Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Százból hárman drogokhoz nyúlnak

A kábítószerek terjedésének gátat szabhat a kisvárosi létforma, az iskolák megelőzőmunkája, odafigyelése és a szakemberek felkészültsége. Tavaly huszonnégyen, idén eddig nyolcan kerültek drogügyben kapcsolatba a rendőrséggel Kapuváron.
Pintér Anna
Tavaly decemberben nagy visszhangot váltott ki Kapuváron az ipari iskolások drogügye. A város fertőzöttségét és a megelőzés mikéntjét vázolta érdeklődésünkre a családsegítő intézet vezetője, és két helyi középiskola igazgatója.

Nem a könnyű drogokra

Pintér Anna, a családsegítő intézet igazgatója kiemelte: a Nemzeti Drogstratégia céljainak megfelelően elsők között vállalkoztak a probléma kezelésére. Komplexen vizsgálják a veszélyeztetettséget, hiszen a drog mellett az alkohol, a dohányzás, valamint a családi problémák figyelése is munkájuk része. Ám a kábítószer-érintettség a legaktuálisabb, hiszen a szer a cigarettával és az alkohollal szemben jóval rövidebb idő alatt fejti ki hatását, használatakor a függőség is gyorsabban alakul ki. Emellett súlyos anyagi terhei is vannak.

Kortársképzés

A kapuvári középiskolások körében végett drogfelmérés eredménye 3,4 százalékos érintettséget mutatott korábban. A családsegítő tájékoztatta az iskolákat is az adatokról és a tanodák még időben megkezdték a felkészítő és tájékoztató előadások szervezését. A drogkortársképzésükre a legbüszkébbek: ezt tartják a leghatékonyabb módszernek a 13–18 évesek körében a szerhasználat megelőzésére.

– A visszajelzésekből ítélve, biztosak vagyunk munkánk sikerében – mondta Pintér Anna. – A képzésben két éve végzett az első csoport, az anyagiakat először alapítványi pénzből, napjainkban már az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásából teremtjük elő. A szakember hangsúlyozta: nem támogatják a könnyű drogok legalizálását.

A szülők sokat tehetnek

A Felsőbüki-gimnázium igazgatója, Bernád Csaba a családot tartja a megelőzés leghatékonyabb színterének, bár az iskola felelősségét is hangsúlyozta. Ezért a tanárok titoktartási kötelezettségével sem ért egyet. Tudomása szerint iskolájukban még nem fordultak elő drogproblémák. Megelőzendő ezek kialakulását, a diákokat a tanítási idő alatt ellenőrzik, viszont ezen kívüli elfoglaltságaikra nincsen rálátásuk. Tájékoztatókat tartanak a témáról, van ifjúságvédelmi felelősük, valamint a szakhatóságoktól is kérnek előadókat. A múlt tanév végén, a drogmegelőzés szándékával megrendezett ismeretterjesztő versenyen szépen helytálltak a gimnázium tanulói.

Bernád Csaba érdekességként jegyezte meg, mivel a felesége orvos, maga is kapott kiképzést a drogos tünetek felismerésére, és napjainkban ezt a tudását az iskolában kamatoztatja.

A büntetés is elrettentő

Szavai szerint kollégájáénál sokkal több problémája van a szerekkel és használóikkal Fábián Imrének, az ipari iskola igazgatójának. Ezzel együtt a direktor szerint legfeljebb kétszázaléknyi az esetleges fogyasztók aránya. Ezek között azonban már tizenöt éves tanulók is vannak. Fábián Imre hangsúlyozta: a megelőzést segítő ismeretterjesztő előadásokon kívül a rajtakapott tanulók büntetése elrettentő erővel hathat a diákokra. Az iskolában szerdánként a családsegítő intézet tart fogadónapot, valamint nagy jelentőséget tulajdonít ugyanezen intézet drogkortársképzésének.

Az információk átadása azonban nem csak a diákoknak fontos, ezért februárban külön szülői értekezletet is tartanak a témában. Különösen azért, mert a decemberben kipattant ügyek kapcsán talán a szülők lepődtek meg a legjobban. E tekintetben Fábián Imre sem ért egyet a tanári titoktartással, véleménye szerint csak a szülőkkel együttműködve előzhető m eg a baj.

Ügyek, számok, adatok

A Kapuvári Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az elmúlt évben összesen huszonnégy személy ellen intézkedtek drogügyben a rendőrök. Közülük kettővel szemben felmerült a kábítószer-terjesztés alapos gyanúja is. A huszonnégy vizsgálat alanyai közül hárman tizennégy év alattiak, tizennégyen tizennégy és tizennyolc év közöttiek, heten pedig felnőttkorúak voltak. Idén eddig hat fiatalkorú fiú és egy lány, valamint egy felnőtt férfi került kapcsolatba drogügyben a rendőrséggel. Visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetése miatt egy eljárást indítottak. Az ügyben a toxikológiai szakértői vizsgálat jelenleg is tart. Három személlyel szemben a terjesztés elkövetésének alapos gyanúja is felmerült.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ragaszkodnak az iskolához

Szilsárkányban a végsőkig kitartanak az iskola mellett és mindent megtesznek az intézmény… Tovább olvasom