Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Születésnapján őseinek állít emléket a szili plébános

Sorban az ötödik köztéri szobrát emelteti Ács Lajos szili plébános. A címzetes kanonok ezúttal 75. születésnapja alkalmából szülőfaluját, Szanyt lepte meg a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló alkotással.


Újabb köztéri szoborral gazdagodik Szany. Az alkotást pedig ki más ajándékozná a községnek, mint a falu szülötte, Ács Lajos szili plébános, címzetes kanonok. Az ősökre emlékezve, szülőháza közelében, a Rákóczi utcában állíttatta fel Lajos atya II. Rákóczi Ferenc fejedelem mellszobrát. Ez az ötödik szoboradománya.

– Idén, ebben a hónapban betöltöttem a hetvenötödik évemet – indokolta Ács atya, miért is gondolt ismét a szeretett közösségre, a szanyiakra. – Az ember ebben a korban egyre többször gondol vissza a múltra, a gyerekkorra, mindazokra, akik kedvesek voltak számára, de már elmentek tőle. Szüleimre, nagyszüleimre, testvéremre. Szanyban, a Rákóczi utcában születtem és nőttem fel, kedves helye maradt ez a szívemnek. A szülői ház ma is áll, rendszeresen megyek haza, hiszen ott is otthon vagyok. Nagyanyámtól tudom, hogy száz évvel ezelőtt osztották ki a házhelyeket és a községi bíró megkérdezte, kiről nevezzék el az utcát. Öreganyám azt felelte, hogy Rákóczi fejedelemről. Neki és valamennyiüknek, akik már elmúltak, szeretnék emléket állítani a szoborral.

II. Rákóczi Ferenc szobrát a szanyi Rákóczi utcában vasárnap szentelik meg.
II. Rákóczi Ferenc szobrát a szanyi Rákóczi utcában vasárnap szentelik meg.

Ács Lajos ismét Domonkos Béla érdi művészt kérte fel, hogy készítse el az alkotást. Az önkormányzat kialakíttatta a helyét és most vasárnap este hat órakor fel is szentelik. Lajos atya szokásához híven szép és értékes idézeteket választott a talapzatára. Rákóczi Ferenc fohászai közül: „Ó, tanács, igazság lelke, légy jelen tanácskozásainkon, hogy tévútra ne vigyenek képzelődéseink, hanem világosságodban keressünk világosságot.", illetve a Rákóczi-indulóból vésetett egy-egy mondatot: „Míg ragyogón kel a nap az égen, Rab a magyar soha, sohase lészen."

– A szobrot a szenteléssel átadom az önkormányzatnak. Vigyázzák, óvják, ügyeljenek rá és fogadják meg Rákóczi fejedelem gondolatait – jegyezte meg Ács atya.

Nehéz lenne felsorolni is, hogy a szili plébános az elmúlt években milyen adományokkal, ajándékokkal lepte meg híveit, egyházközségeit. A teljesség igénye nélkül: Szent István-szobrot állíttatott Szilban, Vágon, illetve Szanyban, Szent Erzsébet-szobrot Szilban. Tavaly, pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján egy közteret vásárolt a szili önkormányzatnak, a kistatai templomnak Prokop Péter festőművész keresztúti képeit adta. Szanyban a Szent Ilona-kápolna rekonstrukcióját finanszírozta, Vágon a temetői nagykereszt felújítását.

Ács Lajos, az ajándékozó plébános.
Ács Lajos, az ajándékozó plébános.

75. születésnapját sem ünnepli üres kézzel. A Rákóczi-szobor mellett Szilban restauráltatta az úgynevezett Sipos-keresztet a vági úton, illetve a kistatai falurészen is helyreállíttatott egy feszületet. Vágon irányítja a templom renoválását, Szanyban pedig a templomi Szent Anna-kereszt felújítása fűződik nevéhez és születésnapjához. Lajos atyát nem ajándékai, hanem a helyiek lelkének szolgálata, közösségépítő munkája miatt díszpolgárrá választották Szilban, Szanyban, Rábacsanakon és Vágon. Elismerései ellenére a 130. zsoltárral vallja:

– „Szívemben nincsen nagyravágyás, szememben nincsen kérkedés. Nem töröm magam nagy dolgok után, sem az erőmet meghaladó feltűnő csodák után." Egyszerűen csak örülök, hogy mindezeket meg tudtam oldani és örömet szerezhettem híveimnek – foglalta össze elveit Ács Lajos atya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei első a Hajnalcsillag Dalkör

Országos elődöntőbe jutott a Hajnalcsillag Dalkör. A kapuvári házhelyi idősek klubjából alakult… Tovább olvasom