Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Szent György példája nyomán

„ Szent György élete példa lehet minden rendőr számára a helytállásban, az ártatlanok és az igaz ügyek védelmében”.
A rendőrség napja alkalmából tegnap ünnepi állománygyűlést tartottak Csornán, a Városi Művelődési Központban. Préts Sándor ezredes, a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója, főkapitány-helyettes ünnepi beszédében emlékeztetett a védőszent, Szent György példájára. P a bátorság, a becsületesség és a hűség megtestesítője. Úgy vélte, hogy Szent György élete példa lehet minden rendőr számára a helytállásban, abban, hogy megvédik az ártatlant és az igaz ügyet.

Préts ezredes beszélt arról is, hogy a rendszerváltás után új alapokra helyeződött a rendőrség. Mint fogalmazott, nehéz utat jártak be, de érdemes volt ezen az úton haladni. Kijelentette: az utóbbi öt évben kiváló eredményeket ért el a megyei rendőr-főkapitányság. Minden szolgálati ág – a bűnügyi, a közrendvédelmi, a közlekedési és az igazgatásrendészeti, valamint a gazdasági szakterület – kiválóan teljesített. Az elvégzett fejlesztéseket, beruházásokat sorolva megemlítette, hogy Kapuváron új kapitánysági épület készül. Megjegyezte, hogy a nehézségek ellenére is látható a fejlődés.

A főkapitány-helyettes szólt arról is, hogy gőzerővel folytatódik a schengeni információs rendszerhez való csatlakozás. Az országban elsőként a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a burgenlandi rendőrséggel karöltve bekapcsolódott az osztrák oldalon működő kapcsolattartó pont munkájába.
Ezt követően az ünnepségről más elfoglaltsága miatt távol maradt Szakács Imrének, a megyei közgyűlés elnökének köszöntőjét Kara Ákos olvasta fel.

Az ünnepi állománygyűlés után – amelyen a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ tanulói léptek fel – sportversenyekkel, fegyverzeti és technikai bemutatókkal, ügyességi versenyekkel folytatódott a rendőrnapi rendezvénysorozat.

Jutalmak és elismerések

Idén a megyében mintegy százötvenen részesültek elismerésben, előléptetésben. A belügyminiszter a rendőrség napja alkalmából dicséretben és jutalomban részesítette Németh Lajos alezredest, a főkapitányság osztályvezetőjét. Aranygyűrűt adományozott Ferenczi Róbertné századosnak, a győri kapitányság kiemelt fővizsgálójának. Előléptette nyugállományú ezredessé Nyers Tibor nyugalmazott alezredest. Az országos főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette dr. Szabadfi Árpád dandártábornokot, a megyei főkapitányság vezetőjét és dr. Albert Gábor századost, a pannonhalmi rendőrőrs őrsparancsnok-helyettesét. A megyei főkapitányság vezetője az eredményes kapcsolattartás elismeréséül tárgyjutalomban részesítette Nyerges Csabát, a Kisalföld főszerkesztőjét. Kocsis Tünde alezredest, a főkapitányság kiemelt sajtófőreferensét lapunk főszerkesztője részesítette dicséretben és jutalomban a kiemelkedő együttm űködés elismeréséül. A rendőrségi elismerések mellett több település és cég vezetője is jutalmat adott át az arra érdemes rendőröknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tájspecifikus rábaközi értékek

A Rábaköz olyan földrajzi egység, amely sajátos turisztikai adottságokkal és vonzerővel rendelkezik. Ezt a tájegységet versenyképessé kell tenni – állítja egy Csornán rendezett konferencia szervezője. A házigazda jogán dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát, csornai prépost-prelátus a rend történetének rövid ismertetésével köszöntötte a jelenlevőket. Tovább olvasom