Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Tájház az örökségből Páliban

Tájház kialakítására pályázik a páli önkormányzat. LEADER-forrásból igényelnek 8 millió forintot, a fejlesztés teljes költségvetése 10,8 millió forint. A 86-os főút mellett álló, örökségbe kapott épületet alakítanák át.
Az ingatlant három éve kapta meg az önkormányzat egy helybeli családtól. A több átalakításon átesett házat eredeti állapotában állítanák helyre, így mutatva be az egykori paraszti életmódot, építkezést, a mindennapokat.
Póczik András polgármester elmondta: november közepe a pályázat benyújtásának határideje, a dokumentumok készen állnak.

– Nagyon bízunk a sikerben, hiszen szeretnénk hasznosítani örökségünket – fogalmazott a községvezető. – Az építkezés során teljesen felújítanánk az épületet és benne helytörténeti gyűjteményt is elhelyeznénk. Ezenkívül méltó helyszíne lehetne akár rendezvényeknek is.

A polgármester hozzátette: a tájház berendezésében számítanak majd Horváth Győző néprajzos, helytörténész szakértelmére is. Ő dolgozta fel Páli történetét, illetve ő vezeti a helyi dalkört is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvár környéki nő életét mentette meg a közösségi oldal

Egy közösségi internetes oldal, egy barátnő lélekjelenléte, valamint a gyors nemzetközi… Tovább olvasom