Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Szabadidőpark a dédelgetett álom

Vásárosfalu önkormányzata pályázati támogatásokból fejleszti a települést. Költségvetésüket az év első hónapjaiban ily módon megháromszorozták.
Tervekkel: Molnár Sándor és Szalai Sándor is bízik a falu fejlődésében.
Vásárosfalu vezetői – ahogy eddig minden évben – idén is pályázataik sikerében bíznak. Szükségük is van a kiegészítésre, hiszen mindössze tízmillió forintból gazdálkodik a falu, a tervek megvalósítása viszont ehhez képest lényegesen többe kerül. Molnár Sándor polgármester azért bízik benne: lesz pénz a kábeltévére, a temető rendbetételére, a külterületi utak felújítására és a régen dédelgetett álomra, a szabadidőpark kialakítására.

Kábeltévé a cél

– Ebben az évben körülbelül tízmillió forint áll az önkormányzat rendelkezésére, aminek jó része elmegy a működésre – számolgatott Molnár Sándor. – Büszkén mondhatom, hogy a különböző pályázatokkal ezt az összeget eddig harmincnégyre egészítettük ki, így fedezni tudjuk az elképzelések költségeit.

Vásárosfalu az edvei önkormányzattal karöltve azon fáradozik, hogy kiépüljön a községben a kábel-tv-hálózat. Ez a beruházás azonban meghaladja anyagi erejüket, hiszen a lélekszám kicsi, így a rákötések száma sem elegendő. Korábban nyújtottak be pályázatot, ám sikertelenül. Némi reményt jelent, hogy két vállalkozóval is megegyeztek: valamilyen formában megoldják a kérdést és lesz kábel-tv a két településen. Nem adják fel faluszépítési terveiket sem.

Erre a célra a közelmúltban 320 ezer forintot nyertek, amiből parkosítanak és őshonos fákat telepítenek a közterületekre. Hulladékgazdálkodásra egymillió forintot kaptak még tavaly, de ezt a pénzt is idén költik el és megszüntetik az illegális szemétlerakókat. Miután ezzel végeznek, következhet a régi álom megvalósítása: a szabadidőpark kialakítása. Az elképzeléseket már a helyszínen mondja el Molnár Sándor, a falu szélén, az úgynevezett Gödör mellett.

„ Valamit kezdeni a Gödörrel"

– Annak idején ez terület a Keszeg-ér víztárolója volt, de amikor elvezették a patakot, teljesen kiszáradt – magyarázza a polgármester. – A helybeliek szemétgödörnek használták, de néhány évvel ezelőtt kitakarítottuk és arra gondoltunk, hogy egy idegenforgalmi központot hozunk létre a területen. Szeretnénk újra vizet vezetni bele, egy tavat kialakítani, a körülötte fekvő, mintegy háromhektáros önkormányzati föld pedig kiváló lenne akár kempingnek is. Ez persze még távlati terv, de minden lehetőséget megragadunk, hogy valóra váljon.

Miközben beszélgetünk, Szalai Sándor érkezik mellénk, aki helyeslően bólogat a polgármester szavait hallva.
– Valamit tényleg lehetne kezdeni a Gödörrel, én itt lakom a szomszédban és jobban örülnék, ha az ablakaim egy kis tóra néznének – mondja Sanyi bácsi, aki a határba indult, hogy szemlét tartson a birtok fölött. – Régebben állatokkal, gazdálkodással is foglalkoztam, de már csak a saját örömömre, meg a család ellátása miatt tevékenykedem.

Közben Molnár Sándor arról beszél, hogy külterületi útrendezésre is nyertek pénzt, amiből egy nyolcszáz méteres szakaszt tudnak rendbe tenni. Mintha csak összebeszéltek volna: Beled és Edve is hasonló támogatásból épített ki mezei utat, így a három település már ily módon is összeköttetésben áll, amitől a kerékpáros-turizmus fellendülését várják. A polgármester szóba hozza: az ország gazdaságának alakulása a vásárosfaluiak életét is meghatározza.

– Annak idején mindenkinek volt biztos munkája, de mellette a háztájiban tudott egy kicsi pluszt összehozni, uborkáztak, disznóval foglalkoztak, bikát hizlaltak. Munkanélküli ugyan alig akad a faluban, de az otthoni gazdálkodást nagyon sokan abbahagyták, ami bizony meglátszik az itt élők pénztárcáján is – vázolja Molnár Sándor, de hozzáteszi: azért a reményt nem vesztették el, s miközben a jövőbe néznek, a múltat, a hagyományokat is ápolják.

Szeptemberben például az iskola alapításának százharmincadik évfordulóját ünneplik. Erre az alkalomra emléktábla is készül, amelyre a Vásárosfaluban dolgozó pedagógusok neve kerül. Az iskola ugyan megszűnt – az épület ma az evangélikusoknak ad helyet –, de az előtte álló kettős harangláb jelzi máig is a delet Vásárosfaluban.

A fenyőfa és a gyökerek

És még egy példa a falura jellemző élni akarásra: karácsonykor a faluház előtt kivágott, tehát gyökértelen fenyőfát ástak el. Hónapok teltek el, de a növény azóta is zöldell. Úgy látszik, Vásárosfaluban az is gyökeret eresztett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csorna gazdasági ünnepe

A csornai önkormányzat és a megyei kereskedelmi és iparkamara idén hatodik alkalommal rendezi meg… Tovább olvasom