Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Szívbeteg a kétéves Kitti

Szívbetegséggel született a két és fél éves kapuvári Horváth Kitti. Problémáját hathetesen vették észre.
Lapunk munkatársával szemben is kissé elfogódottan viselkedett a két és fél éves kapuvári Horváth  Kitti. Édesanyja szerint azonban nem mindig ilyen visszafogott a kislány. Mozgékonysága ellenére már születésétől fogva beteg, szívén egy lyukat fedeztek fel az orvosok. A diagnózist a gyermek hathetes korában állították fel.

Az édesanya, Kerék Tímea elmondta: a kicsivel születésétől fogva problémák voltak, a lehetséges összes betegséget elkapta. Hathetesen tüdőgyulladással vitték orvoshoz Kittit, ekkor derült fény született betegségére. Azóta kiderült, hogy a kislánynak epekövei és más betegségei is vannak. Az édesanya hangsúlyozta: a gyermeket – nem kis költséggel – rendszeresen hordják Győrbe és Budapestre.
A fővárosi orvosok figyelmeztették a családot, hogy a szívbetegséget mielőbb műteni kell. Erre valószínűleg még ebben az évben sor kerül, jelenleg Kitti szervezetének erősödésére várnak. Az operáció Budapesten lesz, a lábadozás idejét – mintegy három hetet – a kislány és édesanyja is a fővárosban töltik.

Kerék Tímea szerint a műtét és a lábadozási időszak költségei több százezer forintra rúgnak, amit a család jelenleg nem tud előteremteni. Férjével albérletben laknak, a kis Kittin kívül még egy tizenkét és tizenegy éves gyermeket is ellátnak. A műtét költségeinek előteremtésére jelenleg nem látnak esélyt, márpedig Kitti operációjával legfeljebb a jövő év elejéig várhatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljesítménykényszer a foglalkoztatóban

A kapuvári szociális foglalkoztató ügyvezetője szerint a közhasznú társaság rehabilitációs jellegét… Tovább olvasom