Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Társasházak tűzvédelme

Az egyre gyakoribb lakótelepi tűzesetek megelőzése érdekében a kapuvári tűzoltóság kiemelt figyelmet fordít a lakó- és társasházak tűzvédelmi ellenőrzésére. Most induló kampányuk során tájékoztatnak a betartandó tűzmegelőzési szabályokról.
Az országos adatok szerint tavaly 4600 lakástűzben 102 ember vesztette életét, több mint négyszázan megsérültek és közel ugyanennyit mentettek ki az égő épületekből. A kapuvári adatok szerint tavaly huszonegy esetben vonultak ki a tűzoltók és egy személyi sérülés történt.

Elektromos hibák

A helyi statisztikákból kitűnik, hogy a keletkezési okok között első helyen az elektromos hiba, a hőtermelő berendezések és a nyílt láng szabálytalan használata szerepel.

A kampányszerű vizsgálat két hétig tart

A kapuvári tűzoltóság főelőadója, Olaj Ferenc őrnagy elmondta: a kétszintesnél magasabb lakóépületeket és a társasházakat ellenőrzik a napokban. A kampányszerű vizsgálat két hétig tart. Ennek keretében figyelmeztetik a tulajdonosokat az elektromos felülvizsgálatok szükségességére, a kémények, villámhárítók ellenőrzésére, a szakszerű anyagtárolásra, valamint a kiürítési útvonalak tisztán tartására és a működőképes oltókészülékek fontosságára.

Később már büntetnek

Olaj Ferenc hangsúlyozta: egyelőre az ellenőrzés a hiányosságokra mutat rá. Ezek pótlását később ellenőrzik, s ekkor már büntetnek is. – Az ellenőrzés célja leginkább a megelőzés s nem a szankcionálás – mondta a főelőadó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kapuvári húsosok egykori sikere Amerikában

Dr. Havas Ferenc, a Hatósági Ellenőrző Szolgálat egykori vezetőjének könyve felidézi azon időket,… Tovább olvasom