Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Százötven Pénzes együtt

Az egyedi Pénzes család első találkozóját tartotta a hét végén a rábaközi kistelepülésen.

A családtagok elmondása szerint, bár csak az első unokatestvérig írták össze a rokonságot, így is mintegy százötvenen gyűltek össze az egyedi sportpályán. Volt, aki most látta először rokonait.

– Az ország tizenhárom településéről verbuváltuk össze a rokonságot, többségüket Egyedről és környékéről, ám voltak, akik a Balaton mellől és Dunaújvárosból is érkeztek – mondta Pozsgainé Pénzes Gabriella, az egyedi Pénzes család hétvégi találkozójának egyik szervezője. A rábaközi kistelepülésen mintegy százötven fős rokonság gyűlt össze, pedig ahogy a szervezők említették: csak az első unokatestvérig írták össze a famíliát.

A föld szeretetét két fiú és a lányok egy része is megörökölte, ám a család történetébe egy balatoni hajózó gyermek is beletartozik. 
A többségében a mai napig Egyeden élő Pénzes család ősének az 1886-ban született Pénzes Mihályt tartja a családi kalendárium, aki a szintén helybéli Molnár Ágnest vette feleségül. A házaspár az akkori idők szoká-
saihoz híven kilenc gyermeket vállalt, akikből – egyikük halála után – nyolcat neveltek fel. A négy fiúból és négy lányból napjainkban két leánygyermek és két fiú mesélhet a családi történet kezdeteiről. Lapunknak a hetvenéves Pénzes Imre beszélt a régi időkről. Mint mondta: napjait a ház körüli munkák vagy a fiatalabb családtagoknak szóló mesélés tölti ki. – Ez utóbbiból sok akad, hiszen édesanyám ’84-es halálakor már huszonhárom unoka és harmincnégy dédunoka hallgathatta az elbeszéléseimet – mondta a korára idős, ám a mai napig fiatalosan gondolkodó bácsi. A kezdetekről szólva elmesélte: szülei jobbára a földből éltek, édesanyja a nyolc gyerek nevelése mellett is besegített apjuknak, aki azonban tizenkét évig volt Egyed bírája. – Anyánkra a mai napig büszkék lehetünk, hiszen bennünket minden külső segítség nélkül nevelt fel – tette hozzá Imre bácsi. 

– A mai nappal a Balaton mellől érkező családtagok azonban mégsem ez utóbbinak, hanem legidősebb testvéremnek „köszönhető" – mesélte Pénzes Imre. Lajos nevű bátyja a háborús fogságból hazafelé tartva a Balaton környékén aknára lépett. Az eszméletlen férfit egy szemrevaló leány találta meg, majd a gyógyításból szerelem lett, és a legidősebb Pénzes fiú a leány mellett beleszeretett a balatoni tájba is.

A találkozót szervező Pozsgainé elmondta: bár a família jó része Egyeden és a környékbeli településeken él, voltak olyanok, akik először találkoztak a család más tagjaival. A találkozót első alkalommal rendezték meg, ám azt hozzátette: szándékaik szerint nem ez volt az utolsó összejövetel. Ahogy az egyik családtag megjegyezte: a beszélgetés és a sportolás mellett szerét ejtik egy kis táncos mulatságnak is. Az egyedi Pénzes família tagjai az éjszakába nyúlóan, a fehér asztal mellett ismerkedtek egymással és beszélték meg a több mint százhúsz éves család történetét.

Turbók Attila

Olvasóink írták

  • 2. Bejjja 2008. augusztus 08. 15:13
    „Még egy dolog: Pénzes Piroska 1908-ban született Körmösdön, hatan voltak testvérek”
  • 1. Bejjja 2008. augusztus 08. 12:56
    „Üdv,

    Az én nagymamám neve is Pénzes, Pénzes Piroska. Lehet hogy semmi köze nincs ehhez a családhoz, de nem tudom. Gál Imréhez ment feleségül, a hajdú-bihar megyei Zsákán élt, 12 gyerek édesanyja volt. Sajnos már Pénzes Piroska, és Gál Imre is meghalt, de a 12-ből 10-et felneveltek.

    Szóval ha valaki ismerte őket, jelezhetné felém. Nagyon örülnék neki”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyedről a művészetek városába érkezett

Olaszországban tanul festészetet az egyedi származású Bella Dóra. Minden vágya teljesült ezzel, de előbb férjhez „kellett mennie”, hogy az Örök Városba kerülhessen. Neveli gyermekét és tíz képével készül egy bolognai kiállításra.
Tovább olvasom