Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Szennyvíztisztító - Kisebb lesz a bűz Kapuváron

Négyszázmillióból újítják meg a kapuvári tisztítót
Közel négyszázmilliós beruházást hajt végre a Pannon-Víz zrt. kapuvári szennyvíztelepén.
A cég kirendeltségének vezetője szerint a beruházás befejezése után kisebb lesz a környéken a bűzhatás.

Napjainkban már teljes gőzzel folyik a kapuvári szennyvíztisztító telep felújítása. Az üzemeltető Pannon-Víz zrt. saját beruházásban, közel 400 millió forintos költséggel újítja fel a tisztítóművet. Egyes technológiai elemek várhatóan már az év végén működni fognak. A fejlesztésről Molnár Rita, a cég kapuvári üzemmérnökségének vezetője tájékoztatta lapunkat: – A szakmai fejlődésen túl, azt gondolom, a környék lakóit leginkább érintő kérdés a beruházás kapcsán az, hogy a fejlesztés után jelentősen csökkennek az időnként érezhető kellemetlen szagok, melyek ez idáig az iszapdepóniák megbontásakor keletkezhettek – mondta Molnár Rita. Eddig évente kétszer kellett üríteni a tárolót és ekkor bizony orrfacsaró bűzt árasztottak az iszapot szállító teherautók. A fejlesztés után megújul ez a technológia. – A keletkezett iszap úgynevezett rothasztókba kerül, amelyből biogáz keletkezik majd, ezzel a tisztítómű energiaszükségletének közel felét fedezni tudjuk – avatott be a technológiai részletekbe az üzemmérnökség vezetője.

Jelenleg a rothasztók belső betonfelületein dolgoznak az építők, akik nagy nyomású vízsugárral tisztítják meg a betonfelületeket, néhol egészen a betonacél vázig. A tisztítást követően többrétegű, speciális bevonat kerül a létesítmények falára. A rothasztás során keletkezett biogáznak is készül majd egy új tartály, gázfáklyával együtt. A biogáz energiáját a rothasztók és a tisztítómű fűtésére használják majd fel. A fejlesztés befejezése után a rothasztókból kikerülő iszapnak nemcsak a bűzhatása lesz kisebb, de mennyisége is 30 százalékkal csökken a jelenlegihez képest. A gazdák pedig földjeiken ugyanúgy hasznosítani tudják továbbra is az iszapban lévő tápanyagokat, mint eddig.

Július elején megkezdődött a kombinált tisztítómű építése. Itt kap majd helyet a durva darabos szennyeződéseket eltávolító szennyvízrács, a légbefúvásos homokfogó és egy előtisztító létesítmény is. Ebben már különféle baktériumkultúrák kezdik lebontani a szennyező anyagokat. – Kialakítunk egy csatlakozási pontot a települési folyékony hulladék és egyéb zsíros szennyeződések számára is, ide ürítik majd rakományukat a szippantókocsik – tájékoztatott Molnár Rita. Az új beruházással bővül a kapacitás, 10–15 százalékkal több lakossági szennyvizet fogadhat a tisztítómű. A próbaüzem várhatóan még a téli, kora tavaszi időszakban megkezdődhet, így szélsőséges körülmények közt is kipróbálhatják a tisztítási technológiát. A cég illetékeseitől megtudtuk, a teljes beruházás a jövő év végéig tart, ám egyes elemei már télen működni fognak.
Kapuvári szennyvíztisztító: A teljes beruházás a jövő év végéig tart, ám egyes elemei már télen működni fognak.

Olvasóink írták

  • 1. kishektor 2012. augusztus 03. 16:03
    „..."orrfacsaró bűzt árasztottak az iszapot szállító teherautók...." ez bizony így igaz ! Ennek megváltoztatására be kell vezetni a teljesen zárt rendszerű szállítást , többekközt azért is mert ez a "termék " közegészségügyileg nagyon veszélyes súlyos fertőzések hordozója lehet , meg aztán nem fordulna elő a tavalyi eset amikor is a Margit hídnál pár köbméter iszap " kilottyant " s a bűz napokra beterítette a várost ! Az iszap nyitott teherautókon való szállítása a városon keresztűl az egyszerűen felháborító. Nem a katasztrófák megtörténte után kell kapkodva felelősőket keresni, hanem az orrunk előtt történő súlyos veszélyforrásokat meg kell szüntetni !
    Az iszap felhasználásával kapcsolatban is rendet kellene tenni, hisz ennek tartalma / antibiotikumok, hormonok stb. / rendkívül összetett veszélyeket rejt. Meg kellene tiltani, hogy olyan növényi kulturák trágyázására lehessen használni melyek közvetlenül kerülnek emberi fogyasztásra pl.búza, kukorica, repce, n apraforgó stb. mert itt nics ideje a mérgező anyagoknak lebomlani , itt az emberi szervezetbe történik a bomlási folyamat!
    Természetesen ezt az egyébként " tápanyagban " bővelkedő anyagot fel kell használni pl. erdőkben vagy olyan növényi kultúrákban ahol a növényt állatok elfogyasztják s a transzformáció során a mérgező hatás szinte a nullára csökken.
    Az iszap veszélyességével kapcsolatban vannak kutatások de az eredmények nagyon nehezen hozzáférhetőek., mindenesetre a rendelkezésre álló keveset legalább fel kellene használni.
    Jó építkezést kívánok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önerős beruházások Páliban

A helyi önkormányzat önerős fejlesztéseket hajt végre a településen. Felújították többek között a… Tovább olvasom