Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Sztárvendég az Apostol és a hagyma

Bősárkány - Falunapot tartanak augusztus 15-én, szombaton Bősárkányban. A hagyományok szerint ekkor rendezik a Hansági Zöldség Napját is. Ez utóbbi programot a Hanság–Fertőmenti TÉSZ szervezi.


A falunap reggel nyolckor főzőversennyel kezdődik. Kilenc órakor az Angyalok kézilabdatornáját rendezik meg az iskola udvarán. Tíz órakor kézműves-foglalkozásokra várják a gyerekeket, illetve játszóházba, tűzoltó-bemutatóra, lövészversenyre. Tizenegy órakor játékos vetélkedők kezdődnek és a Bősárkány–Bágyogszovát képviselő-testületi labdarúgó-mérkőzés. Fél tizenkettőtől jó ebédhez szól a nóta, délután egy órakor ebéd.
 
A hivatalos megnyitót két órakor rendezik, utána fellép a Pántlika néptáncegyüttes és a Tulipánt népzenei együttes. Négy órakor A koplaló Mátyás című komédiát mutatja be a veszprémi egyetemi színpad. A továbbiakban hastánc, gólyalábas garabonciások szerepelnek, hat órakor sztárvendég az Apostol együttes. Háromnegyed nyolckor a Honfoglalás című lovas előadást láthatják az érdeklődők. Ezután tombolasorsolás, kubai salsatánc tanítása következik, este tíz órakor pedig tűzijáték és bál zárja a falunapot.

A Hansági Zöldség Napját tíz órakor nyitják meg a Hétvezér csárdában. A szakmai programokon szó lesz a növénybiztosításról, a házigazda TÉSZ munkájáról, a minőségbiztosításról, EU-s feladatokról, bio- és integrált termelésről, növényvédelemről, illetve a vöröshagyma fajtakísérleteiről.


A szakmai programokon szó lesz a növénybiztosításról, a minőségbiztosításról, a bio- és integrált termelésről, a vöröshagyma fajtakísérleteiről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós forintok, szépülő középületek a belvárosban

Csorna - Uniós pénzekből újulnak meg Csorna középületei. Az önkormányzat eddig 748 millió forintot… Tovább olvasom