munkát. Szép ez a kis templom, de nagyon időszerű a felújítás – fogalmazott Andorka Margit.

Fidél atya felújíttatta
A maglócai templom utolsó rekonstrukciója 1976–77-ben történt dr. Kövér Fidél premontrei kanonok, plébános szervezésében. Akkor 273 ezer forintba került a renoválás. 1977. augusztus 21-én, a falu búcsúján Pataky Kornél megyés püspök áldotta meg a megszépült épületet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elektromos töltőállomás épült Kapuváron

Több mint huszonnyolcmillió forintból a megye harmadik elektromos töltőállomása nyílt Kapuváron. Tovább olvasom