Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szociális bérlakás kialakítására is futotta

Sikeres évet zárt a sobori önkormányzat, ami jórészt eredményes pályázataiknak köszönhető. Így tudtak épületeket felújítani és kisebb-nagyobb fejlesztéseket elvégezni, ráadásul a postájuk is megmaradt.
Nemes László
A sobori önkormányzat tavalyi éve a pályázatok jegyében telt el. Állami és megyei kiírásokon közel húsz alkalommal nyertek kisebb-nagyobb összegeket. Ezen felül a községi ingatlanok bérbeadása jelentett bevételt Soboron. Így tudták épületeiket felújítani, kisgépparkjukat bővíteni, a könyvtárat fejleszteni és sikerült szociális bérlakást is kialakítaniuk.
Nehéz, de sikeres esztendőt hagyott hátra Sobor önkormányzata, legalábbis Nemes László rövid idő távlatából visszatekintve így gondolja.

„ Pályázataink körülbelül nyolcvan százaléka eredményes volt és ezekből a többletbevételekből tudtuk fejleszteni, szépíteni a falut."

– Ily módon tudtuk felújítani a könyvtárépület tetőszerkezetét, ahol bolt is üzemel, illetve a helyi vadásztársaság számára alakítottunk ki tárgyalótermet. A volt idősek otthonában fodrászüzletet építettünk ki, a régi helyén pedig lehetőségünk nyílt szociális bérlakás kialakítására. Az otthont egy helyi többgyermekes család kapta meg, természetesen bérleti díjért.

A nagyobb beruházások mellett hozzáláttak a rendezési terv elkészítéséhez, építettek focipályát – tervezik a kosarast is –, utánfutót vásároltak a falugondnoki szolgálatnak, támogatták a sekrestye renoválását, két helyen játszóteret bővítettek, új információs táblákat helyeztek ki megyei pályázatból. Az önkormányzat támogatásával folytatta munkáját a tánccsoport, szeptembertől mint a Napsugár művészeti iskola kihelyezett tagozata, és a község segítette a tűzoltó-egyesület eszközbeszerzését is.

Nemes László szerint a település életében nagy jelentőséggel bírnak a különböző rendezvények. Soboron pedig ilyenből akadt bőven az elmúlt évben.

– Tíz-tizenöt rendezvényünk volt tavaly is, a község minden korosztályára gondolva – ismertette a polgármester.

– Ezek között voltak olyanok is, amelyek nemcsak a helyieket, de az egész Rábaközt vagy a megyét érintették. Elsőként a megyei polgármesterek bálja, amit idén is megszervezünk, aztán a Rábát fenyegető veszély miatti bizottsági ülés, a Rába Szövetség megalakulása, a Rába-nap fesztivál, vagy a soboriaknak szóló majális, az idősek napja, vagy a közös karácsonyi ünnepség.

A faluban élők kedélyét viszont hosszú ideig borzolta a vidéki posták bezárásának híre. A sobori polgármester maga is élére állt a hivatalok megmentéséért vívott harcnak.

– Amit lehetett, megtettünk a kollégákkal és úgy érzem, a kiindulási helyzethez képest komoly eredményeket sikerült elérnünk – emlékeztetett Nemes László. – Az informatikai minisztérium már ki is írta a pályázatot a közösségi helyiségek létrehozására, a tárca az eszközbeszerzést támogatja. Mi is elkészítettünk két pályázati anyagot, és úgynevezett teleházat alakítunk ki. Nemes László arra a kérdésre, hogy mit vár az idei évtől, nem adott túlságosan optimista választ.

„ Sok jóra nem számítunk, hiszen a kilátások igencsak rosszak. Elég lesz a kötelezően ellátandó feladatokat is finanszíroznia az önkormányzatoknak, így a fejlesztésekre sokkal kevesebb jut, mint a korábbi években."

– Úgy gondolom, hogy hazánk európai uniós csatlakozása is többletfeladatokat ró a települési önkormányzatokra, amikhez viszont a forrást szintén helyben kell megtalálni. Fegyelmezett gazdálkodásra lesz szükség és jelszavunk még soha nem volt annyira aktuális, mint 2004-ben lesz: pályázni, pályázni, pályázni. Eddig négy beadott anyagunk várja a pozitív döntést és a továbbiakban is minden lehetőséget kihasználunk. Igaz, idén a feltételek is szigorúbbak lettek és attól félek, hogy a legtöbb kiírásról a szükséges önrész hiánya miatt maradunk le.

Mindezek ellenére szeretnénk folytatni megkezdett programjainkat, az út- és járdafelújításokat, a község parkosítását és a civil szervezetek rendszeres támogatását – vázolta a tervezett jövőt Nemes László sobori polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EU-s kísérleti kirendeltség létesül Kapuváron

Országosan május elsejétől kezdődik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési elképzeléseivel… Tovább olvasom