Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Százéves lett a legidősebb kapuvári

Kapuvár - Századik születésnapját ünnepelte hétfőn özvegy Varga-Berta Györgyné Erzsi néni. Kapuvár legidősebb lakója szerint a legfontosabb az életben a becsületes munka. A matróna jó egészségnek örvend és nem szeret unatkozni.

Hámori György polgármester és Borsodi Tamás címzetes főjegyző köszöntötte hétfőn Kapuvár legidősebb lakóját. Varga-Berta Györgyné Erzsi néni 1909. szeptember 7-én született Kapuváron. Az idős néni elmondta: véleménye szerint a hosszú élet titka az életen át tartó becsületes munka.

E munkából elég hamar kivette részét, hiszen nyolcévesen elvesztette édesanyját, így négy testvérével együtt édesapjával maradtak a családi házban. Ahogy apjuk mondta nekik: ˝tetszik vagy sem, de mi maradtunk egymásnak˝. A nyolcéves kislány innentől mindennap főzött családjára. Ahogy elmondta, eleinte átjárt a szomszédasszonyhoz, ellesni a főzés és a konyhai munkák titkait.

Varga-Berta Györgyné ma sem szereti a semmittevést.
Varga-Berta Györgyné ma sem szereti a semmittevést.

– Elsőre azt tanultam meg, hogy a hét milyen napjain milyen ételeket illik főzni, ám ezt is egy hét alatt eltanultam – mesélt fiatalkoráról Erzsi néni.

Az asztalt még alig érte fel, amikor sámliról már gyúrta a tésztát. Családi házukból a részt édesanyjuk halála után a testvéreknek ki kellett fizetniük, ezért a gyermekek korán megkezdték a kemény munkát, már reggel négy előtt tehenet fejtek, hogy az eladott tejből gyűjtsék a pénzt.

Erzsi néni 1935-ben ment férjhez. A második világháborúban a férjét az orosz frontra vitték. A Don-kanyarban megsérült, alig tudott hazaevickélni. Soproni gyógyulása után tudta meg, hogy 260 fős századukból egy szombathelyi férfival ketten élték túl a doni veszedelmet. Erzsi néni férje egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig a mezőgazdaságban dolgozott, akárcsak a tegnap százéves néni, aki szerint a becsületes munka tartja benne a lelket. A mai napig nem szereti a semmittevést, még mindennap varr, ha a cérnát már nem is tudja maga befűzni. „Régebben voltam egyszer kórházban – mesélte a napjainkig jó egészségben élő néni –, ott szoktam hozzá a mindennapos esti imához, de azt el kell mondanom, mostanában néha elalszom imádkozás közben." Hozzátette: fontosnak tartja az imádkozást. ˝Az ember e világi hívságaiból úgysem tud magával vinni semmit.˝

Erzsi néninek időskorára a helyi hagyományőrzésben is szerep jut: többen és többször látogatják, hogy meséljen a régi, letűnt időkről.

Olvasóink írták

  • 7. fiatal 2009. szeptember 11. 23:32
    „elnézést,hogy elfelejtettem, de tényleg teljes gratulációm a Néninek és jó egészséget neki!
    Te rick!ez rittersport nem egy nyugodt gyerek a moderálásból következtetve...”
  • 6. rittersport 2009. szeptember 11. 09:41
    „moderálva sértő”
  • 5. rick 2009. szeptember 10. 22:44
    „Sajtóhibázni matek ügyben általában tényleg mulatságos, ellenben ezen cégszinten, ráérősen, munkaidőben röhögni mindig luxus. Aztán ezt még büszkén bekommentelni... A hideg kiráz.

    Szóval Néninek gratula, nekünk ennyi valószínűleg nem adatik meg.”
  • 4. 13.István 2009. szeptember 10. 11:16
    „Rábaköziként őt is szívből köszöntöm további szép ,nyugalmas életet kívánok
    a dolgos hétköznapok után . A cikket olvasva kisleányként, nagyon korán a
    család Édesanyját a munkában pótolnia kellett.”
  • 3. rittersport 2009. szeptember 08. 17:24
    „haha...nemrég ki lett javitva a cikk kedves matekos fiatal.....ezt röhögte az egész cég...későn kapcsolódtál az éterbe.....máskor figyelj,és ugy okoskodj!”
  • 2. fiatal 2009. szeptember 08. 16:09
    „1909.09.07. a születésnap...az pont tegnap volt 100 éve...Matematika rittersport...Tudod ez egy fura tudományág...:)))”
  • 1. rittersport 2009. szeptember 08. 12:59
    „Hogyan lehetett 100 éves tegnap a néni,ha1907 -ben született? kedves újságíró úr? vagy ez a cikk már két éves,csak most jött elő a fiókból?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz kút a temetőben

Farád - A kút kérdése néhány nap múlva megoldódik, tart a felújítása. Tovább olvasom