Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Szentandrások találkoztak a Rába partján

A Szentandrás nevű települések tizenöt éve hozták létre szövetségüket. Minden esztendőben találkoznak a községek egymással, ezúttal Rábaszent- andráson látták vendégül a küldöttségeket.
A hétvégén Rábaszentandráson találkoztak hazánk Szentandrás nevű településeinek képviselői. Minden esztendőben máshol jönnek össze a községek, az idei a tizenötödik randevújuk volt. A hat Szentandrás – Hernád, Torna, Nemes, Jász, Békés és Rába – elöljárósága közös képviselő-testületi ülésen beszélte át az elmúlt egy év történéseit és vázolták a terveket is.

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere megköszönte a települések pénzügyi segítségét, melyet a tavalyi árvíz után nyújtottak. A házigazda község vezetője, Nagy László az iskoláról és óvodáról szólt. Elmondta még, hogy megtörtént a Széchenyi utca felújítása pályázati támogatással, illetve átépítették a sportöltözőt.

A Szentandrások tizenöt éve minden esztendőben találkoznak. Idén a Rábaközben jöttek össze.
A Szentandrások tizenöt éve minden esztendőben találkoznak. Idén a Rábaközben jöttek össze.


A testületi ülés ünnepi műsorral ért véget, melyben felléptek az óvodások, az iskolások, a szanyi Bokréta néptáncegyüttes, valamint a Greznár zenekar. A találkozó második napján a vendégek a falu környékét ismerhették meg, a két templomot, a tagóvodát és a tagiskolát, valamint a felújított sportöltözőt. Nagy László búcsúzóul átadta a Szentandrások szövetségének vándorzászlaját Hernádszentandrás polgármesterének, mivel jövőre ott találkoznak.

Rábaszentandráson abban is megegyeztek a települések, hogy címerrel erősítik meg kapcsolatukat. A tervezetek elkészültek, szeptember 30-ig fogadják el a végleges változatot. Szó volt arról is, hogy a következő összejövetelre a hazai Szentandrásokon kívül meghívnak nyolc határon túli hasonló nevű települést is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyűjtik a használt étolajat

A Bágyogszovátért Egyesület kiemelt feladatként kezeli a környezetvédelmet, a természet óvását. Tovább olvasom