Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Szűkösebb tejkínálat mellett az áremelkedés folyamatos

Csorna - A Sole-MiZo Zrt. vezérigazgatója szerint az elkövetkező időszakban a tejpiacon túlkínálatról nem lehet beszélni. Tímár Imre a Kisalföldnek adott interjúban elmondta azt is, hogy az áremelkedés tavaly nyár óta folyamatos az ágazatban.
Az elmúlt időszakban a tej és tejtermékek korábban megszokottnál szűkösebb kínálatáról szóltak a hírek. A visszaesés okairól Tímár Imrét, a Sole-MiZo Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

– A kínálat szűkössége többé-kevésbé napjainkban is jellemző, s ennek több oka van – kezdte válaszát Tímár Imre. – Először is az, hogy az európai országokban nincs elegendő tej, mivel jelentősen emelkedett a jobban megtérülő tejporgyártás mértéke. Ezért nem kínáltak elegendő tejet Magyarországra. A másik ok az, hogy a nyári szárazság kedvezőtlen hatással volt az állatok szervezetére, visszaesett a tejhozam, a beltartalom is csökkent. A normális állapot visszatérése legalább két hónapot vesz igénybe. Néhol takarmányozási gondok jelentkeztek, emellett pedig Romániából, Olaszországból és Európa más országaiból is keresik a tejet. Így aztán úgynevezett tankos tej formájában jelentős mennyiség hagyja el az országot, ami persze sajnálatos és ezen hatások miatt idehaza tejhiány alakul ki.

– Átmeneti vagy tartós problémával állunk szemben?
– Úgy vélem, hogy az elkövetkező időszakban a tejpiacon túlkínálatról nem lehet beszélni, hisz a támogatások elvonása miatt néhányan befejezik a termelést. A különböző környezetvédelmi beruházások szintén megterhelik az állattartó telepeket. Tehát azt gondolom, hogy inkább szűkösebb lesz a kínálat, várhatóan a korábbi állapot nem tér vissza.
– A Sole-MiZo Zrt. csornai gyára hozzájut a szükséges tejmennyiséghez?
– Rendelkezésre áll a kellő tejmennyiség, kiegyensúlyozott a helyzet, de azért jelenleg többet is fel tudnánk dolgozni.
– Hiány esetén általában emelkednek az árak. Jelen esetben mekkora növekedésre lehet számítani?
– Ha a 2006 júliusa és 2007. július vége közti időszakot nézzük, akkor láthatjuk, hogy 16–17 százalékos az alapanyagár-változás. Azóta ismét emelkednek az árak, tehát ez egy folyamat. Ám hogy ennek mikor lesz vége, azt nehéz megmondani.
– Korábban a csornai gyár termékei javarészt exportra kerültek. Most hova szállítanak?
– Csornán vajkrémet és különböző fehérjepor-koncentrátumokat gyártunk és ezeknek a piaca külföldön van. Úgy tűnik, növekszik a kereslet ezek iránt, mert speciálisak, magas hozzáadott értéket képviselnek. Általában bébitápszerekhez és a gyógyszergyártás terén használják fel ezeket. Ez mindenképpen jó lehetőség a jövőben a csornai gyár számára.
– Ez azt jelenti, hogy stabil a csornai gyár helyzete?
– Igen. Teljes mértékben stabil, olyannyira, hogy Csornán fejlesztések megvalósítását tervezzük.
– Milyen fejlesztésekről van szó?
– Egyelőre erről többet nem kívánok mondani.


Haszonits József
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétnapos művészeti seregszemle

Kapuvár - Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a hét végén a művészeti fesztivált. A kétnapos… Tovább olvasom