Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Súlyos sérüléseket okozhat a vad

Az úttestre kirontó vadak gyakran okoznak súlyos sérülésekkel járó közlekedési baleseteket, az ütközést csak körültekintéssel lehet megakadályozni. Az őzek, szarvasok, vaddisznók leginkább az éjszakai órákban jelennek meg.
illusztráció
Az elmúlt napokban több olyan közlekedési baleset is történt a Csornai Rendőrkapitányság területén, amelyekben vadon élő állatokat ütöttek el. A korábbi évek tapasztalata szerint a szeptemberi szarvasbőgés idején a hasonló esetek szinte naponta fordulnak elő. De nem csak a szarvasokra kell figyelni, mivel az őzek és a vaddisznók is okozhatnak súlyos sérüléseket. Széles László őrnagy szerint legkritikusabb a 85-ös főúton a bágyogszováti elágazás és a kónyi fénysorompó közötti szakasz.

– Ezen a területen egyébként a vadveszélyt figyelemfelhívó tábla is előre jelzi – mondta a Csornai Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője. – Ezek a balesetek általában az éjféltől hajnali négy óráig tartó időszakban történnek, a vadak mozgására pedig jellemző, hogy általában ugyanazon a csapáson haladnak és többségében csapatostul. Tudni kell, hogy számukra nincs akadály, tehát az árok vagy a vasúti sín sem gátolja meg őket a mozgásban és körülnézés, tájékozódás nélkül rontanak ki az úttestre. Különösen jellemző ez a szeptemberi szarvasbőgés idején, amikor nagyságrendekkel nő a vadbalesetek száma.
Széles László beszélt arról is, hogy az autóvezetők sem elég figyelmesek, pedig óvatos közlekedéssel számos alkalommal elkerülhető lett volna a baleset.

– A késő éjszakai és hajnali órákban az autósok figyelme megoszlik, gyér a forgalom, ezért gyakran a megengedettnél nagyobb sebességgel haladnak, így nem veszik észre, ha a vadak felbukkannak. Az ütközéskor pedig már csak a szerencsén múlik, hogy milyen sérülést szenvednek a járműben utazók. Volt már olyan esetünk, amikor az elütött őz teste az első szélvédőüveget betörte, a bak agancsa pedig az egyik utas száját szakította fel. Az ilyen ütközéseket megelőzni csak fokozott odafigyeléssel, óvatossággal lehet.

Jó tanácsként elmondta: amint a vad szeme felvillan a fényszóró fényében, azonnal fékezni kell, és megvárni, amíg a csapat minden tagja elhalad az úttesten. A körültekintés azért is fontos, mert ha személyi sérülés nem is történik, az autóban rendszerint komoly kárt okoz az ütközés.

– A jelenlegi jogi szabályozás szerint azok az autósok, akik nem rendelkeznek cascóval, az esetek többségében kénytelenek saját maguk viselni a károkat. A rendőrségi eljárás ugyan a területileg illetékes vadásztársaság felelősségét is vizsgálja, vagyis: a főút közelébe telepítettek-e etetőt, itatót, vagy volt-e az adott időpontban hajtás. De, mivel a társaságok tisztában vannak a rájuk vonatkozó szabályokkal, ritkán állapítható meg az ő mulasztásuk, a vadak magatartásáért viszont nem vonhatók felelősségre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megbízások a politikától független döntések

A nemrégiben fölállt Csornai Oktatási és Nevelési Központhoz öt intézmény tartozik, melyek… Tovább olvasom