Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Szakértő tolvajok a csornai oszlopokon

Szakértő kezek szereltek le hétfőre virradóra egy transzformátorállomást Csornán. Az áramszolgáltatónak közel hárommillió forintos kárt okoztak, de zsákmányukat nem tudták elvinni.

Csornán hétfő hajnalra egy közel hárommillió forint értékű trafót szereltek le ismeretlen tettesek az ipari parkban. Elvinni azonban már nem tudták a zsákmányt. A Kisalföld megtudta: nem ritkák a hasonló bűncselekmények. Megyénkben leginkább Győr környékén okoznak több millió forintos károkat a tolvajok.

Most azonban Csornán, a Bartók Béla út mentén, az ipari területnek kijelölt ingatlanon garázdálkodtak. Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. munkatársa érdeklődésünkre elmondta: a hátrahagyott nyomokból az látszik, hogy szakértő kezek ténykednek az oszlopokon. A csornai ipari parkban sem ez volt az első eset.

– Sajnos, elterjedt módszerről beszélhetünk – fogalmazott a szakember.

Vági Sándor, a csornai önkormányzat városgazdája és munkatársai vették észre a rongálást.
Vági Sándor, a csornai önkormányzat városgazdája és munkatársai vették észre a rongálást.

– Nem barbár módon vagdalják le a vezetékeket és csavarokat, hanem szabályosan szétszerelik a berendezéseket. Gyakorlatilag erre specializálódtak. Csornán az oszlopról ezután lelökték a transzformátort és megpróbálták elvontatni a belső részét, a réztekercseket. Ez a fajta bűncselekmény eddig leginkább Győr környékén volt jellemző, illetve az autópálya mentén. Előfordult, hogy ugyanazt az állomást egymás után háromszor is szétszedték.


A tolvajokat valószínűleg megzavarták, hiszen a lopott holmit hátrahagyva hagyták el a helyszínt. Egyházi Nikoletta hozzátette: a lopások száma folyamatosan emelkedik. A transzformátorok megrongálásával a tolvajok körülbelül tízszer akkor kárt okoznak, mint amennyiért az alkatrészeket értékesíteni tudják.

– Egy transzformátor cseréje a teljesítményétől függően mintegy kétmillió forintba kerül. A vezetéklopásból adódó kár helyreállítása elérheti a hat-nyolcmillió forintot is. A lopásokat megelőzendő elektronikus őrzőberendezéseket használunk és együttműködünk a rendőrséggel.


Információink szerint a csornai transzformátorban összesen mintegy 400 kilogrammnyi vörösréz található. A bűnözők ezt a mennyiséget értékesítve körülbelül ötszázezer forintos bevétellel számolhattak.

Egyházi Nikoletta megjegyezte: a lopások a fogyasztók számára is kellemetlenséggel járhatnak, az okozott ellátási zavarok miatt. Ráadásul a készülékek érintése, eltávolítása akár életveszélyes is lehet.

Olvasóink írták

  • 9. Hamutipró 2010. október 28. 21:20
    „Ipari park Csornán?! Ez valami vicc???”
  • 8. zsebpiszok 2010. október 28. 16:20
    „Hogy rázzott volna velük kezet az ipari áram!:))”
  • 7. nasi12 2010. október 26. 22:19
    „A rendőrségnek nem a gyűjtőktől kapott baksist kellene számolgatni, hanem létrehozni egy pár fős akciócsoportot, és az általuk bekaszlizott gyűjtögetőket kellen számolgatni.”
  • 6. Muaddib 2010. október 26. 12:47
    „A japánok terveztek egy nyomozó-robotot, ami elkapja a tolvajokat. Be is vetették három országban.

    - Japánban öt perc alatt elfogtak 100 tolvajt.

    - Az Egyesült Államokban öt perc alatt elfogtak 200 tolvajt.

    - Magyarországon öt perc alatt ellopták a robotot.”
  • 5. Slowflash 2010. október 26. 11:01
    „Emberi fajhoz tartoznak ők, csak más fajta emberek. Mint ahogyan az állatvilágban is megfigyelhető, hogy egyazon fajon belül vannak hasznos és haszontalanabb egyedek. Vagy másként fogalmazva vannak egyedek, amelyek "másban" jeleskednek. Értsd: Magyar Vizsla = szorgos vadász. Pit Bull = gyilkos, harci kutya. Persze biztos előfordult már, hogy a Vizsla megharapott valakit vagy, hogy volt olyan Pit Bull amit kenyérre lehetett kenni, de hát itt is ugye vannak arányok. Hány esetben egy Vizsla, és hány esetben egy Pit Bull.
    Szóval szerintem a fajgyűlölő az képzavar, mert sosem faj gyűlölet van, hanem maximum fajta gyűlölet. Hiszen egy fajhoz tartoznak azok az egyedek amik egymás közt tényleges szaporodásra (lennének) képesek. Ha jól emlékszem biológia óráról.”
  • 4. Bodom 2010. október 26. 09:40
    „Ejj, föjj büdös rásszistákok vágytok mind.”
  • 3. 1120 2010. október 26. 00:38
    „Ennek csak akkor lesz (lenne) vége, ha kézlevágással büntetnék az ilyesmit. Mivel erre az esély nulla, ezért továbbra is együtt kell élnünk azon embertársainkkal, akik csak a szó biológiai értelmében tartoznak az emberi fajhoz... :(”
  • 2. Mankapunka 2010. október 25. 23:43
    „Szép munka az ifjú villanyszerelőktől!!!! PLC-t mikor fognak lopni???”
  • 1. reszegenisjozan 2010. október 25. 23:04
    „Az EU nem ad valami támogatást cigányok szakképzésére, hogy még gyorsabban tudják szakszerűen leszerelni az ilyen transzformátorokat????

    Mondjuk úgy fejenként 500 ezer forintból már megoldható a képzésük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tetőszigetelésre kétmillió forint, kötbérből

Nem várt, kétmillió forintos többletkiadása lett a csornai művelődési központ felújításának. Tovább olvasom