Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Személyesen tisztáznák a szélerőmű jövőjét

A szélerőműves befektetőket várja találkozóra a csornai képviselő-testület. A legutóbbi ülésükön ugyanis úgy vélték a képviselők, hogy vannak még kérdések, melyekre válaszokat várnak.
Egy osztrák érdekeltségű magyar cég hat szélerőművet szeretne Csorna területén felállítani (Kisalföld, 2011. október 12.). Turi György polgármester elmondta: eredetileg már szeptemberben megkötötték volna a szerződést a beruházóval, a tárgyalások azonban elhúzódtak. Nem jutottak közös nevezőre a felek például a közérdekű kötelezettségvállalás feltételeiben sem.
Az önkormányzat azt kérte, hogy a kft. huszonötmillió forintos vállalást tegyen valamely közérdekű célra. A befektető ettől elzárkózott több indokkal. – Amennyiben a beruházás megvalósulna, rövid időn belül hat-nyolc millió forintos iparűzési adót jelentene Csornának – fejtette ki a polgármester a testületi ülésen.
Háncs Károly arra kérdezett rá, melyik területek alkalmasak a befektető számára. Horváth Péter jegyző elmondta: a jelenlegi rendezési tervben tizenöt hektáros területet jelöltek ki szélerőművek telepítésére. Ezek a földek a már működő szélkerék közelében vannak. A beruházó most kérte, hogy a rendezési tervben jelöljenek ki újabb területeket. A módosítás költségeit vállalná a befektető. Egyelőre persze nem lehet tudni, konkrétan hol képzelik el a kivitelezést.
„Eredetileg már szeptemberben megkötötték volna a szerződést a beruházóval, a tárgyalások azonban elhúzódtak. Nem jutottak közös nevezőre a felek például a közérdekű kötelezettségvállalás feltételeiben sem.”
Turi György
Háncs Károly azt is firtatta, kizárólagos jogot kap-e a vállalkozás a szélerőművek telepítésére. A jegyző válaszában kijelentette: nem kizárt más társaság megjelenése sem, ha a műszaki feltételeket biztosítani tudja. Kiss Ottó hozzátette: bizottsági üléseken is beszéltek róla, hogy még mindig kevés információ áll a képviselők rendelkezésére. A befektető ugyanis sem testületi, sem bizottsági üléseken nem vesz részt. Kérdéseiket nem tudják neki feltenni. Turi György megjegyezte: többször kérték már, hogy személyesen is találkozzon a képviselő-testülettel, ami eddig nem valósult meg. Azt javasolta, hogy halasszák el a döntéseket és ismét hívják meg a cég képviselőjét, hogy tisztázhassák a kérdéseket. Indítványát a plénum elfogadta, így a decemberi ülésen várják az üzletembert.

Olvasóink írták

  • 6. Köszörűs 2011. december 12. 18:08
    „Áder, Becsey, Gyopáros!
    EcoSolifer?”
  • 5. Hamutipró 2011. december 11. 19:06
    „Hát ez Csorna! A tűzoltók jutalmát is elfújta innen a szél!!!!”
  • 4. sziszifusz 2011. december 10. 10:12
    „Széltolók-tán?”
  • 3. fan06 2011. december 09. 13:50
    „Ez annyira csornai, hogy már fáj.. Mindent elproblémáznak, túl-bonyolítanak, mikor a vállalkozó odébb áll, akkor szétteszik a kezüket, hogy nem miattunk,mi nem tehetünk semmiről...”
  • 2. Goldman 2011. december 09. 09:34
    „Nos. Milyen információ kell még a képviselő testületnek? Mennyit termelnek évente? Környezet kímélő-e?
    Nem veszélyezteti-e a vonuló madarakat? Nem szárítja-e ki a földeket?
    Röhej. Nyugat Dunántúlon a kistérségek közül egyedül a csornai kapott lemaradó státusz. Vajon miért is?
    Nem kellene inkább a fejükhöz kapni és vállalkozói szemlélettel nézve azon lenni, hogy valami lendületet kapjon ez a város?
    " befektető ugyanis sem testületi, sem bizottsági üléseken nem vesz részt"...nem csodálom. A helyébe én sem vennék részt.
    Ha tárgyalni akar akkor azt egy személlyel (max kettő) teszi és akkor amikor neki is jó.
    Különben odébb áll valamelyik faluba ahol szintén ugyanaz a szél fúj, de nem a képviselőtestületben.
    (na, hogy ezért mit kapok?!)”
  • 1. balassaz 2011. december 08. 14:44
    „De sok kérdésük van! Talán ,,parát" várnak karácsonyra? Mert különben nem lesz szélpark!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrségi tanácsok a Nyugdíjas Akadémián

A Csornai kistérség Nyugdíjas Akadémiáján szerdán egy mindennapi problémáról, az időseket érintő… Tovább olvasom