Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Szökevény katonák rabolták a Tóközt

Tűzharcig fajuló támadások érték 1945-ben, már a háború után a tóközi falvakat. Szökött német és ukrán katonák fosztogatták a községeket. Egy levél és egy szemtanú emlékei foglalják össze a történteket.

Szökött német és ukrán, illetve bolyongó orosz katonák fosztogatták hetven éve a tóközi településeket. A helybeliek a vármegyei kapitányság politikai osztályától kértek segítséget, fegyvereket és engedélyt a népőrség felállítására. A kérelmüket tartalmazó levelet Nagy Ferenc tárnokréti helytörténeti kutató találta meg. A Kisalföld szemtanút keresett.
Tárnokréti, Rábcakapi, Cakóháza és Markotabödöge elöljárósága 1945. szeptember 2-án számolt be a községeiket fenyegető helyzetről. Leírták: a számításaik szerint 250–300 szökött ukrán és német katona a Hanságban, a Fertő-csatorna menti erdős, bokros területeken tanyázott.

Onnan jártak ki éjszakánként a környékbeli falvakba. Rábcakapit és Tárnokrétit például szeptember elsején éjszaka támadták meg. A községbeliek szerencséje volt, hogy orosz katonák tartózkodtak éppen a településeken, akik szabályos tűzharcban verték vissza a támadókat. A tóköziek levelükben tájékoztatnak: a határban semmiféle termény nincs biztonságban. A kóborlók ellopják a krumplit, tengerit, répát. Így a helyiek a kötelező beszolgáltatásokat sem tudták emiatt teljesíteni. Példaként megemlítették: Rábcakapin az Eőri családtól egy borjút vittek el, Némethéktől 200 kiló mézet, ráadásul a méhesüket is felgyújtották. Cakóházán a kondából több disznót is kilőttek, illetve libákat raboltak. Sürgős intézkedést kértek. Azt javasolták, jó volna egy alapos razziát tartani és a „csellengőket összeszedni".


Kovács Sándor a falu múltját kutató Nagy Ferencnek is elmesélte emlékeit.
Kovács Sándor a falu múltját kutató Nagy Ferencnek is elmesélte emlékeit.

Hogy a levél és kérelem következménye mi lett, nem tudni. Valószínűleg megtartották a kért razziát, mert Nagy Ferenc ezután már nem talált a helyzetre vonatkozó feljegyzéseket. A történtek viszont megmaradtak a helyiek emlékezetében.

A tárnokréti Kovács Sándor arról beszélt a Kisalföldnek, hogy csak unokabátyja lélekjelenléte és az ágy mellett tartott puska mentette meg külterületi gazdaságukat 1945 nyarán.

– Egy majorunk volt kint a határban, a rábcakapi út mellett. Unokabátyám, Takács Kálmán aludt kint és vigyázott a rendre. Amúgy ekkor már zárni kellett mindent, lakatolni, reteszelni – idézte fel a hét évtizeddel ezelőtt történteket Sándor bácsi.

– Nem véletlenül volt az ágya mellett a két fegyver sem. Egy éjszaka jeleztek a kutyáink. Kálmán bátyám kinyitotta az ablakot, kikiabált és csőre töltött. Hogy lövés dördült-e, azt már nem tudom megmondani, de az biztos, hogy a gazdaság épségben megmaradt.
Elmondása szerint többen is voltak a támadók, de megfutamodtak az erélyes fellépést hallva.

Sándor bácsi arra nem emlékszik már, hogy ezen az eseten kívül történt-e további atrocitás. Arról sem hallott, hogy a községben milyen pusztítást végeztek a szökött katonák. A hivatalos levél viszont megíródott, azaz volt mitől tartaniuk a tóközi községeknek.

 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táncdalfesztivál Kónyban

Első alkalommal rendezett táncdalfesztivált a kónyi közösségi tér a helyi önkormányzat… Tovább olvasom