Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

Szigorú gazdálkodással tartható mérleg

A nem sokkal több mint hatszáz lelket számláló Egyeden sem könnyű az önkormányzat helyzete. Ám a polgármester szerint szigorú gazdálkodással megteremthető a pénzügyi egyensúly.
Vadosné Varga Katalin
Tízéves önkormányzati munkával a háta mögött először a jelenlegi választási ciklusban tevékenykedik polgármesterként Egyeden Vadosné Varga Katalin. A tapasztalatok birtokában tudta, hogy mit vállal, amikor 2002-ben elfogadta a helyiek felkérését. Azzal is tisztában volt, hogy melyek a sürgető, megoldásra váró feladatok a faluban.

Nyárra új játszótér

Vadosné Varga Katalin büszkén említette, hogy Egyed azon kevés megyebeli települések közé tartozik, melyek nyertek a játszótér építésére benyújtott pályázaton. A megszerzett összeg másfél millió forint. A játszóteret a falu közepén lévő, ma még mocsaras területen alakítják ki május végéig.

Rendezési terv készül

Készül a település rendezési terve is. Erre a célra a Céde-pályázaton nyertek kétmillió forintot. Sőt, a 215 ezer forint önrészhez is pályázat útján jutottak hozzá. A rendezési terv 3,4 millió forintba kerül, a pályázati pénz feletti részt az önkormányzat biztosítja.

Ugyancsak jó hír, hogy tavasszal aláírják a szerződést a közvilágítás korszerűsítésére és nem mondtak le a kábeltelevízióról sem. Noha egy tavalyi felmérés alapján nem akkora az igény, hogy érdemes lenne kiépíteni a hálózatot. A gyerekek nagy örömére egy rendezvény erejéig az elmúlt évben is „fellépett" Egyeden a falu-Mikulás. Érdekesség, hogy a költségeket – hetvenezer forint – a lomtalanításkor összegyűjtött fémhulladék árából fedezték. Természetesen megtartották a falukarácsonyt is.

Hetvenmilliós költségvetést fogadott el a testület

Egyed képviselő-testülete elfogadta az önkormányzat idei költségvetését. A büdzsé meghaladja a hetvenmillió forintot. A polgármester szerint nem túl biztató a helyzet, ám szigorú gazdálkodással talán megőrizhető lesz a pénzügyi egyensúly. Úgy vélte, az intézmények fenntartása nem forog veszélyben, hisz az óvodára, az általános iskola alsó tagozatára és a gondozási központra megkülönböztetett figyelem irányul az önkormányzat részéről. Az óvodát Soborral, az iskolát Rábacsanakkal közösen tartják fenn.

– A képviselő-testület mindenáron szeretné megtartani az iskolát – jelentette ki a falu vezetője. – Olyan elképzelés már felvetődött, hogy összevonjuk az óvodával, azonban döntés még nem született ez ügyben.
Az elmúlt négy év történéseihez tartozik, hogy az önkormányzat értékesítette az egykori Batthyány-kastélyt, de az épület változatlanul „érintetlen". A tulajdonossal már tárgyaltak erről, s meg is erősítette, hogy felújítják az épületegyüttest. A hasznosításáról később dönt.

Buszváró, klub, öltöző

Az elkövetkező időszakra vonatkozó tervek között új buszváró elhelyezése szerepel és az utak rendbetétele sem került le a napirendről. Erre sikeres pályázat esetén nyílhat lehetőség. Szóba került egy ifjúsági klub létrehozása és folytatják a sportöltöző építését is.

Korábban állatátvevő hely kialakítását is fontolgatták, de az elmúlt másfél évben annyira lecsökkent az állatállomány a faluban, hogy ez már nem aktuális. Miként Vadosné megjegyezte, néhányan még tartanak állatokat, de egyelőre nagy a bizonytalanság a helyi gazdák körében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belső tartás és felelősségtudat

Csornán a március 15-i ünnepségek hagyományos helyszínén, a Petőfi- szobornál emlékeztek meg az… Tovább olvasom