Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Találkozott a száztagú Nyul család

A jobaházi Nyul család közel száz tagja először találkozott a hét végén. A szervezők a családi összejövetelből hagyományt szeretnének teremteni.
A jobaházi Nyul család mintegy száz tagja találkozott a hétvégén a rábaközi kistelepülésen. A családi összejövetel szervezői, Nyul János és Nyul László még télen vetették fel az ötletet, hogy a família tagjai – hosszú évek után – végre megismerhessék egymást.

– Üknagyapánk még Hegyfalun született, nagyapánk – akinek családjában tizennégy gyermek volt – költözött át Jobaházára – mesélte Nyul János. A találkozó egyik szervezője elmondta: a tizennégy gyermekből csak kilencen nőttek fel, de a találkozó napjára már egyikük sem tudott eljönni. A Nyul famíliából az első unokatestvéreket és családjaikat hívták össze Jobaházára.

– A találkozóra így is közel száz vendéget vártunk – mondta Nyul László. A szervezők reményei szerint – bár a hétvégi volt az első alkalom – a családi összejövetel hagyománnyá válik.

A családi összejövetel programjában szerepelt egy mise az elhunytakért, valamint a helyi temetőben megkoszorúzták a családtagok rendbe tett sírjait. Az ünnep második felében a beszélgetésé volt a főszerep, hiszen voltak olyanok, akik életükben most találkoztak először a család több tagjával. Nyul László azt mondta: szerették volna, ha a família fiatalabb tagjai is megtisztelik az ünnepet, hiszen évek múlva rájuk vár a család újbóli összehívásának nemes feladata.

A levélben értesített családtagok közül sokan elérzékenyültek az ünnepség hírére. A família tagjaiból többen a fővárosból, a család nagy része azonban a megye különböző településeiről érkezett az összejövetelre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kistelepülések is sokat költenek

Fűnyírás, parkosítás, virágültetés – az önkormányzatok tavaszi feladatai, amik jócskán… Tovább olvasom