Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Színházi élmények

A Közösségi Tér Faluházi esték című rendezvénysorozatának vendége volt a napokban Nagy Balázs színművész.
A Győri Nemzeti Színház és a Madách Színház művészével Csikai Gábor, a házigazda intézmény munkatársa beszélgetett. Mesélt budapesti gyermekkoráról és azokról az élményekről, emberekről (például keresztapjáról, Leblanc Győző- ről), akik hatására a színház világát választotta. Sikerei és legkedvesebb szerepei mellett szeretettel emlékezett meg nemrégiben elhunyt kollégájáról, Pingiczer Csabáról.

Jövőbeni tervei között említette, hogy érdeklődik a színház-igazgatási feladatok iránt is. A bemutatkozó beszélgetés után a nézők kérdéseire válaszolt. Kulisszatitkokat osztott meg az érdeklődőkkel, mint például a szereposztás módszerei vagy a színházi próbák folyamata. A rendezvény zárásaként Nagy Balázs dalokat adott elő. A közönség hallhatta Szécsi Pál néhány klasszikus dalát, és operettslágereket is. Búcsúzóul a vendég vállalta a közös fényképezkedést is a helyiekkel, képünkön éppen Énzsöly Viktóriával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszkény - „Az utca együtt megy nyugdíjba"

Tovább olvasom