Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Szent István-ereklyét őriznek a Rábaközben?

Szent István koponyájának egy darabját birtokolhatja a mihályi–vadosfai egyházközség. A szakemberek sem zárják ki ennek valószínűségét.
Szent István koponyájának egy darabját birtokolhatja a mihályi–vadosfai egyházközség. A szakemberek sem zárják ki ennek valószínűségét. Az ereklye történetéről nincs adat, csak a helyi hagyomány: Mária Teréziától kapták.

A helyiek bizonyosak benne, hogy Szent István koponyájának egy darabját őrzik a mihályi–vadosfai hívek. Az ereklyét évente kétszer mutatják be: Szent István napján és a vadosfai templom ünnepén. Hogy honnan kerülhetett a kis rábaközi községbe első királyunk ereklyéje, senki nem tudja, írásos nyoma sincs. Borsody Imre, aki negyven évig templomatyaként tevékenykedett, gyanítja: Mária Terézia – a templom építtetője – küldte a híveknek 1756-ban.

Mária Terézia küldhette

– Mióta emlékszem, a Szent István-ereklye nálunk van. Soha nem kutattuk az eredetét, természetes volt, hogy a vadosfai templomé – beszélt emlékeiről a Kisalföldnek Imre bácsi. – Úgy tudjuk, hogy Mária Terézia és udvarhölgyei a templom felszentelése előtt báli ruháikat küldték el az egyházközségbe, hogy azokból miseruhákat készítsenek. A Dőry grófkisasszonyok és a Fiáth úrnők vállalták ezt a munkát a helyi apácákkal. Valószínű, hogy ezekkel az ajándékokkal együtt küldte a királynő a Szent István-ereklyét is.

Évente kétszer bemutatják

A vadosfai templom történetét feldolgozó Mihályi Ernő főiskolai tanár által 1936-ban kiadott könyvecske nem említi a koponyadarabot, noha részletesen ír az épületről és „felszereléséről".

Varga Balázs beledi plébános egy éve szolgál Vadosfán is. Meglepődött, amikor először hallott a nem mindennapi ereklyéről és elődjétől a hozzá kapcsolódó szokásokat is átvette. A monstranciát nem a vadosfai templomban őrzik, hanem biztonságos helyen. A Kisalföld a győri püspökség engedélyével készíthetett fotókat róla.

– Évente kétszer látják a hívek az ereklyét, Szent István napján és a templom felszentelésének évfordulóján. Ilyenkor ereklyecsókolás is van – mondta Balázs atya.

– Az oltárkerülés után az atya tartja oda a híveknek az ereklyét, akik megcsókolják – újságolta Borsody Imre,  aki negyven évig templomatyaként tevékenykedett a településen. – Már kisgyerek koromban is így volt ez nagy ünnepekkor. Ilyenkor adományokat is adnak a résztvevők.

A győri püspökségen nem tudnak róla, hogy írásos nyoma lenne az ereklye Vadosfára kerülésének. Kiss Tamás, az egyházmegyei  kincstár igazgatója a Kisalföldnek megjegyezte: a helyben fennmaradó hagyományok sokszor igaznak bizonyulnak. Ha írásos nyom, igazolható forrás nem maradt fenn, akkor ennek kell hinnünk.

Cséfalvay Pál, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója szerint nem lehetetlen, hogy valóban Szent István koponyadarabját őrzik a vadosfai egyházközségben. „Elég nagy koponyaereklye maradt fenn, amiből kerülhetett a faluba is – mondta Cséfalvay Pál. – Az is előfordulhat, hogy Mária Terézia küldte, hiszen az ő idejében csináltatták Székesfehérváron a fejereklyetartót is." A múzeumigazgató nem tud róla, hogy Vadosfához hasonló nagyságú településen bárhol lenne az országban Szent István-ereklye.

Templomtörténet

A Mihályi Ernő által kiadott füzetben olvashatunk a vadosfai katolikus templomról: Grofft János mihályi plébános építtetett kápolnát a faluban. A helybeli protestánsoknak azonban ez nem tetszett, ezért az épület felszentelésére érkező híveket megverték, szétkergették, a szentélyt „ocsmányul megfertőzték (...) a Mária szobrot megvesszőzték". Az eset után bírói vizsgálat indult, a gyilkosokat és a hangadókat börtönre, több résztvevőt pedig pénzbüntetésre ítéltek. Mária Terézia hallván a részleteket úgy rendelkezett, hogy a befizetett bírságokból templomot építsenek a községben. Rátky József irányítása mellett ez meg is történt, 1756-ban, Szent István ünnepén szentelték fel. Az idős helyiek szerint a nagy napra küldte Mária Terézia a miseruháknak való anyagot, ám a Szent István-ereklyéről nem tesz említést a füzet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közhasznú társaság osztja szét az adományokat

A Magyarországra kerülő felszerelés elosztására és karbantartására a kapuvári önkormányzat és Szalay Antal egy közhasznú társaság alapítását határozta el, melyről képviselő-testületi döntés is született a minap. Eszerint a Provertha tulajdonosa negyvenkilenc százalékot birtokolna a megalakítandó társaságban, a maradékon a kapuvári önkormányzat és az esetleg belépő egyéb települések osztoznának. Tovább olvasom