Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Szobrot avat Szil Szent Erzsébet tiszteletére

Szil - Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján Ács Lajos címzetes kanonok, plébános, Szil község díszpolgára, valamint Ács Ilona kántor és szüleik mellszobrot adományoztak a településnek.
Seregély István érsek, a Szent Erzsébet-év jubileumi bizottságának elnöke az Árpád-házi szent születésének 800. évfordulójára készülve levélben fordult a polgármesterekhez. Azt kérte, hogy a Szent Erzsébet-évben lehetőség szerint nevezzenek el közterületet településükön a világszerte legismertebb magyar asszonyról.

A felhívás Szilba is eljutott, ahol a helyi plébános, Ács Lajos nyomban felvette a kapcsolatot Lengyel Lajos polgármesterrel. Bejelentette, hogy családtagjaival közösen Szent Erzsébetet ábrázoló mellszobrot adományoz a községnek. Arról is szót váltottak, hogy kezdeményezik a szobornak helyet adó utca nevének visszaállítását és miként az 1900-as évek első felében, legyen ismét Erzsébet utca.

Lengyel Lajos polgármester szerint a szóban forgó utca 1906–1946 között viselte az Erzsébet nevet. 1946-ban átkeresztelték és az Ady Endre nevet kapta. Így volt ez mostanáig, mígnem az önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy november elsejétől ismét Erzsébet utcának nevezik.

Tehát Domonkos Béla szobrászművész alkotását az Erzsébet utcában, az Erzsébet parkban helyezik el.

A sötét márványból készült tartóoszlopon többek között ez olvasható: „Szent Erzsébetből hős szeretet árad: ifjúságra, családokra, özvegyekre, szegényekre."

A szoboravató holnap délelőtt tíz órakor ünnepi szentmisével a szili templomban kezdődik. Azt követően a Szent Erzsébet parkban felállított szobornál beszédet mond Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A teherforgalom hasznából fenntartható a személyszállítás

Bősárkány - Bősárkány polgármestere szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium mindenre… Tovább olvasom