Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Számítógépeket kaptak a kapuvári képviselők

Kapuvár - A kapuvári képviselő testület számos fontos témában hozott döntést.

Takarékossági intézkedések keretében januártól minden kapuvári képviselő előtt egy hordozható számítógép képernyője világít.

Hámori György polgármester portálunknak elmondta, a laptopok vásárlásával és ezáltal a nyomtatási és másolási költségek csökkenésével megtakarításokat várnak a következő években.

A hétfői ülésen tárgyalták a helyi amatőr művészeti csoportok (összesen 2,5 milliós) és civil szervezetek (1,5 milliós) városi támogatását
Egy másik napirendben elhangzott, a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően tavaly sem volt szükség folyószámla hitelre az elmúlt évi költségvetés kisegítéséhez. A távfűtést végző Kapuvári Hőszolgáltató Kft. a távhő árának emelését kérte a testülettől, így február elejétől többek között a lakossági melegvíz 650 forintra, a hődíj pedig 3200 forintra emelkedik. Részletes táblázat >>

A képviselők határoztak több önkormányzati lakás tulajdonjogának átadásáról. Az ingatlanok felújítását és üzemeltetését a helyi kórház veszi át. Dr. Benedek Zoltán főigazgató szerint a lakásokba már a közeljövőben beköltözhetnek a kórház ide érkező új orvosai. Szintén kórházzal kapcsolatban a képviselők határoztak egy új autó beszerzéséről is az egészségügyi intézmény számára.

Az önkormányzat pályázatot ad be gyalogos átkelők létesítésére a posta és a gartai templom mellé. Közbeszerzések kiírásáról is döntöttek e képviselők, az ipari parkban létesítendő inkubátorház kivitelezési munkálataira és inteligens táblák beszerzésére.

Olvasóink írták

  • 5. Wasd 2011. február 04. 19:38
    „füstbement!

    Kösz, de én inkább maradok tisztességes ember. Nem állok be ilyen rablóbandába. Tudod, a becsület mindennél többet ér. ;)”
  • 4. füstbement 2011. február 04. 15:45
    „Wasd!

    Teljes mértékben jogodban áll képviselői munkát vállalni, persze ha megválasztanak a polgárok és abban az esetben lesz számítógéped, amit nyilván Te be tudsz kapcsolni.Igaz ahhoz oda kell jutni,hogy bekerülj képviselőnek, azaz közszerepet vállalj.Tehát 2014-ben verekedhetsz a laptopért.Amúgy gondolom én a koruknál fogva érthető módon számítógéppel kevesebbet találkozott képviselőket megtanítja majd valaki használni, legalábbis a logika ezt diktálja, mert nem étkezőasztalnak kapták az biztos.”
  • 3. Wasd 2011. február 04. 15:35
    „Kellett ez nekik. Úgy is szegény mind, legalábbis a vagyonnyilatkozatuk szerint. Szerintem sok közülük még bekapcsolni sem tudja, nem hogy használni. Jegyzeteljenek az üléseken, ne csak bólogassanak. A toll meg a papír olcsóbb. Aki pedig azt sem tudja kifizetni, az ne menjen képviselőnek. Nem kötelező.”
  • 2. füstbement 2011. február 04. 08:12
    „mi az, hogy "agyereknek" és az "otthol"?egy mondaton belül...erre szokták mondani, hogy minimum nyári pótvizsgagyanús...”
  • 1. janika 2011. február 03. 17:21
    „Szegények, a tiszteletdíjukból nem futja? Vagy majd jó lesz agyereknek otthol játszani rajta?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új csoport a családi napköziben

A napokban adták át a beledi Egyesített Szociális Központ új szárnyát. A pályázatból megvalósult… Tovább olvasom