Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Sürgősségi betegfogadó helyet alakítottak ki

A sürgősségi befogadót már kialakították, a légzésrehabilitációs osztályt szeretnék létrehozni a csornai Margit Kórházban. Utóbbi a jövője szempontjából is nagyon fontos lenne.

A csornai Margit Kórházban önerős átalakítással megkezdte működését a sürgősségi betegfogadó hely. Ez az első lépcsőfok a sürgősségi osztály létrehozásához. Az intézmény egy pályázatban is részt vesz, mellyel huszoneggyel bővülhet az ágyszám. A légzésrehabilitációs osztályt indítanák el.

Dr. Winiczai Zoltán igazgató főorvos a Kisalföldnek elmondta: az A épület harmadik emeletén működik a sürgősségi fogadóhely. A betegek fogadását nagyobb térben, zsúfoltság nélkül tudják megoldani. Két beteg fektetésére és megfigyelésére alkalmas termet is nyitottak. A műszeres felszereltség megfelelő.

A sürgősségi fogadóhelyen Némethné Kovacsics Mónika találkozik először a betegekkel.
A sürgősségi fogadóhelyen Némethné Kovacsics Mónika találkozik először a betegekkel.


– Ez persze még nem jelent sürgősségi osztályt, de szokásos sürgősségi befogadónál azért több – tájékoztatott dr. Winiczai Zoltán. – Ha a helyzet azonban megkívánja, további fejlesztések árán egy magasabb kategóriájú ellátóhelyet is ki tudunk alakítani. A kórház ezzel az intézkedéssel gyakorlatilag egykapus lett. Azokkal a betegekkel, akik nem szülészeti vagy nőgyógyászati panasszal érkeznek hozzánk, illetve nem baleset áldozatai, itt találkozunk először. Napközben egy nővér fogadja a betegeket, aki értékeli állapotukat, elvégzi az elsődleges vizsgálatokat. Ezek ismeretében értesíti a megfelelő orvost. Ügyeleti időben a mindenkori belgyógyászati és aneszteziológiai ügyeletes jár el.
Az igazgató főorvos hozzátette: a megyében két jelentős sürgősségi osztály működik. Mindkettő távol van Csornától, hosszú várakozási idővel. Sokszor feleslegesen terhelik, helyben is megoldható esetekkel e két osztályt. A csornai sürgősségi betegfogadó hellyel a lakosság ellátása helyhez kötöttebb.

Dr. Winiczai Zoltán
Dr. Winiczai Zoltán


Változást hozhat a Margit Kórház életében, ha sikeresen szerepelnek a nyugat-dunántúli rehabilitációs pályázaton. Ennek keretén belül többletkapacitás befogadására nyújtották be igényüket. A légzésrehabilitációt szeretnék elindítani Csornán. Huszonegy ággyal hoznák létre az osztályt. A B épület átépítésére lenne szükség, amihez 250 millió forintot nyerhet az intézmény. Az egykor jól működő tüdőosztályt „élesztenék fel".

– Az egykori tüdőosztály betegeit jelenleg a krónikus osztályon kezeljük, vissza-visszatérően. Ha rehabilitációs kezeléssel egészítjük ki a kezelést, akkor a két kórházi tartózkodás közti időt toljuk ki. Javul a betegek erőnléti állapota, fizikai képessége, oxigénigényük csökken, ezáltal a munkaképességük is javul. A műszerállomány már most szinte teljes, némi kiegészítésre lesz csak szükség – fejtette ki a főorvos. Megjegyezte: a kórház hosszú távú jövője szempontjából is jelentős előrelépés lenne a légzésrehabilitációs tevékenység. Egyrészt többletbevételt jelentene, akár 4–4,5 millió forintot, másrészt a dolgozói létszámot is bővíteni lehetne.

Olvasóink írták

  • 5. kukszi 2011. július 28. 08:47
    „Ha a tervezett szerkezetátalakítást végig viszik, abban biztos vagyok, hogy javulnak a kórház gazdasági mutatói.

    ÁNTSZ hozzá járulása igen, mert abból lehetetlen korábbi átszervezésből/amit ők engedélyeztek/ ez az egy kiút van.
    Korábbi átszervezés egyik felelőse az ÁNTSZ,mivel az engedélyeket kiadta.
    A nagy tudású Csornai tisztiorvosnak meg kellett volna akadályozni a káosz kialakulását!!!,de egyszerűbb számára
    háttérből figyelni az eseményeket.”
  • 4. merzsebet 2011. július 27. 21:32
    „Kukszi már nagyon kevés akadály van csak ,az a maradék sebészeti mátrix az már bagatell.
    És te mint gazdasági szakember akinek bizonyos rálátása van a dolgokra örülhetsz ettől jobbak lesznek a mutatók.Igaz az alul finanszírozottság nem változik.Mint az államtitkár úr mondta volt ...nincs pénz.
    És azután lehet kedvük szerint tologatni az ágyakat amin nincs finanszírozás.Mert sem OEP szerződés,sem ANTSZ áldás.Vagy igen?”
  • 3. kukszi 2011. július 26. 08:42
    „Csipke , ha az általad említett orvosi hiba megtörtént, azt őszintén sajnálom. Tudni kell, aki dolgozik az hibázik is, viszont cél a hibák minimalizálása.
    A" hosszú nyelv " témájával kapcsolatban megjegyzem, hogy szerencsére a csornai kórházban betegként soha nem fordultam meg, továbbá ott nem is dolgoztam. Tehát ebből adódóan nem érdekem az általad leírt nyalás.
    Viszont felkészültségemből adódóan rálátásom van bizonyos ( közgazdasági) dolgokra, a kórházban zajló folyamatokra. Kommentjeimet jobbító szándékkal írom, pontosan azért, mert legalább számomra nem közömbös Csorna városban történtek ügye.”
  • 2. Csipke 2011. július 25. 22:18
    „Már csak egy hosszú nyelv hiányzik az 1. hozzászólás végéről....s már csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a fent említett helye(ke)n nem vettek észre egy nagy kiterjedésű tüdő-, és mellhártyagyulladást. Így valóban "gyors lépéseket tettek az előbbre lépés irányába és elhárítottak minden akadályt, ami a munkát akadályozta..."és ha már valaki ilyen sokat kommentel, annak nem ártana némi retorika óra, hogy hozzászólása választékosabb legyen és ne hemzsegjen a szóismétlésektől :D”
  • 1. kukszi 2011. július 25. 14:06
    „Nagyon helyes igazgató úr, hogy ilyen gyorsan lépéseket tett az előbbre lépés irányában.
    Az idő igazolni fogja, hogy ezek a lépések a kórház hosszú távú működését szolgálják.
    Remélem elhárult minden akadály, amely a munkáját akadályozta.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkolási gyöngyszem: Renault foglalt el két helyet Kapuváron - fotó

Úgy tűnik, egy hely nem volt elég a kapuvári polgármesteri hivatalnál. Tovább olvasom